Cseresnyési László: Nyelv és neurózis

Nyelv és pukedli

Egotrip

Az alábbi esszében csupán a nyelvi udvariasságról lesz szó, mivel a kézcsók, a meghajlás és a kabát felsegítésének izgalmas témájáról nincs mondandóm, hacsak nem az, hogy a viselkedés és a nyelv udvariassága aligha függetlenek egymástól.

Tudósi körökben viszont ma általános vélemény az, hogy ezek egymástól függetlenül vizsgálandók. Azt mondják, a nyelvi udvariasság önmagában is olyan bonyolult jelenség, hogy a „lényege felől kell megközelíteni”, magyarán: szűkebben kell értelmezni az udvariasság fogalmát. Arról van szó, hogy mindenki tulajdonosa egy általa megőrizni kívánt „arcnak”, ami valamiféle ’pozitív énkép, imázs’ (vö. kínai mianzi és lian ’arc, énkép’ – a metaforikus jelentés ezek hatására terjedt el az európai nyelvekben). A társalgás során az egyén „arca” fenyegetéseknek van kitéve: ezeket a súrlódásokat kezeli az udvariasság nyelvi eszközökkel. Ezt példázza az, amikor egy bártulajdonos azt mondja: Talán okosabb lenne hazavinni a kedves férjét, mert láthatóan nincs jól, mondjuk, ahelyett, hogy: Vigye már haza ezt a részeg állatot, mert összehány itt nekem mindent! A nyers, magabiztos, asszertív fellépés, a kereken kimondás helyett a tulajdonos a visszafogott, tartózkodó, közvetett kifejezésmódot választotta, nehogy „besározza az asszony arcát” (amint ezt japánul és kínaiul is mondani szokás).

Az udvariasság ilyen egydimenziós megközelítése azonban figyelmen kívül hagyja, hogy a társadalmi jelenségek kutatói másfajta fogalmakkal dolgoznak, mint a fizikusok és a teológusok, akik elvonatkoztathatnak akár a légellenállástól, akár a megtermékenyülés fizioló­giájától. Mi azonban nem tudunk elvonatkoztatni attól, hogy a fogalmaink (így az udvariasság is) eleve jelentenek valamit a hétköznapi nyelvben. Ezért az „arc megőrzése” mellett két további dimenzióval jellemezzük az udvariasság fogalmát – miközben persze irigykedve nézzük, hogy a fizikusok és teológusok mennyivel szabadabbak nálunk. Mert őket csak a természet és a Szentszék álláspontja köti, így vígan spekulálhatnak a szabadesésről, avagy a szeplőtelen fogantatásról, fittyet hányva arra, hogy mit is jelent a szabad vagy a szeplő szó a magunkfajta laikusok számára.

A közember számára az „udvariasság” főként a társadalmi rítusok és normák ismeretét és betartását jelenti. A „szertartásos” viselkedésre utal az udvariasság egyik kínai és japán megnevezése: li-mao és rei-gi tadashii – li / rei ’szertartás’. A másik japán szó, a teinei, pedig eredetileg annyit tesz, mint ’szép rendesen’. A keleti nyelvek kutatói az „arcvédelem” helyett inkább a disztingválást (japán wakimae) tartják az udvariasság lényegének, mert az udvariasság mindig a beszédhelyzet és a viszonyok értékelésétől függ. Ha például egy ifjú magyar anyanyelvű felteszi a Kávét vagy teát? kérdést a vendégének, a Kávét, ha nem túl nagy fáradság válasz nem udvariasnak, hanem inkább furcsának tűnne. Persze angolul is a Coffee, if it’s not too much trouble helyett egy épelméjű amerikai fiatal ma valami olyasmit mondana, mint Coffee, if it’s not too much of a hassle. De ha a Tea or coffee? kérdést a fiatal házigazda édesanyja tenné fel, akkor az utóbbi válasz (’macera’) kissé tiszteletlenül hangzana. Más példa: ha egy diák alszik az előadásom közben, ami Japánban nem ritka eset, akkor rendszerint az Elnézést, hogy pihenés közben zavarom, de... (O-yasumi-chú móshi-wake-gozaimasen-ga) mondattal ébresztem. Ezt néha udvarias nevetés követi, mert világos, hogy a nyelvet a tanár úrnak nem a helyzethez illően tetszett használnia, hanem ironikusan. Ha meg így van, akkor nevetünk. Az udvariasság alapja és feltétele a helyzeti normák nüanszainak a kifinomult ismerete. Nem véletlen, hogy az angol polite szó eredeti jelentése ’csiszolt’, vö. polished (Swift Polite Conversationjének a magyar címe is Pallérozott társalgás lehetne), és az orosz vezslivüj ’udvarias’ is a régies vedaty ’tud’ igéből ered. Az udvariasság második összetevője tehát – a partner „arcának” tiszteletben tartása mellett – a mindenkori beszédhelyzet által meghatározott norma követése. Ha netán rálépünk valakinek a lábára, muszáj mondani valamit, de előbb azért tanácsos felnézni, hogy egy kisfiúról van-e szó vagy egy néniről. A kisfiúnak is dukál a Bocsánat, de az Elnézést kérek túllő a célon (ugyanígy japánul: Gomen nasai, és nem Sumimasen). Identitástól és helyzettől független udvariasság aligha létezik.

Sajátos dolog, hogy a keleti-ázsiai nyelvekben az udvarias ember identitásának két egyenrangú összetevője van. Egyrészt a csoporthoz tartozás, másrészt a társadalmi rang, a hierarchia. A csoporton belüli és kívüli (japán uchi és soto) jelentőségét egy példával lehet szemléltetni. Magyarul egy ügyfélnek a titkárnő mondhatja azt, hogy Az igazgató úr házon kívül van, de japánul az „úr” és minden más tiszteleti forma kizárt, mert az ügyfél „csoporton kívül áll”, semmi köze tehát ahhoz, hogy az igazgató és a titkárnő státusa hogyan viszonyul egymáshoz. Családtagokkal és önmagunkkal kapcsolatban magyarul is abszurd tiszteleti nyelvet használni: Hogy van a kedves mama? Köszönöm, jól van a kedves mama, vagy: Hogy tetszik lenni? Jól tetszek. A hierarchiában magasan álló személyek mindig cizelláltan szerény stílusban beszélnek, bár a régi alázati nyelvet ma már japánul és kínaiul sem nagyon szokás használni. Igaz, idős kollégám, Nakahira professzor néha utalt egy bizonyos titokzatos „malacfira” (tonji), aki New Yorkban élt. Idővel aztán rájöttem, hogy a fiáról volt szó.

Az udvariasság harmadik összetevője rejtélyes, mert tisztán nyelvi jelenségnek látszik, noha a „kifinomult szóhasználat” kategóriája csak abból eredhet, hogy a nyelv egyes használóinak a kedves szavait többre tartjuk a pórnép szavainál. A szavak ugyanis minden nyelvben a francia nyelvészet értelmében vett regiszterekbe rendeződnek, azaz bizonyos hierarchiákba – a formális, finomkodóan választékos szavaktól az egészen vulgárisakig. Egy köztiszteletnek örvendő személy például lehet elcsigázott, esetleg kimerült, bár az akár én is lehetek, noha alapesetben a magamfajta legfeljebb fáradt, sőt olykor kidöglött. Ferenc pápa igazán közel áll az emberekhez, mégis tisztelettudóbb azt mondani róla, hogy régen kerékpáron járt, mert biciklin végülis bárki járhat, nem is beszélve a bringáról, ugye. A szavak rangsorának mintája a jobb emberek nyelve, sőt egyenest a legjobbaké – innen a magyar udvarias szó, vö. pl. még francia courtois ’udvarias’ < cour(t) ’udvar’, angol courteous ’udvarias’, német höflich < Hof ’udvar’. Ezek hátterében a középkori latinban a XI. században a semmiből előbukkanó curialis ’udvarias’ és curialitas ’udvariasság’ szavak állnak. A régi latinban ugyanis az udvarias ember és az udvariasság megnevezése még más volt – urbanus és urbanitas, illetve humanus és humanitas.

Borzalmas egy világ lehetett az, de jó is, hogy már réges-rég elmúlt.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Fűző nélkül

Berlin, Du bist so wunderbar – fogad a híres dal, amelynek a karrierje egy német sörreklámból indult. Nehéz is lenne másképpen összefoglalni a város hangulatát, amelyet az itthon alig ismert grafikus, illusztrátor és divatfotós Santhó Imre munkássága is visszatükröz.

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Londoni randevúk

„Ne ijedjetek meg, de azt hiszem, én vagyok a generációm hangja. Vagyis valamelyik generációé” – fogalmazott Hannah Horvath a Csajok első részében. A 2012–2017 között futó, hat évadot megélő sorozatban Lena Dunham pont így tett: hangot adott azoknak a fiataloknak, akiknek mindennél nagyobb szabadságot és jólétet ígértek, ám a világválság ennek az anyagi, az egzisztenciális szorongás pedig a lelki fedezetét egyszerűen felélte.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.