Sajó László: Öt és feles (T... pra ma..., hí a ha...!)

  • 1999. március 25.

Egotrip

Sajó LászlóÖt és felesT... pra ma..., hí a ha...! (beszédtöredék) Fogmosáshoz szól a Kossuth-nóta, el kell menni, még egyszer, a térre, mint mindig, fal mentén, titokban egykor, lányommal a nyakamban máskor, követeljük a szabadságot!, most a fiammal, nem, nem a ligetbe, azt már eléggé unom, ünnep van, ezt még nem eléggé.
A múzeumhoz az idén se, soha még, mér´ pont most, vagyok szokásaim rabja, mostanáig, márciusi öreg, született márciusi. A beszédet megnézem, elsõ félidõ, mit veszítettem, csapkodó játékzászlók, szép magyar vitézek, daliás leventególok, s idõk. Gyerünk, a második félidõre még kiérünk, tér, fél, csere. Ha jó leszel, a földalattin elmagyarázom, mi a magyar. Akkor most megyünk a magyarokhoz? Mondom a gyereknek, te is az vagy, én nem akarok magyarok lenni, de most már késõ, pár napos ejrópai, rugdos a térdemen, hóc, hóc, nátókatona. Az aluljáróban még nincs demokrácia, királyság van, jõ maga a hajléktalanok Királya, saját koronás fejét követeli, önszatyrába dõl, kiáltozván: Talpra, magyar! ám a rend õrei, mindjárt hatan, kérdõre vonják, te hugyoztál bele a kukába?!, á, hogy hugy, õ nem, valaki beleöntött valamit, ez különben se kuka, szemetes, õ csak tudja, itt nõtt föl. Ide született. A többit nem hallom, elsodor a forradalmi tömeg.

Az Erzsébet, mostanában kötõjel nélküli, híd alatt ismét találkozom velük, a rendõrökkel, egy szakasz kucorog egy randa autóban, végre egy ismerõs, a járgány, megszólal a rabomobiltelefon, Akasszátok föl a Királyt!, kezdõdik. A téren kalbász és ser, vursztmitbír, magyarok falat- és italoznak a habsburgok árnyékában, befed a sörsátor, ha tele a korsó, árusok, mint a mesében, kínálják portékájukat, hol vagy, Mátyás király?, kalmár szellõ jár körbe a téren, veszek gyorsan egy százasért magyar zászlót, az árulót nagy sportszatyrával épp zavarják el a még idõben érkezõ éberek, ha még egyszer találkozunk, nekik is fizetek. A gyereknek csak a zene kell, s katona, persze a fehér ruhás katonazenekar, hiába mondom, az az ellenség, a közelükbe kell férkõznöm. A hátukba kerülök, nem könnyû, jár a kettes villamos, szembõl erõsítés érkezik, békávés terelget le a sínrõl, a bácsi katona? akkor mért nem zenél?, a bácsi aggódik érettünk, legalább a gyerekkel törõdne, én már nem is számítok, maga meg a saját nagydolgával, otthagyom a szarban. Mikor az uccán átment a kettes. Az elõadás már az erkélyjelenetnél tart, lekesítõ beszéd, mint ómagyar Mária-siralom hangzék: ...fe.. zra...mit... csa...ro...õ...balá...itni! Csak a felkiáltójelet értem, már a múzeumkertibõl is, pedig nem volt hiba a közvetítõvonalban. Térbeszédfoszlányok, a szavakat elnyomják a kettes villamosok, az alapzajok, gép- és gyerekkocsik, figyelni próbálok, galamb a kavicson, emberek a hídon, a verõce a vízen, a város mûködik, ezt mondja a szónok is, Pesten történt, amit hallotok, már amit hallok, a gyerek kiabál a nyakamban, menjünk a szoborbácsihoz!, nem lehet, tarkófejek pásztáznak szúrós tekintettel, nem engednek oda, galambok ülnek rajta, taps, most hallom, tüntetésen vagyok, szimpátia-. A koszorúzáskor mégse kéne, templomban, temetésen, tapsolni, ünnepélyes, lassú gyászzenére, jegyzem meg szomszédomnak, rám néz, megjegyez. A gyerek közben a zászlót gyalázza, letépte, most a hurkapálcikával vezényel, dalárda fölsorakozik, elindulunk a szép Hazám, hazámból. Sietni kell, a hagyományõrzõ lovas huszárok a Lánchíd felé tartanak. Most már gyere gyalog, megáll minden virágágyásnál, az egyikbe beszúrjuk a hurkapálcát, az Ismeretlen Március tizenötödike emlékére, a gyerek egyenként szeretne minden virágot, csak megnézem, én barom, ahelyett, hogy hagynám, vonszolom, csak a menet végére, a sárga autókhoz érünk oda, söprik a lószart az utcaseprõk, pfuj, hát nincs benned semmi hagyománytisztelet?!

