Para

Kovács Imre: Én

  • 1999. március 25.

Egotrip

Amikor felébredek reggel, még nem bújik el az énféreg, félálomban látom, ahogy menekül a köldökömbõl a lágyékom felé, szájában tartva a kitépett húst vagy mit, amit ilyenkor rabolni szokott. Az álmokkal egyébként is bajok vannak, legutóbb az jött a bárányok helyett, hogy állok egy járdaszigeten, és három rettenetesen kigyúrt tapló próbál nekem tüzet adni, mire én végiggondolom az életem, aztán reflexbõl megölöm õket, és jelentem: ölni álmomban jó volt.

Para-Kovács Imre

Én-teriõr

Ölni egyébként is jó lehet, csak gyáva vagyok meg ilyen tesze-tosza, más mámorában kivérzõ vesztes figura, anyósom macskáit sem tudtam lapáttal agyonverni, pedig születtek sorban, és õ biztatott.

Álmomban úgy vertem agyon a kopaszokat, hogy meg sem tudtak mozdulni, csak néztek, amíg én egyrõl a kettõre jutottam, nagy és határozott csapásokkal, meg voltak ilyen dolgok is a kezemben, amik sebeket okoztak, ilyen fémtárgyak nagy élekkel, amik vágtak meg hasítottak, istenem, ahogy fütyült a szél, dallamát érzi a sportruhás tahó, rímjeit írja a tavaszi fáradtság, a modulálatlan melasz.

Aztán felébresztett a szemközt lakó rabló, mert megint ököllel törte fel a Daciát, mire a riasztó megszólalt, úgyhogy én felriadtam, majd visszaalva egy új képlet jött, tudtam, ez a világ képlete, de aztán ráaludtam jól, senki, ha nem én, gondoltam, és egy kórházban voltam, ahová feleségem protezsált be, és Ross doktor állt az ágyam fölött, kicsit indignálódva, de nettül, osztán azt mondta, hogy ha ugrálok, akkor nem lehet segíteni a heresérvemen, de most van egy ilyen új módszer, amihez nem kell altatni, de én mondtam, hogy altasson csak nyugodtan, aztán odajött egy szikével, közel a herémhez, és akkor tudtam, hogy a feleségem bízta meg azzal, hogy kiheréljen, aztán akkor szerencsére megint észrevettek a Nádasi fivérek egy õrizetlen abrakos tarisznyát valami Trabantban, tehát betörték az ablakát, úgyhogy felüvöltött a riasztó, és az én herém megmaradt.

A reggel úgy jött, mint szívószál a belvizes parasztnak, nem segített, de megmutatta a kiutat, helyettes álmodó leszek, lassú, de kimért léptekkel haladok az ösvényeken, és hiába ér csüdig a víz, azóta ébren vagyok.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.