És megidézé az amerikai nép (és ami ezzel egyenértékű, az emberiség) érdekeire hivatkozván a nagyhatalmú bizottság a mi Billünket, a gonosz megtestesülését, a multimilliárdos szoftvergyárost (ez még egy Hungária-sláger címe is lehetne a huszonegyedik századból) a törvényhozás történelmi falai közé a célból, hogy elszámoltassa bűneiért. Bill a maga elvetemült gonoszságában porba tiporá a kompetíciót, monopolisztikus helyzetbe hozá vállalatát és az árukapcsolás szörnyű bűnébe tévelyedvén elárasztá a világot az Ablakokkal és az ahhoz tartozó egyéb obligát aszeszoárokkal (Word, Excel, Mail...), és nem átallá még az Internet-felfedezőt (majdnem olyan bárgyún hangzik magyarul, mint egy Beatles-ballada) is rákapcsolni a dílre. A lényeg az, hogy Billy szerint húsz évvel ezelőtt nem az IBM kérte meg és támogatta őt, hogy alapítsa meg a Microsoftot, bárki előtt ott állt a lehetőség, hogy a semmiből két évtized alatt a világ második legnagyobb tőkeértékű társaságát létrehozza. Ez valóban így van. Én személy szerint sem Billyt, sem a termékeit nem szeretem, és amikor a szokásos kis "Fatal error ocurred..." megjelenik a képernyőn és lefagy az egész cájg, akkor legszívesebben a kisbaltával mennék neki. De azt be kell ismerni, hogy nincs jobb. A kérdés az, hogy azért nincs jobb, mert Billy és innovatív barátai tényleg ennyire jók, vagy azért, mert valóban nem a szabadverseny eszközeivel lőtték ki a potenciális versenytársakat és mára egyedül maradtak. A Netscape, a Sun Microsystem és még néhány társaság tulajdonos vezetői, valamint az amerikai igazságszolgáltatás jó néhány képviselője az utóbbi véleményt osztja.
Nem kapzsi egy kicsit maga? - kérdezte a meghallgatást vezető tisztes honatya. Hülye kérdés valakihez, akinek a vagyona közel 50 milliárd dollár, ami nem nagy összeg, a budapesti értéktőzsde tőkeértékének is csak a háromszorosa (Molostul, Matávostul, OTP-vel, vegyiparral és egy kis váltópénzzel együtt), bruttó hazai termékben pedig mi itt tízmillióan egy év alatt is összerántunk ennyit, miközben a Bill húsz évig lejsztolt érte. Ha Billybe szorult volna egy kis szittya milliomos vállalkozói vér, akkor mondhatta volna, hogy "megveszlek apukám, kilóra". De Bill nem mondott ilyet, ennyi pénzzel az ember már nem mond nagyokat, különösen ha a vele szemben ülő kis csinovnyik komoly hatást fejthet ki vagyonának akár tízmilliárd dollárraltörténőcsökkenése érdekében. Érdekes kis szitkom.
Azzal szoktam biztatni a kibírhatatlan munkamennyiség miatt lázadozó kollégáimat, hogy a világot az okos emberek irányítják. Azt viszont nem szoktam hozzátenni, hogy ennek ellenére a középszerűség uralja. Bill zsenialitása pedig abban rejlik, hogy felismerte: nem zseniálisat kell alkotni, hanem középszerűt. Ide nem Mozart kell, hanem Salieri. A szoftverek McDonald´sa vagy Coca-Colája, a funkcionalitása viszonylag lényegtelen, ami számít, az a marketing. Eteti-itatja magát. Egyszer megkérdeztem egy hedge-fund-kezelő ismerősömet (aki tökös fiú, mert még a Gazprom-menedzsmenttel is meg tudott állapodni némi olcsó Gazprom-részvény elosztásáról), hogy shortolná-e (eladná-e áresésre spekulálva fedezetlenül) a Microsoft-részvényt. Azt mondta, hogy nem, mert soha nem szabad egy kultusz összeomlására fogadni. Szóval Bill, miként azt már néhány vallásalapító, politikus vagy éppen marketingszakember is, felismerte, hogy a tökéletes középszerűség kultusszá alakítható. Így is történt. A kultusz viszont olyan, hogy bármennyire is hülyítjük vele az embereket, mégiscsak önszántukból imádják. A katolikus egyházon sem lehet számon kérni pár száz évnyi ideológiai monopóliumot, ha egyszer ilyen jól bejött nekik.
A Microsoft-ügy tétje sem kicsi. Az amerikai szellemnek a szabadverseny illúziójával átitatott halhatatlansága az egyik oldalon, egy kétszáz milliárd dolláros cég (és tágabb értelemben a szoftveripar) jövője a másikon. Bill viselkedése azt sugallja, hogy ha a termékek és a számítógépek eladásához kapcsolódó kisded árukapcsolási praktikák megszüntetését rendelik el az amerikai hatóságok, az a céget húsba vágóan érinti. Ebben az esetben a Microsoft-részvény árfolyamának tíz-húsz százalékos esése, illetve a Billre épülő számítástechnikai és szoftverháttéripar kapitalizációjának csökkenése együttesen akár hatvan-hetven milliárd dollárt is kivehetnek a befektetők zsebéből, amit a Netscape és a többiek felértékelődése (ha egyáltalán) messze nem kompenzál. Kivenni ezt a kis summát az amerikai intézmények és pár millió magánbefektető zsebéből majdnem annyira veszélyes, mint megpróbálni ledönteni egy kultuszt. Két amerikai érték közötti választásról van szó: szabadverseny vagy a "garázsból induló" gazdasági szupercsoda lehetősége. Vajon mi ma a nyerő az amcsiknál?
