A lengyel lap(p)szekrény
Más okot nem tudok: egyszerre teng bennem túl a lustaság és a kalandvágy. Akárhányszor Lengyelországnál ütöm föl a világatlaszt, például a múltkor azért, hogy megkeressem Oroszországban a Marha nevű folyót, mindig rátalálok a lengyel Mani-hegyre, és ilyenkor kalandvágytól és lustaságtól hajtva megtervezem az utat, hogy legalább egyszer meglássam az ősök származási helyét, a Mani-hegy lábát, ott éltek alant (Pod), ahonnan rájuk tapadt az iczky. A képlet sima és egyszerű, de a kérdés lustábbik felében egyből az érdekelt, milyen most Lengyelország, tudjam, mielőtt kiutazom.
Útikönyveknek nem hiszek, az elbeszélések önmagukban torzók, ám éppen kapóra jött egy szekrényvásárlás. Konkrét szekrényre volt szükség, fönt dupla ajtós akasztós, alul két kihúzható (!) fiók. Sehol, csakis egyetlen boltban találtam, ott is prospektusban. Meg lehet rendelni, hat hét alatt meghozzák Lengyelországból. Tudtam, ez lesz az én szekrényem. Az eladónő még annyit hozzátett, hogy ez egy lapszekrény, amit az ajtón kifelé lappszekrénynek hallottam, és hát bántam is én, hogy kerülnek a lappok Lengyelországba, főleg egy bútorgyárba, csak itt legyen, és kész.
Pedig ha akkor tudom, mi az a lapszekrény, lenyelem a megrendelőcédulát, az előlegből meg madzagot veszek, hogy hátul összekötve a kezem még egyszer be ne menjek abba a boltba. De nem tudtam, mi az a lapszekrény, vártam az értesítést, kijelöltem a helyét a szobában, átrendeztem.
A hatodik hét végén türelmem fogytán, bementem érdeklődni, mire azt mondták, ők megmondták: hat hét. Hát ez az, válaszoltam, de ettől még, hogy a számokat különbözőképpen értjük, nem volt szekrény.
A kamion másnap befutott, hazakerült a kicsike, egy taxis vitte, én csak otthon láttam először.
Tehát bementem a szobába megnézni a lengyel szekrényemet. Nem láttam sehol, ellenben majd´ végighasaltam a szobán; ott feküdt a szőnyegen édesen, lapra lebontva minden tag, kartonba becsomagolva. Akkor ugrott be először: nem lapp-, lapszekrény, hát ez az. Legózhatsz, öcsém!, gondoltam, és végigfutott hátamon az eddigi összes barkácsmunkám verejtéke.
A fotelből néztem percekig, mint egy leterített vadat, kiterítve, mint egy agyonlőtt szekrényt. Bevettem egy aszpirint, aztán hozzáláttam.
Ahogy húztam a szigszalagot a karton oldaláról, feltűnően könynyen jött, azt találtam mondani, milyen vacakok ezek a lengyel szigszalagok. Nosza, beugrott, megtudom itt ebből a szekrényből helyben, hogy milyen is most Lengyelország. Ki fogom olvasni a szekrényből, fölkészülök a Manira.
Az első két testes lapot széthúzva rögvest jött az újabb információ: Lengyelországban elég sok katicabogár van, legalábbis a bútorgyárak környékén, egy préselt változatot elküldtek bónusznak. A lengyel katica. Bontom tovább, beljebb egy testesebb légy fekszik, hasonlóan sík megoldásban. Hamarosan itt lesz a lengyel flóra és fauna. A szétcsomagolás végére teljes káosz, hetvenhétezer tartozék, 58-féle csavar, anya, apa, alátétgyerek, tiplik, bizgentyűk, és mindenütt préselt fa, pozdorja. A lengyelek jól csomagolnak, és imádják a logikai játékokat, lehet, hogy hasonló csomagban küldtek volna tévét, mosógépet, külön forrasztótrafóval és pákával. De ne sírd el magad, magyar, ősi a barátság, vagy valami ilyesmit hallottam múltkor a tévében. Trehány szövegelés. Jelzem, a termék neve valami ilyesmi: black white red, ezek a szavak; a lengyelek el vannak angolosodva, nem élnek a nyelvükben, még egy lapszekrénynek se tudnak rendes nevet adni. Mi az, hogy vörös fehér fekete szekrény? Erős rokoni szálak. Nálunk ez úgy jön le például, hogy Fantázia italdiszkont. Csak hogy képben legyünk.
Elég az hozzá, hogy kizsigereltem az állatot, ott feküdt szervenként és végtagonként előttem. De ez a lego nem adja magát; forgatom a dobozokat, sehol egy összeállítási rajz. A lengyel magas fokú barkácsnép, intelligens, bármilyen bonyolult dolgot átlátnak, nincs szükségük "kapcsolási rajzra". Én viszont így feladtam, és már elmúlt kilenc. Összerakom egy sarokba, holnap fölhívom a boltot, vigyék vissza, vagy rakják össze. De ahogy pakolok, mit ád a teremtő, az egyik doboz belsejében ott van fölragasztva a kapcsolási rajz. Na, kezdhetem, pedig már milyen szépen beletörődtem, a pálinkát is megittam a nagy ijedtségre, oszt´ mégis van remény. Már sajnáltam.
Nekiláttam aztán családi segítséggel, fúrtam, szögeltem, ragasztottam, tipliztem, csavaroztam és anyáztam. A szekrény állt, mikor kiderült, a hátlapot fordítva szögeltem föl, ötvenkét szöggel. Kibontsam? Ne és nem. Már fáradtam és nem figyeltem a részletekre, és lassan az az érzésem támadt, mintha a saját koporsómat állítanám össze. A lengyel koporsó; gondoltam, majd ez lesz a címe.
Éjfél elmúlt, mire a lengyel koporsót teljes pompájában tudtuk, az egész lakást bejárta a pozdorja szaga. Kis testi hiba: az ajtaja nem nyílt rendesen a díszléctől, mert nyilván nem kell még befeküdnöm. Viszont néhány szög kimaradt. Széttártam a karomat, Istenem, hát ezekkel mit csináljak? És úgy maradtam.
