Keresztury Tibor: Keleti kilátások (Pronyóvilág)

  • 1999. március 25.

Egotrip

Hát, tudjátok, néha úgy elkeseredek. Nem hiszem, hogy ez a tény a sokkszerû meglepetés erejével hatna ezeken a hasábokon, mégis kénytelen vagyok bejelenteni, hogy úgy vagyok újfent, mint Csiki László egyik novellájának hõse, aki "annyira nekibúsult, szinte leírta a gondolatait". Gyorsan hozzáteszem, ez a mostani a jobbik változat: a szomorúság oka ugyanis könnyen felfejthetõ, konkrét, kézzelfogható, úgyhogy ahhoz a tárgytalan szorongáshoz képest, ami visz le az iszapba, ahol nincs ok, magyarázat, fény, levegõ, tulajdonképpen felüdülésnek mondható. Érthetõ és kezelhetõ, mégse jó.

Keleti kilátások

Pronyóvilág

Az életemben érintõlegesen, mégis meghatározó nyomatékkal szerepet játszó emberi állag hihetetlen mértékû leromlásáról van szó. Arról, hogy akikkel nap mint nap érintkeznem kell - a sógorom szép szavával élve -, pronyók szinte egytõl egyig, s ez engem néha teljesen lever. Sietek megjegyezni, hogy korántsem valamiféle intellektuális gõgrõl volna itt szó: a legnagyobb bunkó, nem kétséges, én vagyok. Már csak azért sem lehetek lenézõ fölénnyel vádolható, mert mióta az eszemet tudom, elemi erõvel vonzanak a prosztóság színvonalas változatai, de annyira, hogy elsõ tizennyolc évemet Szkiba Barnáné Motoros Mária egyenesen bearanyozta. Istenem, ahhoz Hrabal kéne, Tar vagy Krasznahorkai, ahogy õ 1967-ben végignézett az egyetlen intésére felsorakozott díszes társaságon, amikor az udvari budiajtó kulcsa elveszett... Nem beszélt õ sokat, nem volt közléskényszere, de amikor azt mondta, hej, te Szkiba Barna, de igen rábaszol, az jelent, jövendõt s benne két komplett emberi sorsot átfogó életútösszegzõ monológként volt értelmezhetõ. Nála még tapintható súlya volt a szónak: ez az egyszerû mondatba foglalt fájdalmas sóhajtás például halálos ítéletnek bizonyult.

Ezek viszont, akikkel - szülõtársként, szomszédként, bolti vásárlóként -napi szinten kapcsolatban vagyok, feszt beszélnek bele a világba, de ez a beszéd nem irányul az égvilágon semmi másra, mint hogy bebizonyítsák: nem, õk nem pronyók, mi több, jelentõs szereplõk az élet színpadán, csak most átmenetileg, félreértésbõl kifolyólag nem osztottak nekik lapot. A kísérlet azonban minden erõfeszítés ellenére a céllal éppen ellentétes eredményhez vezet: fokról fokra, kristálytisztán tárulnak fel valami mély, differenciálatlan, alaktalan és unalmas emberi sötétség teljességgel tartalmatlan mélységei, az elviselhetetlen középszerûség árnyalatai. Egy iskolai folyosón, kocsmában vagy óvodaudvaron még viszonylag egyszerû a helyzet: bólogatok négy-öt percet, aztán arrébb farolok. De egy hétvégi focitorna a lakótelepi iskolában egy másnapi, baráti sörözéssel megfejelve, az már például soknak mondható. Azt se tudtam, hová bújjak, annyira szégyelltem magam a retikült vállpánton forgató, joggingos, magas sarkú cipõs szurkoló anyukák miatt; az önmagukból kikelt, ötéves fiukban a Ronaldót meglátó, szakértõként ordítozó s a meccsekrõl alkotott, generálisan inadekvát, ám megfellebbezhetetlen faktumként hangoztatott nézeteiket velem megosztó férfitársakról pedig jobb szót sem ejteni. Aztán a ráadás: az az egy sörre szóló meghívásból lett hétórás úgynevezett beszélgetés... A haver pedig furcsa, átmeneti képlet: benne van a lehetõség, a színvonalas tahó, a formátumos bunkó ígérete - az elhibázott meghívás is e szimpatikus karaktervonás kibontakoztatását célozta meg. És esküszöm, hogy mindent elkövettem, hogy efelé mozdítsam: drukkoltam neki, segítettem, hallgattam türelmesen, vagy éppen hogy kérdeztem, közbeszúrtam valamit a billegõ, necces helyeken, amikor megcsillant vagy veszni látszott a remény. Jaj, mindjárt, igen, csak most el ne bukj, el ne rontsd, most mondj még valamit, drága jó barátom, valami rád valló eredetit, hagyd ezt az álvagány, dicsekvõ dumát. Könyörögve kérlek, fordíts a szólamon, gyöngyözz ki egyetlen hiteles mondatot, és meg vagyok nyerve, felteszem a kezem, látom, hogy van arcod, magod, szilárd állagod: szeretni foglak, paraszt, esküszöm.

De elbukott, mindig visszacsúszott karakter nélküli, színtiszta pronyóba az érzékeny határpontokon. Fél éjszaka dolgoztam keményen, nehogy elvesszen végképp az ügy, mert annyira szeretném, ha újra lennének bárdolatlan, nagyszabású tahó barátaim, csiszolatlan arcok, valódi figurák, nemcsak ezek a naprakész válaszú, eszes értelmiségiek. Hisz Marikát például - akit barátomnak talán nem, de jellemfejlõdésem szempontjából második anyámnak nyugodtan nevezhetek - úgy, de úgy tudtam szeretni, hogy hetekre megviselt a hír ´88-ban, hogy bilincsbe verve vitték el... de nem, nem, sajnos nem sikerült célba jutnunk a keserves atyaúristennek sem. Éjféltájt feladtam, levettem a kezem róla, hagytam üveges tekintettel, hogy hadd mondja, végetérhetetlenül.

Figyelmébe ajánljuk

A magyar tehetséggondozó, ahol másképpen néznek a tinédzserekre

A Milestone Intézet 15 éve készíti fel sikeresen a világ legjobb egyetemeire jelentkező középiskolásokat, akiket autonómiára és felelősségvállalásra nevel. Az intézmény oktatási igazgatója szerint a legfontosabb, hogy a diákok megtalálják azokat a kérdéseket és témákat, amelyek őszintén foglalkoztatják őket. Ebben segítenek a Milestone-ban oktató szakemberek.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.