Egotrip

Eric Hobsbawm legújabb esszékötetében arról elmélkedik, vajon mi a magyarázata, hogy míg 1976-ban a nyugati szellemi életben igen nagy súllyal volt jelen a marxista történetfelfogás, és a filozófusok, mellőzve a legcsekélyebb fenntartásokat is, gyakorta vették igénybe Marx analitikus módszereit, addig 1986-ban mindennek már nyoma sincs. Míg a hetvenes évek közepén az egyetemeken ronggyá olvasták Gramsci és Marcuse köteteit, addig a nyolcvanas évekre az érdeklődés elfordult Marxtól, az olvasmányok slágerlistáit pedig Edward Said és egy bizonyos Gayatri Chakravorty Spivak kötetei vezették.

Az élet, mint tudjuk, nem nagy vigalom. De ámulni lehet. Például azon, hogy összes nehézségével és szenvedésével együtt úgy becsüljük, mint valami önmagában jó dolgot. Legalábbis ezt látszik bizonyítani, hogy még azok is körmük szakadtáig ragaszkodnak hozzá (ehhez a léthez, ebben a világban), akik úgy tudják, van egy másik, jobb világ egy jobb, sőt tökéletes, szenvedésmentes élettel. Egy szebb világ valahol a jövőben, itt a földön vagy fenn a mennyekben.

A Jobbszélső imádta a vonatokat.

Megnyugtató, hogy végre olyan kormányunk van, amely megvéd minket a ránk leselkedő bajoktól. A nyugdíjunkat már megvédte, amikor a magánnyugdíjpénztárban elhelyezett vagyon államosításával lehetetlenné tette, hogy rosszakaróink tőzsdézzenek vele. Folyamatosan oltalmazza az árfolyam változásától sújtott devizahiteleseket, és a legutóbbi hírek szerint a közszolgáltatások (áram és gáz) árának emelésétől, valamint a pénzintézeti díjtételek növekedésétől is meg fog minket óvni. Mindez azonban smafu ahhoz képest, hogy most már a bérünk csökkenésétől is megvéd majd. Mit is mondhatnánk? Talán azt: ilyen hathatós védelmezőkkel ellenségre már nincs is szükségünk.

Sir Roger Casement (1864-1916) élete és halála tárgyában kapirgáltunk legutóbb. Alkalommal erre a 2010-es irodalmi Nobel-díjasnak, Mario Vargas Llosának az új regénye szolgált: az 1911-ben a brit birodalomnak tett szolgálataiért lovaggá ütött, majd 1916-ban hazaárulóként halálra ítélt és kivégzett brit diplomata a perui szerző El sue–o del celta (A kelta álma, 2010) című regényében támadt új életre, gyarmatok és nemzetek, lojalitások és pálfordulások máig fel- és megoldatlan paradoxonjaival kísértve meg posztkoloniális és identitásválságos jelenünket.

Kapirgálásra minden alkalom jó alkalom. Itt van például a frissen Nobel-díjas Mario Vargas Llosa legújabb regénye: az El sueño del celta (magyarul: A kelta álma). Takács Ferenc

Minden tanár előbb-utóbb találkozik olyan diákkal, aki tehetségesebb, mint ő maga. Egyik-másik tanítványa olyan versenyeket nyer meg, amilyeneket neki sohasem sikerült. Tanárként persze büszke rájuk, jogosan, mivel valóban ő okította őket ilyen kiválóvá. De közben azt is tudja, hogy ezek a tanítványok valami olyat is tudnak, amit ő sohasem tudott, ettől tudtak nyerni. Egyszerűen csak kiemelkedően tehetségesek. Mérő László

A túrának megtiltani nem lehet, Hogy ne nyíljék, ha megérzi a telet, Szegény profi, elmereng a valután, Kéjjel indul minden túra-szag után. (A Sporthírlap túraverse, 1930. karácsony) A vajaskenyér-túra fogalma mára szinte kikopott a futball szókincséből, sőt a sportággal kapcsolatban a túra kifejezést sem használjuk gyakran. Okkal, hiszen a magyar klubok manapság vagy nemzetközi kupamérkőzések alkalmából, vagy edzőtáborozás során jutnak el külföldre, arra azonban nincs példa, hogy meghívásra sorozatban játszanák a (telt házas) mérkőzéseket. Pedig valaha bevett dolognak számított, hogy a téli, illetve nyári bajnoki szünetben magyar csapatok portyázzák végig Európát.

