Sajó László: Öt és feles (Egy nehéz éjszaka napja)

publikálva
2001/27. (07. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Vannak olyan napok, / mikor üvegből vagyok, / ha megyek, ha megyek, / gyalog, csak gyalog mehetek, / hogy én jussak el...

Egy nehéz éjszaka napja

(Mára rendelt evangélium)

Vannak olyan napok, / mikor üvegből vagyok, / ha megyek, ha megyek, / gyalog, csak gyalog mehetek, / hogy én jussak el...

Non Stop (együttes)

Komám iskolában, Sándor a földben, mobil nők üzenetrögzítőn, vezetékes telefonon lógnak, szoknyás lábak mozgása / harangnyelvek kongása (J. A.), mehetek egyedül, mindig ugyanúgy (Demjén F.), az alagúton a Lehelre, ami most Kassák, hát akkor itt kezdem, megint. Még egyszer ezt, és mást sosem / többé: leszállnék (Rakovszky Zs.).

A földben nem esik, fölöttem a ceglédi személy, ma még találkozunk. Dél van, ennyit sikerült elbliccelnem, eddig sikerült elevickélnem, az alumíniumpultig. Reggelire simalángos, zölddréher (a zölddréher iható - T. G. M.), valami furcsa, miért süt a nap, ilyenkor nem szokott, ide, különben is, esik. Nézem, egy panelablakban tükröződik, honnan, hol van, Japánban, a Csendes-óceán fölött, felhőtlen az. Avagy oda van ragasztva, az ablakba, belülről, a nap, aranypapírból, mint a karácsonyfa, angyal, Mikulás, nyári. A lángos zsírpapírja. Miskolctapolcán a strandon órákat álltam lángosért, egy forint, ott égtem le, a sorban. Megváltottuk a belépőt, én már mentem is sorba állni, ott vetkőztem, ott napoztam, ott úsztam. Víz, veríték, zsírpapír. Zsíros kézzel nyitom ki az újságot, mi van ma. Egy kondorosi férfi, feltehetőleg ittasan, arccal egy pocsolyába esett, állapota miatt nem tudott fölkelni, és megfulladt. Megtörlöm zsírral a számat, megyek tovább, lesek csodát, köröttem annyi minden, s mind figyelni kell (?) (Koós J.).

Nem, a Rámpába most ne, csak épp annyira, hogy a Spektrumon beletekintsek a pampák életébe, a pampák a Rámpában, de tényleg, sakál áll a naplementében, míg kicsinye az áldozat (mely nem övé) földúlt beleiben melegedik. A Ferdinánd hídon, hát persze, át, nem tudok én innen elmozdulni, körözök, gyomorkeselyű. A Nyugati legideálisabb megközelítése a Női éjjeli menedékhellyel szemben, a parkolón át, tárulnak föl szépségei. Pornólapok nyolcvanért. A ceglédi személy, mondtam én, már megint indul. És esik, szakadatlan. Bizony szívemben kín dúlt / mikor a vonat indult / de nem sokat merengtem / esett, hát hazamentem (sínek között szegényember). Mintha vonatra várnék, nem tűnök föl. Az aluljáróban átlapozom a lemezeket, Zoltán Erika, Éva, Ádám, Soltész Rezső, sehol legalább egy Kati és a Kerek Perec. Az üvegpokol (Westend) bejáratánál, jobbra, a Bakter büfében üveges Holstein, ez is zöld és iható. Akkor most hova, de hova, de hova, de hova megyek (Illés). A műanyag biszbaszokat már megvettem az asztalhoz, az üveglap (megint egy üveg) alá, ideje új életcélt keresnem. Kenyérpirító. Mióta megrázott, rossz. Automata fényképezőgép, jön a nyár. Kedvenc helyem az 1000 aprócikk a Bajcsyn, ott újabb s újabb ötleteket merítek, túlélésnyit az élet vizéből. Összecsukható rekesz. Tálca, cserélhető betéttel. Porzsák. Kávékiöntő. Vasalóállvány. De legszebb a Levélbedobó. Veszek egyet, rézből, majd kiteszem az asztalra, várok. Nem jön levél, hiába várok... (számomra Ismeretlen Nótaszerző). A Madách téren BÁR, nevét nem fedeztem föl, pedig járok ide. Az utolsó helyek egyike, ami még maradt. Pultok az ablaknál, könyöklő, nekem a fagyasztóláda jut. Ide teszem (akkor te oda állsz - Cseh T.) az Aranyfácánt, Vilmost (530, a kettő, IV. oszt.), újságot. B. Istvánné budapesti lakos tegnap este hat órakor a Blaha Lujza téri metrómegállónál a vonat elé ugrott. A tűzoltók leemelték róla a szerelvényt, a mentőorvos azonban már csak a halál tényét állapíthatta meg. A halál ténye. Nézem a nőket, esernyőt se vettek magukhoz reggel, szál pólóban, ruhában, még szép időben indultak el, nedves pólón átüt mellbimbó, szoknyán bugyi, bugyin, jaj, aljnövényzet. Egész álló nap veri a monszun a dzsungelt. Néznek, nem a nők, vissza, a törzsvendégek, mit olvasok én itt, nincs szokásba, mennék a fenébe. Kiskörút, néked adok ma dézsa vüt, mintha dézsából öntenék, az Astoriánál az árkádok alá. Megérte. Itt tudom meg, egy kirakatból, Júl. 1. állatszállítás elleni világnap, marhavagonokat látok, kamionokat és zártteherautó-karavánokat, nyitott platókat, de büdösek, előzd már meg, a disznókat, lovakat, teheneket, birkákat. És a feliratot látom Pesterzsébet-felső vasútállomáson: NINCS UNDORÍT"BB ÁLLAT A FÖLDÖN AZ EMBERNÉL!, elképzelem, üres kísértetszerelvények a metróalagutakban, nyílt pályán, kísértethajók, -repülők, kihalt négyeshatos, utastalan ceglédi személy július 1-jén.

