Hammer Ferenc: Paszták népe (A Fal nem felejt)

  • 1997. január 30.

Egotrip

Bozóki András vette észre, hogy a kommunizmus összeomlásának meglepetésszerűsége miatt nem tudunk másként visszatekinteni a 80-as évek eseményeire, mint az összeomlást előkészítő lépésekre. Ilyeneket gondolunk: Budapest-Prága-Varsó forradalmai mutatták a változások irányát. Aztán: a liberalizáció a gazdaságban és a kultúrában palackból kiengedett bosszúálló szellemnek bizonyult. Aztán: a változások irányát kitűzték a demokratikus ellenzék követelései: jogállamot, szabadságot, magánéletet. Ugyanakkor ha ez mind igaz, akkor miért okozott akkora meglepetést a Fal ledőlése? Gyanítjuk, hogy a nyolcvanas években történt más is, mint a falledőlés előjeleinek gyülekezése. Például nehezen tudjuk elfelejteni azt az ismerős asszonyságot, aki 1988-ban (hiába tett meg mindent érte) nem nyert felvételt az MSZMP-be, mert kedvezőtlen volt az üzemi alapszervezetben a szellemi/fizikai arány. A Társadalmi Szerződés pedig éppenséggel azt mondja (1987), hogy "a szovjet világrendszer felbomlásával számolni a belátható jövőben nem lehet".

Bozóki András vette észre, hogy a kommunizmus összeomlásának meglepetésszerűsége miatt nem tudunk másként visszatekinteni a 80-as évek eseményeire, mint az összeomlást előkészítő lépésekre. Ilyeneket gondolunk: Budapest-Prága-Varsó forradalmai mutatták a változások irányát. Aztán: a liberalizáció a gazdaságban és a kultúrában palackból kiengedett bosszúálló szellemnek bizonyult. Aztán: a változások irányát kitűzték a demokratikus ellenzék követelései: jogállamot, szabadságot, magánéletet. Ugyanakkor ha ez mind igaz, akkor miért okozott akkora meglepetést a Fal ledőlése? Gyanítjuk, hogy a nyolcvanas években történt más is, mint a falledőlés előjeleinek gyülekezése. Például nehezen tudjuk elfelejteni azt az ismerős asszonyságot, aki 1988-ban (hiába tett meg mindent érte) nem nyert felvételt az MSZMP-be, mert kedvezőtlen volt az üzemi alapszervezetben a szellemi/fizikai arány. A Társadalmi Szerződés pedig éppenséggel azt mondja (1987), hogy "a szovjet világrendszer felbomlásával számolni a belátható jövőben nem lehet".

Kérdés, hogy tudunk-e emlékezni azokra a döntésekre, dilemmákra, amelyek nem illenek bele ebbe az Exodus-vízióba. Tudunk-e emlékezni azokra a döntésekre és folyamatokra, amelyek a kommunizmus (emberi lépték szerinti) végtelenségének hitén nyugodtak? Emlékszünk-e a reménytelen stagnálás és jövőtlenség történeteire? Emlékezhetünk-e arra, amit a körülöttünk lévő világ mai állása retrospektíve értelmetlennek ítél? Emlékezhetünk-e arra, amit értelmünk feledésre ítélt?

A Függöny és a Fal leomlása sajnos a nyolcvanas évek túl sok kérdésére adott választ. A mai helyzet kissé Oidipusz történetére emlékeztet bennünket, amikor is a megjósolt tragikus véget elkerülendő szalad bele abba egy teljesen más úton a hős. A Fal és a Függöny ugyanis meglehetősen sajátos módon álltak bosszút leromboltatásukért. E tárgyak megszűntek térbeli dologként létezni, ám cserébe lerombolásuk dátuma lett a kelet-európai élet történeteinek fókuszpontja.

Persze még mindig sok olyan dolog van Magyarországon, amire azt mondta Füst Milán, hogy "semmi se teljesen olyan", de bizonyosan tetten érhető egy "egyértelműsödési" folyamat. A törvénynek nincs szaga, a pénz beszél, és bárki szabadon elmondhatja véleményét. A dolgoknak egyre inkább határa van, egyre inkább összemérhetők; egyre kevesebb a "kinn is vagyunk, benn is vagyunk" helyzet - egyszerűsödünk, keményedünk. Különösen ez lehet az érzésünk, ha visszanézünk a közelmúltba. Láthatjuk, a múlt eltörött, amikor ledőlt a Fal. Vége az egyéni és társas élet következetlenségeinek, esetlegességeinek és átmenetiségeinek, csakúgy, mint a "finom manőverek tudományának". Az 1960-80-as évek eseményei, tényei és emlékei masíroznak a Kommunizmus Bukása felé. A Fal nem felejt: Nem emlékszünk.

Figyelmébe ajánljuk