Egotrip

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy város. Ebben a városban állandóan köd volt, néhány fokkal mindig hidegebb, mint másutt és örökké fújt a szél a város környéki hegyekből. Az emberek leszegett fejjel jártak, mintha szégyellnék magukat, egymást és a városukat is - írtam, a város: Miskolc, persze.

Hárman mentünk ki a prérire, ami egészen a perecesi útig húzódott a Marx Károly úttól, és vidám földhányásokkal volt tele, mivel akkoriban kezdték befedni azt a patakot, aminek nem volt neve, és ehhez jelentős mennyiségű talajt halmoztak fel a munkások. A munkások viszonylag gyakran felbukkantak akkoriban Miskolcon, mégis valami misztikus aura övezte őket, mintha a munkásruha felöltésével elvesztették volna önálló személyiségüket, és csapatba verődve egyetlen céljuk lett volna, a mi szórakozásunk elrontása. A munkás papírból eszik és kiabál, ha oda akarunk menni, ahová egyáltalán érdemes menni.

Lezajlott a roppant országos jelentőséggel bíró ügy, melynek családi belügynek kellett volna maradnia. Egy tizenhárom éves kislánynak nem kell akarata ellenére világra hoznia gyermekét. A legájtatosabb szándéknak sem sikerült jogi személlyé varázsolnia egy méhmagzatot százezer forint segítségével. Maga a kísérlet azonban jelzi, hogy milyen mértékben kapitalizálódott korunkban a valláserkölcsi buzgalom. Pedig ez elméleti megnyilatkozásaiban még a lehetőségét is kizárja annak, hogy a pénz szerepet játsszon etikai problémák eldöntésében. Hivatalnoki karunk értékrendjének zűrzavarára vall, hogy az Alfa Szövetség cirkuszba illő jogi hókuszpókusza közigazgatási és bírói támogatásban részesült. Ítélet szentesítette, hogy egy bűncselekményben fogant gyerek ne azért szülessen meg anyja akarata ellenére, mert halhatatlan lélekkel bíró ember, akinek elpusztítása gyilkosság, hanem azért, mert tulajdonnal rendelkezik. Minthogy az emberré válás nem lehet mennyiségi kérdés, a kísérlet sikere esetén ötezer, sőt ötven forinttal is megvalósítható lenne az efféle specifikus transzszubsztanciáció, hacsak törvényes úton nem szabnák meg forintban az átlényegülés alsó határát.

Mark Twain valószínűleg azt mondaná, hogy a március nem szerencsés hónap tőzsdei befektetésekre, szerintem ettől függetlenül jó alkalom az éves jelentések elolvasására. Ezek közül is kiemelkedik (nem véletlen, hogy már másodszor írunk róla) a Warren Buffett által "kormányzott" Berkshire Hathaway beszámolója. Warren Buffett, mint minden év márciusában rendesen, közzétette a Berkshire Hathaway (flekk-korlátaim miatt a továbbiakban csak BH) társaság éves jelentését (megtalálható a www.berkshirehathaway.com alatt a neten), ami a cégről szóló jelentésen túlmenően az elnöki beszámoló elolvasása révén egy kellemes kirándulás Amerika leggazdagabb befektetőjének gondolatvilágába. (Billt nem érdemeinek csökkentése érdekében, nem is alulinformáltság okán, hanem azért zártuk ki az összehasonlításból, mert ő "szakmai" és nem "pénzügyi befektető", ha egyáltalán befektetőnek minősülne.) A BH, ahogy azt már tőle megszokhattuk, ismét rendkívül jó évet zárt, vagyis nyolcmilliárd dollárral növelte vagyonát, ami egy részvényre vetítve 34,1 százalékos felértékelődésnek felel meg. Az elmúlt 33 évben (amióta Buffett és elvbarátai igazgatják a céget) az egy részvényre jutó tulajdonosi vagyon 19 dollárról 25 488 dollárra emelkedett, ami 24,1 százalékos éves hozamnak felel meg. Ugyanebben az időszakban az amerikai részvényárfolyamok nagyjából feleekkora megtérülést produkáltak. A megdöbbentő a dologban persze nemcsak a BH-részvények fantasztikus hozama, hanem az, hogy ehhez semmi másra nem volt szükség, mint kitartani néhány hosszú távú kisebbségi befektetés mellett, amelyek ráadásul elég közismertek, mint pl. a Coca-Cola, a Gillette, a The Walt Disney Company, az American Express. Maga a BH alaptevékenységét tekintve biztosítótársaság, amely tartalékainak és saját tőkéjének befektetésén túlmenően ráadásul a biztosítási tevékenység terén is rendkívül sikeres. Persze Buffett, mint mindig, ezúttal is rendkívül szerény, meg is jegyzi, hogy a BH felértékelődése alig valamivel jobb, mint az S&P részvényindex hozama. (Azt nem teszi hozzá, hogy az amerikai vagyonkezelők kb. háromnegyede az indexnél rosszabb eredményt szokott elérni.) Hozzáteszi viszont, hogy ők, vagyis a BH nem elsősorban az "ereszd el a hajam" bulis (Bullish? Ez csak egy gyenge szóvicc volt, de nem bírtam kihagyni.) tőzsdei optimizmus éveiben érnek el az indexekhez viszonyítottan versenyképes hozamokat, hanem amikor a piac gyengélkedik, vagy legalábbis csak enyhén emelkedik. A szerénység mögött azonban a világ egyik leglenyűgözőbb befektetési sztorija húzódik meg, és az csak külön öröm, hogy munkájukról évről évre rendkívül olvasmányos és nem utolsósorban nagyon tanulságos módon Buffett az elnöki beszámoló keretében ad számot.

