Mivel ez az utolsó Dekóder (a MaNcs és a szerző útjai kettéválnak immár), az olvasó talán megbocsátja nekem, ha végül, utolsósorban önmagamat dekódolom. Boldog vagyok, hogy a MaNcs szerkesztőségi vonalával konform módon lehettem bombázáspárti, de azon kapom magam, hogy akut magyarázkodási kényszerem van, úgyhogy pacifisták, harmadszor. Azt hittem, evidens, miért tartom morális imperatívusznak a NATO akcióját és mélyen amorálisnak a "béke" hazai híveit (kivéve az egyetlen árnyaltan gondolkodó Csapody Tamást), de kiderült, hogy nem, nem vagyok érthető, felszínesen érveltem, nyilván.
Orbán Viktort, Heller Ágnest meg szerénységemet basztatva, azt írja a Népszabadságban Szalai Erzsébet (az a társadalomkutató, aki szerint mindegy, ki kezdte a Balkánon az öldöklést, csak a NATO hagyja abba a bombázást), hogy aki egyoldalúan foglal állást a háború mellett, az a gyermeki regresszió állapotába esik vissza, "az embereket jókra meg rosszakra osztja, és lelkében szenvedélyesen kiáll a jók mellett", életidegen módon, hiszen "erről szólnak a mesék". És szívesen magamra értem R. Székely Julianna kritikáját is a Magyar Hírlapban, aki szerint a háborús logika rátelepszik a független gondolkodásra, és "szellemi diktatúragyakorlat", ha bizonyos "értelmiségi közvélekedők" túl "letisztultan és sarkosan" próbálják megfogalmazni, hol lehet ebben a háborúban jó, rossz, igazság, szabadság, jog.
Ez utóbbiakról nem tudnék letisztultan és sarkosan közvélekedni, de annyit azért sejtek, hogy az erkölcs szónak a jó és rossz megkülönböztetéséhez, a kritikai ítélőképességhez van köze - ha ez nincs, akkor mindent szabad. Például elmosni tettes és áldozat között a demarkációs vonalat (ami akkor is elementáris hazugság, ha pontosan tudjuk, hogy az U‚K sem egy leányegylet), vagy "regresszívnek" nevezni azt, aki nem keni egybe a tudatos, szervezett pogromokkal előkészített etnikai elüldözést az arra való katonai válasszal, mondván, mindkettő erőszak. Ilyen és csakis ilyen értelemben nem másfajta morált képvisel a "béketábor", hanem semmilyet. Háborús, regressziós logika? Lehet, de a helyzet olyan, hogy lét vagy nemlét a kérdés, gondolatilag/erkölcsileg nincs harmadik út.
Amikor Szalaiék azt mondják, azonnal le kell állítani a bombázást, mert túl nagy az ára, akkor szembe kell nézniük azzal a kérdéssel, hogy a pacifizmus adott esetben nem öl-e hatékonyabban, mint egy eltévedt NATO-bomba. Minden egyes ember halála sajnálatos, és a NATO valóban megbocsáthatatlan hibákat is elkövet ebben a reakcióban, de ha Milosevic most szabad kezet kap, az albánoknak annyi. Ezt azért jó, ha tudjuk. Megannyi pacifista is visszajöhetett volna Auschwitzból, ha a szerencsétlen amerikaiak rászánják magukat a vasútvonalak bombázására.
Azért is állok ki "lelkemben szenvedélyesen" az üldözött albánok mellett (tényleg, ti kedves baloldaliak, nem arról szól a szolidaritás eszméje, hogy a gyengébb, az elnyomott, az üldözött mellett...?, na mindegy), mert azt veszem észre (a belgrádi felvilágosult/ellenzéki civilekkel e-mailező, kapcsolatot tartó magyar értelmiségiek információi alapján), hogy ez a belgrádi intellektuális civil elit, amúgy derék, régi Milosevic-gyűlölők, nem és nem értik, miért zavarja annyira a Nyugatot az albánok ügye. Ül a szerbiai civil, és nézi a CNN képeit a menekültekről, de nem látja őket. Pro forma röviden elhatárolódik az etnikai üldözéstől, de aztán rögtön önmagát sajnálja, a kosovói albánok számára valahogy nincs hely a fejében. Ez egyébként feltűnt a bécsi székhelyű Nemzetközi Helsinki Föderációnak is, amely a minap 17 neves szerbiai civil szervezet megkeresésére azt válaszolta: "Kosovóban a szerb rendőri és paramilitáris erők részéről (...) horribilis mértékű etnikai tisztogatás történik. Sem a NATO bombázási kampánya, sem az U‚K katonai akciói nem felelősek az önök által leírt példátlan exodusért. (...) Úgy gondoljuk, hogy intellektuálisan és morálisan egészségtelen dolog egyenlőségjelet tenni a két kampány közé."
Ezt ajánlanám a hazai "béketábor" értelmiségijeinek szíves figyelmébe is: ügyeljenek intellektuális és morális egészségükre. Idézhetném még anyámat, aki mindig azt mondja: úgy kell élni, hogy mindig tudjál a tükörbe nézni. Hát ennyi.
