Jaksity György
Tõzsde
Viszont van néhány tízezer lelkes rádióhallgató és újságolvasó, aki ehhez a szellemi táplálékhoz ingyen vagy legalábbis nagyon olcsón jut hozzá, azaz bár élvezi, gazdaságilag nem támasztja alá ezen médiumok mûködését. Így hát, ami kimarad az árból, az most mehet az alapítványba. (Adóból leírható, ha minden igaz.) Tehát minél olcsóbb a szolgáltatás, annál nagyobb a támogatás, annál kevesebb az adó, vagyis azzal a húsz-harminc-negyven százalékkal állam bácsi, illetve mi mindannyian támogatjuk kicsiben a lelkes kalózokat. És ez így van rendjén, mert az a pár forint adó olyasmire megy el, ami mellett legalább pár tízezer ember egyértelmûen leteszi a voksot, míg a fenti felsorolásban szereplõ - mondjuk úgy - jövedelemredisztribúció mikéntjérõl egy darab magyar ember nem szavazott. Nem is fog.
Szóval adakozzatok.
Hogy mi köze mindennek a tõzsdéhez? (Ilyesmit eleve csak olyan valaki kérdezhet, aki nem követte a sorozatot, azok kedvéért pedig nem kezdjük elölrõl. Nem szappanopera ez, hogy tízévente újra leadjuk.) Mindennek természetesen köze van a tõzsdéhez. Ennek az alternatív médiaügynek (jobb kifejezés hiányában) pedig annyi, hogy akár tõzsdére is vihetnénk. Mondjuk ahelyett, hogy átlagosan hat rongyért pólót és cédét veszünk, vagy négy-öt MaNcs-elõfizetést Mikulásra a rokonoknak, vehetnénk néhány darab ezerforintos részvényt egy alternatív kulturális holdingban, és az így befolyó tõke finanszírozná a hasonló projekteket. Ettõl persze még lehet pólózni meg cédézni, és természetesen elõ is kellene fizetni, meg standra járni és persze alapítványozni. Mindenesetre lenne egy üzleti alapon kezelhetõ, tervezhetõ, fejleszthetõ környezete azoknak, akik lényegében társadalmi munkában infokalózkodnak, és mindenki számára egyértelmû lenne, hogy mi mennyi. Mindenesetre No free lunch. Egy világbanki szakember mesélte, hogy a hatvanas-hetvenes években egy elmaradott, de napsütötte kontinens országaiban a legkevésbé azokat a tanácsokat fogadták meg, amelyeket ingyen adtak.
Félreértés ne essék, ezt nem meggyõzõdésbõl és nem a meggyõzés kedvéért mondom, csak szórakoztat a gondolat. Meg aztán az is jópofa, hogy a kultúra finanszírozása végre olyan kockázati közegbe kerülne, ami a számkivetettségének megfelelõ kockázati besorolással látná el, most már tõkepiaci elméletekkel megtámogatva. Noha a matematikai statisztika, a játékelmélet, a fizika és számos egyéb diszciplína (nem meglepõen a közgazdaságtan eddig kábé annyi magyarázatot adott, mint a meteorológia) szájtátva áll a tõzsdei árfolyammozgások megmagyarázhatatlansága felett, ennek kiszámíthatatlansága semmivel sem rosszabb, mint a kultúraélvezõk és -támogatók adakozási szokásai. Ráadásul, ha igaz, hogy az ember szívveréseinek egymásutánjai ugyanúgy egy szórással nem rendelkezõ eloszlást követnek, mint a napi tõzsdei árfolyamváltozások, akkor kimondhatjuk, hogy nemcsak a kultúra morbid szívügyünk, de a tõzsde is.
Végül az aktualitások kedvéért mindenki figyelje az euró árfolyamalakulását, amely a konszenzussal ellentétben nem erõsödik az amúgy törvényszerûen gyengülni kényszerülõ dollárral szemben, hanem éppen hogy leértékelõdik. Aztán úgy tûnik, hogy - nem teljesen függetlenül az elõzõ megfigyeléstõl - az európai gazdasági dinamizmus valóban a béka alatt vagyon, és - nem teljesen függetlenül ettõl - a magyar külkereskedelmi mérleg, a gazdasági növekedés és ennek megfelelõen a bruttó hazai termék arányos költségvetési deficit idén valóban olyan szar lesz, mint ahogy az már tavaly szeptember-október óta nyilvánvaló. Azon pedig, hogy ezek a karvaly-multik kiutalják az osztalékot, nincs mit megsértõdni, merthogy akkor sem lelkiztük túl a dolgot, amikor a mocskos pénzüket idehozták, ami a jelenlegi, bár egyre szerényebbnek bizonyuló gazdasági növekedésnek még mindig több mint feléért felelõs. Szóval adakozzatok. Most már a költségvetésnek is.
