Kálmán C. György: Magánvalóság (Látszás)

  • 1999. május 27.

Egotrip

Nemcsak nagyon lusta vagyok, de elfoglalt is (egy fontos ember, mit mondjak), meg itt a depi (most a nyári, de lehet, hogy még a tavaszit taposom): tehát most megvonom magam a kedves olvasótól, beszéljen helyettem, tudomisén, a pénzügyminiszter vagy akárki, addig is pihenek.

Csak úgy találomra, mert épp ez gyött elő a netről, ahogyan bóklásztam. Azt mondja: "Az új évezredben új szemlélet alapján is gazdálkodik majd a költségvetés. Feladatközpontú költségvetést készítünk. Végiggondoljuk, hogy mit várnak tőlünk az ország lakói, milyen feladatokat kell elvégeznünk, majd megnézzük, mely feladat elvégzéséhez mennyi pénzre van szükség. Ezt az összeget kapcsoljuk a feladathoz a költségvetésben. A jövőbeni terveink, céljaink megvalósításához rendeljük hozzá a forrásokat. Így lehetőséget kívánunk teremteni arra, hogy az adófizetők jobban lássák, mire fordítják befizetett forintjaikat."

Nincs is ezzel semmi baj, nyelvi-stilisztikai kötözködésnek nincs helye, közgazdász meg nem vagyok. Meg mondhatta volna ezt bárki, bármely párt(ok) koalíciózn(án)a(k). Na de az ember éppen ettől borul ki. Hogy ennyire egyszerű, világos, átlátható, kézenfekvő minden. Megnézzük, a lakosságnak mire van szüksége, azt programba tesszük, ahhoz pénzt rendelünk, leutaljuk, arra költik, ellenőrzik, kész. Ehhez hozzávehetnénk azt, amit a miniszterelnök szokott naponta mondani, olyasmi, hogy ezzel most nem foglalkozunk, mert nincs itt az ideje, hogy ez nincs benne a kormány programjában, hogy mindig a következő lépésre kell koncentrálni, hogy nincs semmi probléma, illetve ha és amennyiben van, akkor azt a kormány meg fogja vizsgálni, és meg fogja oldani, mert a problémák arra valók.

Ebből nekem rohadtul elegem van. Szóval hogy miért ilyen sima minden? Hogy tényleg el van-e híve, hogy ilyen egyszerű, de ezt meg valahogy nem nagyon gondolná az ember, csak nem ennyire együgyűek legfőbb vezetőink. (Ismételném, hogy a korábbi kormányok nem nagyon tértek el ettől a beszédmódtól.) Vagy ha meg nincsen elhíve, akkor miért van mondva? Hogy jól meg legyünk nyugtatva? Ugyan ki?

Mi tagadás, mindig is irigyeltem az ilyen szép, gusztusos és formás érveléseket. Amelyek támadhatatlanok, kétségtelenek, sehol egy porszem, oda-vissza működnek, hangtalanul siklanak, és alig fogyasztanak. Ha valamiből elegem van, nem bírom megcsinálni, vagy csak úgy, mer izé, azér´ - akkor lehet ilyeneket mondani. Nincs pénz, és kész, mert a lakosság nem igényli. Nem úgy lesz, mert nincs a kormányprogramban. Például néhány polgártársunk, akinek valamelyes kellemetlenségben volt része úgy ´44-45 körül, Auschwitz, Mauthausen, ilyesmi, ha nem is vár kárpótlást, de azért mégis többet szeretne egy kétnapos siófoki üdülés áránál; az emberjogi bizottság kormánypárti többséggel azonban azt mondja, nem, ácsi, nem lakossági igény ez, nem is feladat, probléma nincs, a régebbi határozatot nincs okunk (ez is szép, hogy nincs okunk) megváltoztatni, a suska elköltését nem bírnánk ellenőrizni, még a végén vennének belőle egy új gázbojlert, vagy befizetnének sírhelyre, jól is néznénk ki.

Na de persze mit akarok. Jó az, ha a világ legalább látszik kereknek. Jobb volna, ha tétova entellektüelek világítanák meg megszámlálhatatlan sok oldalról a problémák egész gubancait, mígnem minden átláthatatlanná válna? Vagy ha forgó szemű próféták döghalált és fehér folyást vizionálnának üvöltve, vagy ha kedélyes népfik tárnák szét mosolyogva a karjukat? Lenne minden homályos, bizonytalan, problematikus, vészterhes? Hát nem jobb így?

Amíg én sürgős köldöknézésbe és/vagy halaszthatatlan teendőim elvégzésébe fogok, addig csak tessék sok-sok kormánynyilatkozatot olvasni, jobban telik az idő. Mindenfelé elkalandozik az elme.

Figyelmébe ajánljuk

Mint a moziban

Fene se gondolta volna néhány hete, hogy az egyik központi kérdésünk idén januárban az lesz, hogy melyik magyar filmet hány százezren látták a mozikban. Dúl a számháború, ki ide, ki oda sorol ilyen-olyan mozgóképeket, de hogy a magyar film nyer-e a végén, az erősen kérdéses továbbra is.

