Csak úgy találomra, mert épp ez gyött elő a netről, ahogyan bóklásztam. Azt mondja: "Az új évezredben új szemlélet alapján is gazdálkodik majd a költségvetés. Feladatközpontú költségvetést készítünk. Végiggondoljuk, hogy mit várnak tőlünk az ország lakói, milyen feladatokat kell elvégeznünk, majd megnézzük, mely feladat elvégzéséhez mennyi pénzre van szükség. Ezt az összeget kapcsoljuk a feladathoz a költségvetésben. A jövőbeni terveink, céljaink megvalósításához rendeljük hozzá a forrásokat. Így lehetőséget kívánunk teremteni arra, hogy az adófizetők jobban lássák, mire fordítják befizetett forintjaikat."
Nincs is ezzel semmi baj, nyelvi-stilisztikai kötözködésnek nincs helye, közgazdász meg nem vagyok. Meg mondhatta volna ezt bárki, bármely párt(ok) koalíciózn(án)a(k). Na de az ember éppen ettől borul ki. Hogy ennyire egyszerű, világos, átlátható, kézenfekvő minden. Megnézzük, a lakosságnak mire van szüksége, azt programba tesszük, ahhoz pénzt rendelünk, leutaljuk, arra költik, ellenőrzik, kész. Ehhez hozzávehetnénk azt, amit a miniszterelnök szokott naponta mondani, olyasmi, hogy ezzel most nem foglalkozunk, mert nincs itt az ideje, hogy ez nincs benne a kormány programjában, hogy mindig a következő lépésre kell koncentrálni, hogy nincs semmi probléma, illetve ha és amennyiben van, akkor azt a kormány meg fogja vizsgálni, és meg fogja oldani, mert a problémák arra valók.
Ebből nekem rohadtul elegem van. Szóval hogy miért ilyen sima minden? Hogy tényleg el van-e híve, hogy ilyen egyszerű, de ezt meg valahogy nem nagyon gondolná az ember, csak nem ennyire együgyűek legfőbb vezetőink. (Ismételném, hogy a korábbi kormányok nem nagyon tértek el ettől a beszédmódtól.) Vagy ha meg nincsen elhíve, akkor miért van mondva? Hogy jól meg legyünk nyugtatva? Ugyan ki?
Mi tagadás, mindig is irigyeltem az ilyen szép, gusztusos és formás érveléseket. Amelyek támadhatatlanok, kétségtelenek, sehol egy porszem, oda-vissza működnek, hangtalanul siklanak, és alig fogyasztanak. Ha valamiből elegem van, nem bírom megcsinálni, vagy csak úgy, mer izé, azér´ - akkor lehet ilyeneket mondani. Nincs pénz, és kész, mert a lakosság nem igényli. Nem úgy lesz, mert nincs a kormányprogramban. Például néhány polgártársunk, akinek valamelyes kellemetlenségben volt része úgy ´44-45 körül, Auschwitz, Mauthausen, ilyesmi, ha nem is vár kárpótlást, de azért mégis többet szeretne egy kétnapos siófoki üdülés áránál; az emberjogi bizottság kormánypárti többséggel azonban azt mondja, nem, ácsi, nem lakossági igény ez, nem is feladat, probléma nincs, a régebbi határozatot nincs okunk (ez is szép, hogy nincs okunk) megváltoztatni, a suska elköltését nem bírnánk ellenőrizni, még a végén vennének belőle egy új gázbojlert, vagy befizetnének sírhelyre, jól is néznénk ki.
Na de persze mit akarok. Jó az, ha a világ legalább látszik kereknek. Jobb volna, ha tétova entellektüelek világítanák meg megszámlálhatatlan sok oldalról a problémák egész gubancait, mígnem minden átláthatatlanná válna? Vagy ha forgó szemű próféták döghalált és fehér folyást vizionálnának üvöltve, vagy ha kedélyes népfik tárnák szét mosolyogva a karjukat? Lenne minden homályos, bizonytalan, problematikus, vészterhes? Hát nem jobb így?
Amíg én sürgős köldöknézésbe és/vagy halaszthatatlan teendőim elvégzésébe fogok, addig csak tessék sok-sok kormánynyilatkozatot olvasni, jobban telik az idő. Mindenfelé elkalandozik az elme.