Az élet bonyolult. (Ez itt egy nagy igazság, olykor szolgálok majd ilyenekkel kedves olvasóimnak, csekély ajándék.) De az is lehet, hogy nem maga az élet bonyolult, hanem nyelvileg tájékozódni, részt venni benne, megformálni, alakítani, megragadni, az a nehéz. Olykor habozom, melyik álláspontot is vallom magaménak: a világ van-e alapvetően elbaltázva, és a mi nyelvi nehézségeink ehhez képest kismiska; avagy a világ olyan, amilyen, de nyelvi tévelygéseink jelentősen rontják a benne elfoglalt helyzetünket.

Miután három hete kabinosi segédlettel pozitív irányba eldőlt az életem, csődeljárás kezdeményezése helyett ismét egy új szakasz kezdetét kell itt, a felszálló ág elején a sorsomért aggódó tömegek megnyugtatására bejelentenem. Ennélfogva tőlem most már jöhet tájfun, eshet eső, fújhat szél - megjósoltatott, hogy megleszek. Most esik éppen, mi több, ömlik: kevés. Szakadjon le az ég, süllyedjek derékig az utca sarába: nevetek. A szemközti kisboltig így is eljutok, hogy nem telik ezeknek betonra, Magellánként átkelek. Megveszem a mai két üveg Bucklerem, ezt a kellemes illatú és üdítő hatású, teljes sörélvezetet nyújtó alkoholmentes gyógyitalt, amelyben a maláta- és komlóíz harmonikusan egészíti ki egymást a címkén beígért maradéktalan élvezet érdekében. Megint, kérdi a lány őszinte részvéttel, bólintásom apró bár, de elszánt, tisztán látszik, nem nyitok vitát, akkor inenntől, mint abban az évben, újra többet rendelek. Ennyi jóságtól már én is beszédes leszek, megered a nyelvem, azt mondom, hogy jó. Vásárolok továbbá ugyancsak két üveg hajdúszoboszlói eredetű, kis sókoncentrátumú, nátriumhidrogén-karbonátos Pávai Vajna ásványvizet, melyben az elengedhetetlen szén-dioxid mellett kálium, nátrium, ammónium, kalcium, magnézium, vas, lítium, metabórsav, metakovasav, klorid, homid, jodid, fluorid és foszfát is található, így egyáltalán nem meglepő, hogy a benne levő kationok összege - épülésemre - 273-ra, míg az anionoké 781-re rúg. A szokásos esti egy-egy liter tejjel és jó erős teával máma már, gondolom, elleszek, a kiszáradás legalábbis egész biztos elkerülhető. Ezen a tápanyagokban gazdag talajon immár bátorsággal kezdődhetnek ismét az előre menekülő, építő jellegű hónapok, mint mindig, amikor "Holtpontra jut (délután öt) / ez a tétova sors, / mint a kínnal kiköpött / slejm, amit egy hosszú harákolással / az üresen forgó / garatból kikotorsz", ahogy a költő oly líraian mondja, név szerint Petri György. Mert nem az, hogy rá volnék, mint az állat, szokva, de ha elém teszik, többnyire megiszom a szeszeket: hiába mutogatta szegény apám formalinban ötéves koromtól az akkori fejemnél alig kisebb méretű májakat, majd később metszet formájában, mikroszkóp alatt a várható fejleményeket. Mit nehezítsem tovább a helyzetet, mit késleltessem a kibontakozást; három hét a húzós úgyis a tapasztalat szerint mindösszesen, s az is inkább a döntéstől csak, hogy nem lehet: ez a tudat maga az elvonási tünet. De hát ez az egész kérdés amúgy is csak gyalogáldozat - velejáró, pityke, matyóhímzés a kenderen -, nem érinti a lényeget.