Talaj

Thomas érzékeny kisfiú, nem kamaszodik még, mint az első szőrszálak megjelenésére türelmetlenül várakozó bátyjai. Velük nem akar játszani, inkább az udvaron egy ki tudja, eredetileg milyen célt szolgáló ládában keres menedéket, s annak résein át figyeli a felnőtteket, szülei élénk társasági életét, vagy kedvenc képregényét lapozgatván a szintén még gyerek (bár történetesen lány) főszereplő helyébe képzeli magát, és sötét ügyekben mesterkedő bűnözőkkel küzd meg.

Felszentelt anyagpazarlás

Ha a művészet halhatatlan, halandó-e a művész? Tóth László (fiktív) magyar építész szerint láthatóan nem. Elüldözhetik itthonról a zsidósága miatt, és megmaradt szabadságát is elvehetik az új hazában, elszakíthatják a feleségétől, eltörhetik az orrát, ő akkor sem inog meg. Hiszen tudja, hogyha őt talán igen, az épületeit nincs olyan vihar, mely megtépázhatná.

Törvénytelen gyermekek

Otylia már várandós, amikor vőlegénye az esküvő előtt elhagyja, így lánya, Rozela házasságon kívül születik. Később Rozela is egyedül neveli majd saját gyermekeit. A három nővér, Gerta, Truda és Ilda egy észak-lengyelországi, kasubföldi faluban élnek anyjukkal, az asszony által épített házban.

Átverés, csalás, plágium

Az utazó kiállítást először 2020-ban Brüsszelben, az Európai Történelem Házában rendezték meg; a magyarországi az anyag harmadik, aktualizált állomása. Az eredetileg Fake or Real címen bemutatott kiállítás arra vállalkozik, hogy „féligazságok és puszta kitalációk útvesztőjében” megmutassa, feltárja a tényeket, az igazságot, amihez „követni kell a fonalat a labirintus közepéig”. A kiállítás installálása is követi a labirintuseffektust, de logikusan és érthetően.

Kire ütött ez a gyerek?

Az 1907-ben született dráma eredetiben a The Playboy of the Western World címet viseli. A magyar fordításokhoz több címváltozat is született: Ungvári Tamás A nyugati világ bajnokának, Nádasdy Ádám A Nyugat hősének fordította, a Miskolci Nemzeti Színházban pedig Hamvai Kornél átültetésében A Nyugat császáraként játsszák.

2 forint

„Újabb energiaválság felé robog Európa, ebből kellene Magyarországnak kimaradni, ami nem könnyű, hiszen ami most a magyar benzinkutakon történik, az már felháborító, sőt talán vérlázító is” – e szavakkal indította Orbán Viktor a beígért repülőrajtot indiai kiruccanása után. Hazatérve ugyanis a miniszterelnök szembesült egynémely adatsorral, meg leginkább azzal, hogy, a legendás Danajka néni szavaival élve, „drágulnak az árak”. Az üzemanyagé is.

Kiárusítás

Lassan másfél éve szivárgott ki, hogy az állam egy olyan arab befektetőnek, Mohamed Alabbarnak adná Budapest legértékesebb egybefüggő belterületét, a Rákosrendezőt, aki mindenféle felhőkarcolót képzel oda, egyebek mellett a Hősök tere látképébe belerondítót is.

24 óra

„Megállapodást kellene kötnie. Szerintem tönkreteszi Oroszországot azzal, ha nem köt megállapodást – mondotta Trump elnök a beiktatása utáni órákban Vlagyimir Putyinról, majd hozzátette azt is, hogy „szerintem Oroszország nagy bajba kerül”. Trump azt is elárulta, hogy telefonbeszélgetést tervez az orosz elnökkel, de még nem tudja, mikor. Nemrég azt is megjegyezte, hogy Oroszország egymillió embert veszített az Ukrajna ellen indított háborújában. (Ez a szám az orosz áldozatok felső becslése.)

A Menhir

Bár soha nem jutott a hatalom közelébe, mérgező jelenlétével így is át tudta hangolni a francia közgondolkodást. Több mint fél évszázadig volt elmaradhatatlan szereplője a politikai életnek. Újrafazonírozott pártját lánya, Marine Le Pen, eszmei hagyatékát az alt-right francia letéteményese, Éric Zemmour viszi tovább.

Nehogy elrabolják

Huszonéves nőként lett vizsgáló a magyar rendőrségen, és idővel kivívta férfi kollégái megbecsülését. Már vezetői beosztásban dolgozott, amikor az ORFK-hoz hívták; azt hitte, szakmai teljesítményére figyeltek fel – tévedett. Patócs Ilona A nyomozó című könyve nem regény, hanem egy karrier és egy csalódás dokumentuma.