2000 februárja a nagy zabálás havaként fog bekerülni a magyar történelembe. Igaz, a szegény ciánmérgezett nagy halak már nem zabálhattak ciánmérgezett kis halakat. A Tisza tájékán így nemcsak az ökológia, de a gazdaság rendje is fölborult. Másutt más halak talán ezért is buzdultak föl: most vagy soha, ki tudja, mit hoz a félelmetes sebességgel globalizálódó jövő.

2000 februárja a nagy zabálás havaként fog bekerülni a magyar történelembe. Igaz, a szegény ciánmérgezett nagy halak már nem zabálhattak ciánmérgezett kis halakat. A Tisza tájékán így nemcsak az ökológia, de a gazdaság rendje is fölborult. Másutt más halak talán ezért is buzdultak föl: most vagy soha, ki tudja, mit hoz a félelmetes sebességgel globalizálódó jövő.

A TV 2 nagy hatalmú tulajdonosa ugyan már tavaly nagyra tátotta száját, de a kis magyar TV 3-at csak most, február 21-én sikerült bekapnia. A lakoma oly jól sikerült, hogy még a vetélytárs szerepében tetszelgő, bár valójában tettestársként közreműködő RTL Klub is jóllakhatott a koncon, a piszkos munkát elvégző ORTT pedig moshatta kezeit.

Mondhatnánk: pénz beszél, kutya ugat, de ismerve az előzményeket, nem mondhatjuk. Mondhatnánk: tiszta politika. Ezt sem mondhatjuk, hiszen most már valóban csak egy szokványos gazdasági ügylet zajlott. Princz Gábor elhíresült bonmot-jának kifordításával mondhatnánk: gazdaságinak álcázott politikai összeesküvés. Mondhatunk persze akármit, kit érdekel az.

A kozmopolita Írisz végső megsemmisítésével szinte egy napon kelt híre egy újabb, bár végül elmaradt vagy legalábbis elnapolt horrornak. Az ÁPV Rt. kiszivárogtatta: szívesen felzabáltatná a gyengélkedő K&H-t a jó karban lévő ötvenes OTP-vel. Így két legyet üthetne egy csapásra: jobb áron adhatna túl részvényein, és borsot törhetne az őt megszégyenítő belga társtulajdonos orra alá. Mert az utóbbi nem átallott olyan elképesztő javaslattal előállni, hogy a bank tőkevesztésének ódiumán arányosan osztozzanak a tulajdonosok. A csaknem kilencmilliárd forintos veszteség következtében a bank saját tőkéje ugyanis jócskán a jegyzett tőkéje alá zuhant, így ahhoz, hogy továbbra is működhessen, a törvény értelmében a tulajdonosoknak helyre kell állítaniuk a felbillent egyensúlyt.

A részvények egyharmadát birtokló belga Kredietbank meglehetősen szokványos megoldást talált erre: a tőkevesztést elismerendő szállítsák le a jegyzett tőkét a négyötödére, majd emeljék fel annyival, amennyi a bank törvényes működéséhez kell. Arra is ígéretet tett, hogy egyedül is hajlandó a szükséges tízmilliárd forint beinjektálására, és felajánlotta, 80 százalékos árfolyamon megveszi az állami részvénypakettet, amivel az ÁPV Rt. egyszer s mindenkorra megszabadulhat attól a tehertől, hogy kisebbségi tulajdonosként irányítson egy bankot.

Csak zárójelben jegyzem meg: az állami vagyonkezelő százszázalékos tulajdonosként sem jeleskedett a bankirányításban. A tiszta állami MFB - Simicska segítségével is megtámogatott - vezetőjéből sem tudott másfél év alatt kipasszírozni valamiféle stratégiát az állami fejlesztések, így például a kormányprogram súlypontját képező autópálya-építés finanszírozására.

Az ÁPV Rt. vezetői azonban nem ettől mérgesedtek be (a mi kutyánk kölyke végül is hibázhat), hanem a belgák szemérmetlen ajánlatán. Alkupozíciójuk javítására kerestek egy jó nagy halat, hogy orruk alá dörgölhessék: a legnagyobb magyar bank, az OTP többet is áldozna a harmincszázaléknyi tulajdonrészért, sőt még a belgákat is kivásárolná. Láthatóan cseppet sem zavarta volna őket az, hogy ha netán a lakossági bankpiac mintegy felét uraló OTP befolyásoló tulajdont szerezne e piac egytizedét magáénak tudó K&H-ban, akkor a verseny még olyan sem lenne, mint ma. Amikor a másik fő konkurens, a Postabank is éppen csak lekerült a lélegeztetőgépről, a többi vetélytárs pedig minden erőfeszítésük ellenére is alig tud még labdába rúgni. A terv végül nem a Gazdasági Versenyhivatal akadékoskodásán bukott meg (megtudtuk: az ilyesfajta kisebbségi tulajdonszerzések eleve nem kerülnek a versenytanács elé), hanem a belgák makacsságán, akik bejelentették, élnek elővásárlási jogukkal, és ha kell, magasabb áron is hajlandók kivásárolni az állami tulajdonrészt.

Az elvileg a verseny tisztaságán őrködő versenyhivataltól persze amúgy sem remélhetünk sokat azok után, hogy éppen egy héttel a TV 3-lakoma után jó étvágyat kívánt az évtized legnagyobb versenykorlátozó zabálásához. Négy hónapos - látszólagos - vívódás után áldását adta arra, hogy a honi hírközlés földi ura, a Matáv egyedüli tulajdonosa legyen két nagy égi társának, a Westel testvéreknek. Tán még örülnünk is kellene, hiszen a három és fél millió vezetékes előfizetője mellé még egymillió rádiósat szerző Matáv így jobban föl tud készülni a jogszülte monopolhelyzetének lejárta utáni időkre.

A természetes monopóliumok meg ugyan kit zavarnak. Be kell látnunk, nem tehetnek mást, mint követik a természet rendjét. Hogy Princzé után a VIP-listás Rubicsek Sándor egykori állami főellenőr önmosdató mondására (miszerint: amióta világ a világ, aki közel van a tűzhöz, az jobban melegszik) rímelő bölcsességet is ide vessek: amíg világ a világ, a nagy halak fölzabálják a kicsiket. Hacsak egy kis ciánnal nem avatkoznak be a természet rendjébe. A versenyhivatalt, úgy látszik, nálunk nem azért találták ki, hogy a fogyasztók érdekeit sértő nagy bekebelezéseket - ciánnal vagy más módon - megakadályozza.

Végül egész eredményes volt a februári nagy zabálás. Igaz, nem Marco Ferreri forgatókönyve szerint történt, ahol a kulináris élvezetek végső célja a halál. Itt csak élvezet volt. Már akinek.