A Gildében (korsó + kóser 650, II. oszt.) várom, tán fölhangzik a slágerrádión, és megtudom, ki játssza, mit dudorásztam eddig, végig a városon, esik a csendes eső, reám, fényesebb már (?) tőle a ruhám, Korál?, sötétszürke járókelők haladnak (szaladnak?) a milyen? ég alatt, de csak Elisabeth jön, ki szép és okos is egyben, majd rám tör a Depis Mode. Kiterítem, úgyis, az újságot. A gyógyszertárakban a fájdalom- és lázcsillapítók után a szorongásoldókból fogyott a legtöbb. Indulok újabb gyógyszertár felé, Boráros tér, aluljáró, a felszínről ledózerolták a talponállókat, ám a talpon állók, szabad munkanélküliek, szabad rablók és szabad kőművesek összegyűlnek a föld alatt. Nyilvános vécéből átalakított Dunapart büfé (III. oszt., zölddréher + Unicum 490). Ahogy fönn jön, megy a HÉV, rázkódik, lüktet a kocsma, sorra tűnnek el mellőlem az arcok, nem is látom őket, fordulok a falnak. Férfiak bámulnak maguk elé (helyesen: férfi bámul maga elé) a lambériára, s (és) a hosszas nézés eredményeképp a lakkról lecsusszan enyv, könny (férfibánat, ld. még pinabú), geci. Bejön, kér egy kávét, nem kell mondania, két cukorral, úgy kapja, azért jön be. Fölhajtja, akár a felest, a kiskanalat se veszi ki, tartja az arcával.

Mintha a HÉV-re várnék, nem tűnök föl, átnéznek, átlátnak rajtam, olvasok. Budapesten a tűzoltók mentettek meg egy kisgyermeket, akit felügyelet nélkül hagyott az anyja. A négyéves gyerek már arra készült, hogy kiugorjon a második emeleti ablakból, és így meneküljön meg az egyedülléttől. (Az én kiemelésem, én.) Az eset a VI. kerületben, a Vasvári Pál utcában történt. Laktam ott én is. Péntek van, vagyok, egyedül, Robinson a föld alatt, itt van eltemetve a szigeten. Viszem magam, visz a négyeshatos, hogy ne csak gyalog. Beállok az ajtóba, az Oktogonon majd itt nyílik. Az újság meg itt. Vodkásüveget szorongató (az én kiemelésem, megint) férficsontvázat találtak játszadozó gyerekek Kijev mellett. A férfi életkora 50-60 év, és 1-1,5 év óta halott.

Több jó hírem (a. m. evangélium) nincs, mára.

publikálva
2001/27. (07. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs