Para

Kovács Imre: A horror vakui

  • 2002. január 24.

Egotrip

ASándor-napi ünnepség a szokott mederben zajlott, leszámítva, hogy ezúttal Attila is részt vett a megemlékezésen, aki nemrég érkezett az erdőbe Erdélyből, és semmi meglepőt nem talált abban, hogy lopott áramból is lehet pálinkát főzni. Sanyi kőműves épp ott tartott előadásában, hogy húsvétra kivilágítja az egész erdőt, és a sikeren felbuzdulva már tervezgetni kezdte az HBO bevezetését minden háztartásba, amikor szerencsére eljutott abba a fázisba, amikor beszéde külső segítség nélkül nem tartalmazott érthető fonémákat már az avatott hallgató számára sem, úgyhogy elcsöndesedve játszadozni kezdett a láncfűrésszel, és csak néha kiáltotta azt, hogy hööömp.

Attila komolyan udvarolt Csiga Melinda húgának, de most mintha elbizonytalanodott volna.

Csiga Bernadett az Elixír magazin előfizetője volt, és néhány éve még reménytelenül szerelmes egy Popov nevű ukrán felhőtologatóba, akiről azonban kiderült, hogy szélhámos, mert a felhők maguktól, illetve a széltől mozognak.

Bernadettet a csalódás kissé magába fordította, hetekig nem borotválta a mellét, és majdnem lemondta az Elixír előfizetését, amikor szerencsére találkozott Attilával.

Arra gondolt, hogy kapcsolatukat csak elmélyítheti egy kéthetes jógatábor, Attila pedig nem mert tiltakozni, úgyhogy két héten át magokat evett szerelmével, és elképesztően büdös teákat ivott.

Egy erdélyi asztalos hajdinakása-diétán.

Halála előtt egy perccel vége lett, hazajöttek.

Csak otthon derült ki, hogy a jógatábor díja 120 ezer forint, amit Attila úriemberként azonnal kifizetett, annak ellenére, hogy számításai szerint ezzel a gesztussal kissé megroppantotta anyagi helyzetét, a következő két hónapot például egészen biztosan étkezés nélkül kell kihúznia. Csak a Sanyi kőműves által lopott áram segített némileg a helyzeten, mert világosban éhezni mégis jobb.

Az első otthon töltött estén Attila kisétált a Madár lépcső végéhez, ahol a vaddisznók jártak, és elhelyezett némi komposztot a tisztás közepén.

Négy napig hordta a moslékot a tisztásra, aztán az ötödik este felfegyverkezve várta az első vaddisznót, akárcsak őseink, éhesen, fázva, de nagyon.

A süldőkorából épphogy csak kilábaló vadkan eléggé meglepődött, amikor vacsora helyett Attila (kétségkívül feng shui elemeket felhasználó mozdulattal) oldalba vágta egy enyhén kihegyezett csákánnyal, de aztán elfogadta, amit a sors rendelt neki, és felvette a néhai nevet. A köves talaj fellazítására használt csákánnyal még az egészen professzionális kubikosoknak sem könnyű főeret találni, márpedig a disznót ki kellett véreztetni, ezért a helyzet hamarosan egy B kategóriás horrorfilm zárójelenetére kezdett emlékeztetni: mindenhol vér, emberünk precíziósnak szánt csapásokat intéz a halott állat nyaki ütőere köré, majd fellógatja szerencsétlent, és a vértől iszamos tisztás közepén zsebkéssel nyúzni kezdi.

A történet ezen pontján Sanyi kőműves azt kiáltotta: hööömp, és túráztatni kezdte láncfűrészét, újabb rémfilmelemmel gazdagítva az estét, Attila pedig tovább mesélt.

Bernadett másnap reggel átment, hogy ellenőrizze a gyógyteakeverék elkészítését és a diéta betartását, mert elméletileg a tábor után még néhány hónapig rettenetesen kellett volna ügyelni a kalóriabevitelre és a pozitív energiákra. A téliesített nyaralóban példás rend és kellemes szantálfaillat, a másfél köbméter füstölőnek hála, úgyis mint szükségszagelszívó. A tea után Attila kiment fáért, Bernadett pedig elővette a meglepetés biosütit, és arcán makrobiotikus mosollyal kinyitotta a hűtőt, hogy belehelyezze őket.

Egy másodpercig némán nézett szembe az elvált asszony és a végleg halott állat.

Az utóbbi bírta tovább.

Figyelmébe ajánljuk