A sláger, az sláger - mondom Iimnek, aki éppen az aligátort fojtogatja, úgyhogy kiabálnom kell -, az a rossz benne, hogy akkor is beletelepszik az agyamba, ha nem akarom, vagy ha kifejezetten utálom az előadót. Itt van például az a múltkori előzetes, amiben Mary Zsuzsi mint egy mániás fázisban vergődő nyugdíjas BKV ellenőr rázta magát, és azt énekelte, hogy Se veled, se nélküled... én meg azóta se tudok szabadulni tőle.
- Érted, mire gondolok?
- Persze - mondja Iim -, persze hogy értem - aztán arat tovább a padlószőnyegen.
- Meg fogom mondani Kovácsy Tibornak, hogy ha megalakítjuk végre a punkzenekarunkat, feltétlenül játsszuk ezt a számot is a Világosítsd föl, a Nagy utazás és a Beatballada mellett - üvöltöm túl a porszívót -, mert ez is olyan katartikus és fülbemászó, érted?!
- Ühüm.
Ilyenkor, szeptember végétől novemberig a bejárati ajtóig tűz be a nap, a ruhásszekrény előtti fikusz aktivizálódik, pedig egész nyáron csak vegetált. Van még egy ilyen időszak március-április tájékán, de különben csak a kaktuszok érzik jól magukat, meg a pozsgások a csőszerű, de nyugati fekvésű lakásban, meg a kitömött menyétek, de azok nincsenek, úgyhogy ez csak nyugatibáb, illékony elméleti illogikai gyakorlat, azaz egy jól sikerült polgári feltételezés, de Önök nyugodtan nevezzék hazugságnak.
Nézem, ahogy áttántorogja az idősebb Táska a Kis József utcát. ´ azért híres, mert akkora paraszt, hogy külön irányítószámot adott neki az önkormányzat.
Punkzenekart nem könnyű alakítani, főleg ha elfoglalt és több lábon álló tagokat választunk ki magunknak, de siker esetén az öröm könnyedén kárpótol minket ezekért a hátrányokért, mert egy sikeres punkzenekar tagjának lenni még annál is jobb, mint ha halott mosómedvéket basznánk.
- Ugye?! - kérdezem leendő gyermekeim anyjától, aki a padlószőnyegről az automata mosógépre fokuszálta figyelmének kőkemény sugarát, és éppen fekete pólókat hozott a szobába, majd megkért, hogy szintetizátorozzak neki egy kicsit, miközben tekintetemet gondosan elkerülve, a Mentsük meg a kölyökfókákat az agyonveréstől! poszterre emelte szemsugarát.
- Ne énekeljek inkább egy dalt az indonéz csirkéről? - kérdeztem azon a már-már bocsánatkérő hangon, amit kifejezetten délutáni ellentmondásra tartogatok.
- Ne.
Elhallgattam, és szintetizátoroztam kicsit.
