Hárman mentünk ki a prérire, ami egészen a perecesi útig húzódott a Marx Károly úttól, és vidám földhányásokkal volt tele, mivel akkoriban kezdték befedni azt a patakot, aminek nem volt neve, és ehhez jelentős mennyiségű talajt halmoztak fel a munkások. A munkások viszonylag gyakran felbukkantak akkoriban Miskolcon, mégis valami misztikus aura övezte őket, mintha a munkásruha felöltésével elvesztették volna önálló személyiségüket, és csapatba verődve egyetlen céljuk lett volna, a mi szórakozásunk elrontása. A munkás papírból eszik és kiabál, ha oda akarunk menni, ahová egyáltalán érdemes menni.
Szerencsére hétvégén eltűntek. Ilyenkor ki lehetett menni a prérire, ahol munkagépek álltak, mert egyszerűbb volt itthagyni őket, mint hétfőn visszahozni. Ezeket szét lehetett verni.
Voltak persze területek a Bulgárföldön kívül is, de itt már nemcsak a munkásokkal kellett szembenézni, hanem az ottani gyerekekkel is, akik ugyanolyan formák voltak, mint mi, csak jobb helyismerettel rendelkeztek. Üvegszilánkot kellett a hógolyóba rakni, az még a legrosszabb találat esetén is kihasította a kabátot. Nyáron szimpla kavics. Betört fejű, hisztérikusan zokogó gyerekek futnak az U-bérházak felé.
Az U-bérházak - hogy, hogy nem - az alakjuk miatt kapták a nevüket, hárman voltak, elöl hatalmas kovácsoltvas kapu. Ezeket később ellopták. Előttük korai felhőkarcolók, azt hiszem, Kőbányán láttam hasonlót, azok előtt pedig már a panel. Errefelé még viszonylag visszafogott, négyemeletes kockák. Az út túloldalán a Stadion, a Stadion mellett az edzőpályák, azokon túl maga a nagy ismeretlen és egy másik, Szinva nevű patak. Miskolc a Szinva Velencéje. A patakban gőték éltek, mert még csak ezután fordult egy bágyadt kanyarral a Diósgyőri Gépgyár, majd a Lenin Kohászati Művek felé, és ekkoriban még nem sikerült folyásiránnyal szemben is szennyezni. A DIGÉP-ben és az LKM-ben is munkások voltak, de ők láthatatlanul tevékenykedtek, még a betonkerítésre felmászva sem láthattuk őket, csak a hosszú kötélpályán ingázó őrkutyák látszottak, és a rozsda, így külön, mintha nem valami rozsdállna, hanem magában tenyészne a dolog.
Nyolcóránként, műszakváltások idején, megszólalt a kürt, fújt a gyár úgymond, olyan hangon, ami elhallatszott az avasi lakóteleptől Felső-Majlátig, hogy tudják az emberek, ki itt az úr. A gyárból lopni lehetett, de ez inkább a szülők játéka volt, mint a gyerekeké, viszont mi is részesültünk belőle. A lakásokban, ahol a munkások laktak, lopott holmi volt a függönytől a ceruzáig minden, ami pedig nem, az fusiban készült. Akkoriban volt igazán nagy divat az acéldrótból hajtogatott Inci és Finci-, Foxi Maxi- és Kandúr Bandi-kollekció, valamint a gépágyúlövedékből esztergált asztali öngyújtó, amit még a nagyapák loptak nyugdíj előtt.
A háromból, akikkel kimentem a prérire, kettő a barátom volt, egy pedig én magam. Egy titkos helyre elástuk a közös pénzünket, és vidáman visszamentünk a telepre, büszkén, hogy van egy titkos közös kasszánk. Õk még aznap visszamentek és ellopták.
