Hammer Ferenc: Paszták népe (Hipertér 000110100)

publikálva
2001/27. (07. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Mondják, hogy a kertek alatt settenkedő digitális rendszerváltás mindenekelőtt azért tekinthető a könyvnyomtatás elterjedéséhez hasonló fontosságú civilizációs fordulópontnak, mert a nyomtatott könyvhöz hasonlóan az internet többet jelent egy egyszerű új médiumnál: klasszikus médiaeffektusként az internet mint kommunikációs csatorna a saját technológiai jellegzetességei alapján generál új jelentéseket, új üzenetbefogadási módokat, újféle kommunikációs stílusokat, újfajta viszonyokat, újfajta szubjektivitásokat, újfajta tereket és újfajta időiségeket, azaz egyszóval új embert és civilizációt. Mint amennyire a szóbeliség memoritereihez, körkörös formákat mutató retorikájához képest újdonság volt az írásbeliség linearitása (mind a leírt sor, mind a gondolatmenetek fő formáját tekintve), éppúgy ekkora változást hoz az internet, pontosabban a hipertext mint kimondottan nem lineáris asszociációs és üzenetforma. A hipertext-kommunikációnak a nyomtatott szöveghez képesti újdonsága több okból fakad. Először is, lassan alig van olyan jellegű tudás és tapasztalat, amit ne lehetne digitalizálni, így fénysebességgel cikázhatunk a legkülönbözőbb kulturális formák között, azaz adat, szöveg, hang, kép és mozgókép bármilyen kombinációit fogyaszthatjuk - vagyis hozhatjuk létre azzal, hogy fogyasztjuk. (Fogyasztás mint alkotás - ez azért nem rossz. Fogyasztóművész.) A hipertext-térben, szép régi magyar kifejezéssel: a hipertérben immár nincs domináns olvasat és értelmezés, hanem bármilyen tudás, tapasztalat és élmény rendelhető egymás mellé és szerkeszthető egybe, illetve újra.

Hipertér, 000110100

Mondják, hogy a kertek alatt settenkedő digitális rendszerváltás mindenekelőtt azért tekinthető a könyvnyomtatás elterjedéséhez hasonló fontosságú civilizációs fordulópontnak, mert a nyomtatott könyvhöz hasonlóan az internet többet jelent egy egyszerű új médiumnál: klasszikus médiaeffektusként az internet mint kommunikációs csatorna a saját technológiai jellegzetességei alapján generál új jelentéseket, új üzenetbefogadási módokat, újféle kommunikációs stílusokat, újfajta viszonyokat, újfajta szubjektivitásokat, újfajta tereket és újfajta időiségeket, azaz egyszóval új embert és civilizációt. Mint amennyire a szóbeliség memoritereihez, körkörös formákat mutató retorikájához képest újdonság volt az írásbeliség linearitása (mind a leírt sor, mind a gondolatmenetek fő formáját tekintve), éppúgy ekkora változást hoz az internet, pontosabban a hipertext mint kimondottan nem lineáris asszociációs és üzenetforma. A hipertext-kommunikációnak a nyomtatott szöveghez képesti újdonsága több okból fakad. Először is, lassan alig van olyan jellegű tudás és tapasztalat, amit ne lehetne digitalizálni, így fénysebességgel cikázhatunk a legkülönbözőbb kulturális formák között, azaz adat, szöveg, hang, kép és mozgókép bármilyen kombinációit fogyaszthatjuk - vagyis hozhatjuk létre azzal, hogy fogyasztjuk. (Fogyasztás mint alkotás - ez azért nem rossz. Fogyasztóművész.) A hipertext-térben, szép régi magyar kifejezéssel: a hipertérben immár nincs domináns olvasat és értelmezés, hanem bármilyen tudás, tapasztalat és élmény rendelhető egymás mellé és szerkeszthető egybe, illetve újra.

Az interneten és különösen a hipertexten alapuló kommunikáció, tanulás és tudásszerkezet a jelenkori kultúra számos alapfogalmát rajzolta át. A digitális reprodukció kérdésessé teszi az olyan distinkciókat, mint eredeti és másolat vagy szerző és fogyasztó. A cybertér, megszabadulva az atom alapú információrögzítési eljárások technológiai béklyóitól, immár egy kollektív módon létrehozott, örök jelen időben létező kollektív palimpszeszt, amelyben egyaránt összemosódik a szerző és az "olvasó", a tradíció és a változás, az előzmény és a következmény, az eszmék genealógiája és az arról szóló beszéd, és végső soron egy kollektív szuperjelenben oldódik fel az emlékezet. A digitalizálás és az anarchisztikus információ- és szándék-áramlás révén, Pierre Lévy cyberfilozófus szavaival, egy egységes kozmopédiába egyesülnek a kultúra korábban elkülönült olyan formái és színterei, mint a magánélet és a közélet, a tudomány és a szórakozás, a templom és a futballstadion, a filozófia és a testkultúra vagy a politika és a science fiction, amelyben a fénysebességű hiperlink-kattintás révén érvényüket vesztik az olyan fogalmak, mint az egyértelműség, a kétértelműség, a metafora vagy éppenséggel Platón barlangja.

Hogy miért mondom ezt az egészet? Azért, mert nekünk, magyaroknak ismét sikerült valami nagy dolog. Ugyanis míg a fenti gondolatok Nyugaton legfeljebb ezoterikus folyóiratokban, cyberszubkultúrákban és marginális egyetemi kurzusokon körvonalazódó elméleti konstrukció, addig a magyar politikában immár jó ideje vérbő és életerős praxis. E hazai fejlesztésű úttörő tradíció egyik megkerülhetetlen guruja Torgyán József, akinek Wittgensteint idéző aforisztikus paradoxonai (Nem vagyok négyéves korom óta. De ha mégis, irány a szauna.) kijelölték ezen episztemológia fő csapásirányát, amelyről egyszer az alábbi méltató szavakkal emlékeztünk meg egy szemiotikai szakmunkában: "Egy Torgyán-mondatban megjelenő legfőbb információ, hogy elhangzott; egy Torgyán-mondat hagyományos cáfolata a mondat megerősítését jelenti; és egy Torgyán-mondat tagadása pedig az el nem hangzott Torgyán-mondat." A Fidesz az alapító atyáknak kijáró reverenciát jóllehet híven letudva, de mégiscsak túllépett Torgyánon, amikor annak látnoki vízióit a mindennapi politikai gyakorlat alapelvévé sikerült alakítania. E stratégia-technológia alapja, mint arról hat hete megemlékeztünk, hogy a Fidesz a politika, a kultúra, a közigazgatás, a magánélet és a közélet összes partikularitását egy szuperjelenbe egyesítette, amelyben a dolgok irányát és a múlt értelmét kizárólag az határozza meg, hogy az illető forma milyen jelentést kap attól a digitális algoritmustól, amelyben a 0 a szívatnak, az 1 pedig a szívatok. A magyar cybere-filozófia és -praxis elvei alapján létrejött hipertérben Szent László királyunk immár a marihuána hidráját fejezi le, a labdarúgás és a kommunistaellenesség immár szinonimává váltak; a kommunista az, aki a lassúbb akkor, amikor két kommunista találkozik, amikor Döbling hazaárulás, viszont ahol a látszat és a valóság összemosódása ugyanakkor olyan fogalmakat termeltek ki, mint "az X által Fidesz közelinek nevezett vállalkozás", és amely virtuális valóságban az igazmondás sem lehet másmilyen, mint virtuális.

publikálva
2001/27. (07. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk