Befejeződött a rendszerváltás - mondta Erzsi Bélának, aki éppen egy tavaszi löncshúst próbált kiszabadítani a dobozából. Egyben eljött az időknek végezete is - tette hozzá -,gyere már, olyan van a tévében, hogy arcon rúgod a vízóra-leolvasót!
A kép tényleg hihetetlen volt, a Magyar Televízió valószínűtlenül alulszerkesztett napközijében Sugár Ágnes beszélgetett a CPG együttessel, ami már önmagában is megér egy hosszabb elvonókúrát, hát még ha igaz.
Béla abbahagyta a reménytelen küzdelmet az ipari szalonnából, állományjavítóból és disznóhúsból álló rejtelemmel, és lekuporodott a tévé elé.
Biztos bekerült valaki a kuratóriumba a Fidesz anarchista frakciójából - gondolták egyszerre, majd kisvárdai vodkát öntöttek a narancssárga kőolaj oldatba, és hátradőltek.
Ez egy teszt, biztos egy teszt, lenyomozzák, ki nézi, aztán ráküldik a Rogán Antalt.
Nem volt könnyű a helyzet, ekkoriban már némi feszültség állandósult a levegőben, mint valami közelebből meg nem határozott egzisztenciális fenyegetés, a hibiszkusz az utolsó tartalékait égette, a jukka pedig már két hete nem csinált semmit.
Güzüék elképesztően szelíden viselték a helyzetet, szerintem tizenhét évvel ezelőtt elmagyarázták volna Sugár Ágnesnek, hogy mit gondolnak a kérdéseiről, a ruhájáról és saját magáról, de most csak válaszoltak a szokottnál is bárgyúbb kérdésekre, de Erzsinek és Bélának nem tűnt fel semmi, igaz, ők már azután születtek, hogy ezt a zenekart börtönbe zárták, azután, hogy nagyjából és egészében lenullázták egy nemzedéknek az értékelhető egyedeit. Erzsi és Béla persze punk volt, de még csak kilencévesek, nehezen tudtam volna átadni nekik mindazt, amiért nem érdemes élni, megelégedtem azzal, hogy Sex Pistolst hallgassanak, és Diósgyőr-drukkerek legyenek.
Közben zajlott a Balázs-napi körmenet, az utcán szeretetpropagandista hordák flangáltak, és aki nem szeretett eléggé, azt helyben beléptették a Humanista Mozgalomba, a nap csak ímmel-ámmal ment le, de nem lett teljes a sötét, ehhez imádkozni kellett, és várni az áldást, ahogy mosópor várja plázában a vevőjét, ahogy tavasszal a fák az átültetést.
Meleg volt, a szokásosnál is melegebb, de arra jó volt ez az egész, hogy előszedjem azokat a kazettákat, amiket már évek óta nem hallgattam.
Mi ez a feltűnően szar, amit hallgatsz? - kérdezte Béla, amikor beraktam az Azok a boldog punk napok 1-et. Anyád - mondtam, egyébként barátságosan -, anyád, az vagyok én.