A filozófusok mostanság érdekes élményekben részesülnek. Mély emberi szenvedélyek és indulatok kavarognak bennük és körülöttük. A hűvös távolságtartásból és a kiszámított, gondosan adagolt politikai szenvedélyből kikevert viselkedésmód látványosan foszlik le sokukról, s adja át helyét a dühnek, fölháborodásnak, kárörömnek, szégyennek, bosszúnak és hasonló, örök-emberi, allzu menschliche erkölcsi érzelmeknek. Nincs is ezzel semmi baj, időnként mindannyiunknak meg kell fürdenünk sárban és tejben egyaránt.

Már csak pár hét, és kibonthatjuk a várva várt Matolcsy-csomagot, hogy megtudjuk végre, mi vár ránk, magyar állampolgárokra. Hasonló türelmetlenséggel várják a csomagbontást külföldi hitelezőink, az országban működő vállalkozók, a pénzüket befektetők és a nemzetközi politikai porond számos szereplője, mindenekelőtt az uniós tagállamok és szervezetek vezetői.

Már az elnevezés is gyanús. "A minisztérium társadalmi vitára bocsátja a törvénytervezetet." Vajon hogyan csinálja ezt? Berongyol a kormány a kocsmába: "Hé, társadalom, szeretnél-e még egy blokkot Paksra?" Esetleg közvélemény-kutatást rendel meg? Szokott ilyet tenni, de attól se várjunk sok jót. A kérdezőbiztos fogalmazhat úgy is, hogy "támogatja-e Ön Magyarország légszennyezés nélküli energiabiztonságát?", meg úgy is, hogy "szeretne-e Ön egy főre eső adóforintok tízezreiből egy fél Magyarországot kiirtani képes ipari monstrumot bővíteni?" - és ugyanarra lenne kíváncsi. Vagy ne prejudikáljon a kérdező? Helyes. Akkor ezzel fog a Tárki szakembere állampolgárok ezreihez bekopogtatni: "Kérem, olvassa el figyelmesen ezt a 200 oldalas előterjesztést, majd jelölje meg a több tucat választási lehetőség közül azt, amelyiket támogatná."

Talán furcsának tűnik, de akárcsak a tűzgyújtást, a lábbelit is fel kellett találni egyszer. Egy régi indiai legenda szerint az ötlet egy maharadzsa udvarában született. A nagyúr előszeretettel sétált a palotáját övező erdei és hegyi ösvényeken, amelyeket a kényelmesebb járás kedvéért állatbőrökkel boríttatott. Megtehette: egy maharadzsának ez nem luxus. Egy nap azután udvarmestere azzal a bizarr javaslattal állt elő, hogy a talaj helyett inkább a nagyúr lábfejét kellene bőrrel borítani.

A futballpályán minden "lehető" megtörténhet, ami elgondolható, megsejthető. (Fogl I Ferenc) 1 A Tőzegüzem SK-Jutagyári TE mérkőzésen történt. Vagyis a meccset követő banketten. Illetve utána. Szóval.

Csak nemrég olvashattuk, hogy milyen gyorsan szaporodik a devizahitelüket nem fizetők száma. A 90 napon túl fizetőket tartalmazó BAR-lista (hivatalos nevén Központi Hitelinformációs Rendszer, KHR) január elején már közel egymillió embert tartalmazott. Kiderült azonban, hogy kormányunk (Matolcsy György személyében) már októberben benyújtott egy olyan javaslatot, ami kezeli a problémát: januártól a nem fizető adósok - miután rendezik a tartozásukat - a korábbi öt év helyett csak egy évig szerepelnek majd a BAR-listán. Nos, így kétségtelenül javulni fognak a devizahitelesek kimentéséhez kapcsolódó termelési mutatók, de valóban biztos-e az, amit a módosítás nagyvonalú indoklása tartalmaz: "Szükségtelen és célszerűtlen az ügyfél adatainak a KHR-ben való szerepeltetése akkor, ha rendezte a szolgáltatóval szemben fennálló tartozását."