Korunk drámai hősei
A helyzet drámai.
Ne ijedjenek meg, kedves olvasóim, nem rólam van szó (köszönöm, megvagyok, kisebb alvászavaraim vannak, néha bosszankodom a közlekedésen, tegnap fájt a fejem), csak a kormányról; és a drámai itt nem föltétlenül tragikust jelent, a komédia és a tragikomédia is bőven belefér.
´si szituáció az a drámairodalomban, hogy a hős mást és mást mond két ellenérdekelt félnek, s egyszer ezek hárman összetalálkoznak: ilyenkor ügyesen kell forgatnia a szót a hősnek, hogy kikeveredjen a kínos helyzetből, színt valljon, vagy mindkettőt megnyugtassa. Tragikus a helyzet, ha a hős elszántan és bátran elkötelezi magát, s így egyiket magára haragítja; de legtöbbször komikus, mert a nézők mulatnak a (sikerült vagy sikerületlen) retorikai mutatványokon, a hős kínoskodásán, a félreértések és félreérthetőségek ilyenkor felfakadó bőséges forrásán. Szánjuk is, meg kárörvendünk is; ha a hőst már korábban szívünkbe zártuk, és vesztét érezzük, vagy ha fontos ügyet látunk a szerencsétlenkedés miatt elveszni, akkor meg a tragikomédia felé billen a szituáció.
Volt idő, hogy kormányunk a szabadító opera gáncstalan lovagját játszotta (tenor), volt, hogy a mindent elsimító bölcset (király, atya, főpap - basszus), hisztérikus asszonyszemélyt (szoprán), drámai szendét (mezzo). Volt cselszövő és szelíd kórus, a földművelésügy és vidékfejlesztés területén bemutatkozott buffó szerepben. Nem csoda, hogy az a kormány, amely számos szerepet végigpróbált már, ezúttal belemanőverezte magát ebbe a drámai toposzba, s így pályafutása vége felé szeretné kipróbálni magát új feladatokban, szerepkörökben is.
Ez a szituáció számos szereplehetőséget kínál, említsünk csak kettőt. Az egyik a balga szolga (a zanni) maszkja, azé, aki meggondolatlanul kimond mindent, ami eszébe jut, aztán nem győz magyarázkodni, és még el is verik. Egy no name MDF-képviselő (az a Németh Zsolt, amelyik nem államtitkár) elkottyintotta magát, hogy könnyebben megy át a teve a tű fokán, mint hazánkba a román vendégmunkás - de meghallotta ezt a függöny mögött leselkedő bősz Nastase, lett is magyarázkodás, bizonygatás, a zanni csak úgy csapkodta saját engedetlen száját. Dőltünk a kacagástól, megint jól játszott a kormányzó elit, vissza, vissza.
A másik a tudálékos, sokbeszédű dottore szerepköre, játszta a neves fővárosi vendégművész, dr. Mikola, méltán vastapsot csalva ki az értő publikumból. A dottore rendszerint jogi és orvosi nyelven valami igen hosszú katyvaszt szokott elővezetni, amivel mindkét felet kellőképpen megnyugtatja, lévén hogy egy idő múlva senki nem mer visszakérdezni, s így tudatlanságát felfedni. Mikola dr. arról beszélt, hogy ha hagymapucolók kellenek majd a Jani bácsinak, akkor lesz itt meghirdetés utáni harmincnapos várakozás, orvosi vizsgálatok határon innen és túl, mindenki makkegészséges lesz, munkára, harcra kész és fitt, lesz kötelező tüdőszűrés, körömellenőrzés (mossál nyakat, fiam, nincs másik zoknid?), példás tb-befizetések, talán még munkavédelmi oktatás is (magyar nyelven, utána szóbeli és írásbeli vizsga). Rend lesz és egészség, mert az a fő, a dottore dühösen és felháborodva förmed az értetlenkedőkre, odavágja nagy, poros könyvét, és morgolódva elviharzik.
Majd megszakadtunk.