"Hasam a hasadra, tököm a lyukadba" - szól a rádió, és a taxis kicsit elpirul, amikor beszállok, és elmagyarázza, hogy nem mind ilyen szexuálisak, viszont jópofák, csak most ez véletlenül. Elegánsan kinézek az ablakon. De két perc múlva már kénytelen vagyok megkérdezni, mert megkörnyékez az ellenállhatatlan gyanú, hogy nem a Tilost hallgatja-e. De igen. Mindig a Tilost hallgatja. Amióta csak először betiltották. Fel-alá járt a Rákóczi úton, hogy elkapja az adást. Ez adta vissza a hitét az életben. Nem egészen így mondta. A hitét a miben? - hogy van itt még valami értelmes, amikor pedig már azt lehetett hinni, hogy a fiatalok mind elsüllyednek a technóban és a drogban. És akkor rátalált a Tilos Rádióra. Mégsem mindenki degenerált. Mondd szexisen, hogy a "biztosítási ügynök". A taxis értékeli a teljesítményeket, nagyokat röhög, na nem, ez nem az igazi. Zsuzsának pedig nincs igaza, Zsuzsa betelefonált, mert nők is szoktak itt műsorozni, van egy jó kis műsor például szombat reggel, azt két klassz csaj csinálja. Meg múltkor volt a fociügy. Ül itt egy gyökérfejű az autóban, hallgatja, szidják a kapitányt, na, hát megmondják a magukét, azt mondja, hát ettől ilyen az ország, ezeket kéne betiltani, ezek rontják itt a levegőt meg a közvéleményt. Miért, kérdezem én a faszitól, hát a jugoszlávok nyertek, vagy a magyarok? Ha bekapott a magyar csapat 12 gólt három hét alatt, azt aztán lehet kozmetikázni. Hát, uram, ezen nem segít, ha betiltják a Tilos Rádiót. Hát ha úgy van, ahogy van, azt aztán lehet magyarázni. Ezt mondja a gyökérfejűnek. Meg hogy van itt hely mindenféle véleménynek.

Ami a magyar napilapok publicisztikaoldalain történik véleményformálás címén, azt egyszer külön tényfeltárnia kellene valami elkötelezetlen újságnak. Az ugye egy dolog, hogy Magyarországon a szerzők körberotálnak kis fotójukkal a napilappiacon, így néha egy napon két lapban is megjelennek; másik dolog, hogy mondjuk egy külhoni esszéista anyagát egyszerűen kiveszik, mert túl negatívan látja az MSZP-t. A magyar publicisztika keresleti oldala, a rovat részéről: szereptévesztő politikacsinálás, nulla szerkesztési elv. Kínálati oldala, a szerzők részéről: semmitmondó, szófosó, független ilyen- meg olyanológusok, ezenkívül pártpolitikusok magánvéleményei, banális közéleti feljelentők. Közírók.

1951-ben pártunk és kormányunk úgy határozott, hogy a népi Lengyelországba egy egykori szociáldemokratát küld külügyi szolgálatra. Drahos Lajos et. hozzáértését senki sem firtatta, a lényeg, mi más, a megbízhatóság lehetett: Drahos szakinak ugyanis nagy érdemei voltak abban, hogy 1948 nyarán a szocdem pártot lenyelte a Magyar Kommunista Párt, létrehozván ezáltal a Magyar Dolgozók Pártját. Drahos et.-nak voltak ugyan hiányosságai, például egyetlen idegen nyelvet sem beszélt, és hát a sok iskola sem zavarhatta meg a fejét, hisz ezeket Drahos et. nem végezte el. De sebaj, gondolhatta pártunk és államunk vezetése, majd elboldogul valahogy a Lajos, elvégre a szocialista tábor egyetlen nagy család, ahol még a néma gyermeket is megérti az anyja, hát még a komplett hülyét. Drahos et. 1951 júniusában lippitik, lippitik, meg is érkezett Varsóba, és ha már ott járt, hát benézett Boleslaw Bieruthoz, a lengyel nép szeretett Rákosi Mátyásához, aki egyszerre töltötte be a kommunista párt vezetőjének és a köztársaság elnökének felelősséggel teli posztját. Bierut et. agyafúrt ember volt, 1947-ben például, még a kommunista hatalomátvétel előtt, úgy választották meg a legfőbb közjogi méltóságra, hogy nyilvánosan azt hazudta: pártonkívüli, noha a kommunista párt legszűkebb vezetésének tagja volt, és a párt Politikai Bizottsága az ő elnöki dolgozószobájában tartotta üléseit. Drahos et. a vizitről - annak rendje és módja szerint -s. k. feljegyzést is készített. Ezt.