A Deák, mostanában kötõjel nélküli téren megtelik a földalatti, polgártárs lemarad, csak a fejével int, azzal tud, egyik kezében magyar zászló, másikban kannás bor, bevárja a többieket, húzzunk a francba. Itt úgy sincs számára hely, majd a téren. Biz´ oda nem megyünk, igen, ott is zenélnek, igen, ott is beszélnek, a falak visszhangozzák, csak a felkiáltójeleket hallom, a pihentagyúdörejt, nem értem, szeretném nem érteni, menj anyádhoz, kezdõdik a kispestdunaferr. Utána építünk.

Keresgélem a szétdobált duplót, hogy lesz ebbõl petõfiszobor, közben titokban tizenhetedszer is megnézem az Az aranyembert, az az aranyember? nem, a másik, amelyik nem halt meg.

Az utolsó beszédet a fürdõszobában hallgatjuk, a közszolgálati zsebrádió nem szabotál, a sportvilágnál bezzeg ki-kihagy. Ma nincs sportvilág, mikor jön a rádiómese?, ma az sincs, ma ünnep van, rendkívüli adásnap, nem szeretem az ünnepet, maradj csendben, nem hallom, a rádióban is az aranyember van?, az.

Másnap kedd, valójában hétfõ, ezt a napot nem ússzuk meg, tódul a nép az aluljáróba, s aztán munkára, föl, a Király a helyén, újra a régi, talpra, magyar!, a lényegre tör, rabok legyünk?, belehugyozik a szemetesbe. Vagy szabad.

Figyelmébe ajánljuk

Tendencia

Minden tanítások legveszélyesebbike az, hogy nekünk van igazunk és senki másnak. A második legveszélyesebb tanítás az, hogy minden tanítás egyenértékű, ezért el kell tűrni azok jelenlétét.

Bekerített testek

A nyolcvanas éveiben járó, olasz származású, New Yorkban élő feminista aktivista és társadalomtudós műveiből eddig csak néhány részlet jelent meg magyarul, azok is csupán internetes felületeken. Most azonban hét fejezetben, könnyebben befogadható, ismeretterjesztő formában végre megismerhetjük 2004-es fő műve, a Caliban and the Witch legfontosabb felvetéseit.

„Nem volt semmi másuk”

Temették már el élve, töltött napokat egy jégtömbbe zárva, és megdöntötte például a lélegzet-visszatartás világrekordját is. Az extrém illuzionista-túlélési-állóképességi mutatványairól ismert amerikai David Blaine legújabb műsorában körbejárja a világot, hogy felfedezze a különböző kultúrákban rejlő varázslatokat, és a valódi mesterektől tanulja el a trükköket. 

Játék és muzsika

Ugyanaz a nóta. A Budapesti Fesztiválzenekarnak telefonon üzenték meg, hogy 700 millió forinttal kevesebb állami támogatást kapnak az együttes által megigényelt összegnél.

A klónok háborúja

Március 24-én startolt a Tisza Párt Nemzet Hangja elnevezésű alternatív népszavazása, és azóta egyetlen nap sem telt el úgy, hogy ne érte volna atrocitás az aktivistákat.