És megidézé az amerikai nép (és ami ezzel egyenértékű, az emberiség) érdekeire hivatkozván a nagyhatalmú bizottság a mi Billünket, a gonosz megtestesülését, a multimilliárdos szoftvergyárost (ez még egy Hungária-sláger címe is lehetne a huszonegyedik századból) a törvényhozás történelmi falai közé a célból, hogy elszámoltassa bűneiért. Bill a maga elvetemült gonoszságában porba tiporá a kompetíciót, monopolisztikus helyzetbe hozá vállalatát és az árukapcsolás szörnyű bűnébe tévelyedvén elárasztá a világot az Ablakokkal és az ahhoz tartozó egyéb obligát aszeszoárokkal (Word, Excel, Mail...), és nem átallá még az Internet-felfedezőt (majdnem olyan bárgyún hangzik magyarul, mint egy Beatles-ballada) is rákapcsolni a dílre. A lényeg az, hogy Billy szerint húsz évvel ezelőtt nem az IBM kérte meg és támogatta őt, hogy alapítsa meg a Microsoftot, bárki előtt ott állt a lehetőség, hogy a semmiből két évtized alatt a világ második legnagyobb tőkeértékű társaságát létrehozza. Ez valóban így van. Én személy szerint sem Billyt, sem a termékeit nem szeretem, és amikor a szokásos kis "Fatal error ocurred..." megjelenik a képernyőn és lefagy az egész cájg, akkor legszívesebben a kisbaltával mennék neki. De azt be kell ismerni, hogy nincs jobb. A kérdés az, hogy azért nincs jobb, mert Billy és innovatív barátai tényleg ennyire jók, vagy azért, mert valóban nem a szabadverseny eszközeivel lőtték ki a potenciális versenytársakat és mára egyedül maradtak. A Netscape, a Sun Microsystem és még néhány társaság tulajdonos vezetői, valamint az amerikai igazságszolgáltatás jó néhány képviselője az utóbbi véleményt osztja.

A módszer egyszerű, másnak is ajánlom: amikor a kissé leharcolt fog tájékán először jelentkezik egy finom sajgás, be kell venni egy Algopyrint, és sürgősen elfelejtkezni róla. Ez néha hónapokig hatásos, de amennyiben visszatér a fájdalom, tetszőlegesen lehet növelni a fájdalomcsillapító mennyiségét. A fog ilyenkor gyógyul, mivel az köztudott, hogy az erős koncentráció és az idő begyógyítja a lyukas fogat. A fog gyógyulása roppant hosszú folyamat, és sajnos az emberek egy idő után elgyávulnak, felőrli őket a fájdalom, és elmennek fogorvoshoz. Ez hiba. A fogorvos végérvényessé fúrja a lyukat, lerombolja a szervezet védekező mechanizmusát és tönkreteszi a természet munkáját. A gyógyulási folyamat beindulásának legbiztosabb jele a szürke arcszín és a mimika teljes hiánya. Ez általában iszonyatos fájdalommal jár, de a tapasztalt beteg már tudja, hogy itt a holtpont, hamarosan kezdődik a regenerálódás, a lyuk szűkülése, majd eltűnése. Az ép fogon mintegy két-három nap múlva jön létre az új zománcréteg.

- ahogyan annak idején egy kőkemény, őszinte rockszám fogalmazott volt, sallangmentesen.

Tegnap hajnalban azt álmodtam, hogy kivégeztek. Két állvány belső oldalán sínek, ezeken gördült le roppant magasságból és iszonyú sebességgel a nyakamra a bárd. Előtte még mindenáron beszélni akartam a sokasághoz. Csak az volt a bökkenő, hogy a kutya sem figyelt rám. Egy csoport ember gyümölcsökre alkudozott, mások beszélgettek, veszekedtek, röhécseltek, gyerekek kergették egymást. Talán belejátszhatott ebbe az álomba, hogy nemrégiben ismét megcsodálhattam Brueghel hatalmas vásznát, melynek közepén Krisztus cipeli keresztjét; apró alakja szinte elvész a sokaságban. A világtörténelem nagy fordulatai úgy mennek végbe, hogy a szemtanúk és általában a kortársak rá se hederítenek. Az én kivégzésem persze nem lenne világtörténelmi mérföldkő, mégis - minthogy valamennyien a saját univerzumunk középpontjában állunk -hihetetlenül deprimáló volt a közönség általános érdektelensége. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért, ellenállhatatlanul komikusnak éreztem közlésvágyamat a lecsapni készülő bárd alatt.

A Magyar Köztársaság törvényes ökle lesújtott a Don Pepe pizzeriára.