Para

Kovács Imre: Én

publikálva
2000/50. (12. 14.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Hajnal óta megy a rakkolás, elszáradt bőrrétegeket pakol magára egy jobb sorsra érdemes test, pont az ablakom előtt. Olyan hangja van, mint amikor két dörzspapír összekap egy dión. Száraz, reménytelen hang, nem hajlandó beleveszni a forgalom zajába. Amikor abbamarad, rögtön hiányozni kezd, kimegyek az erkélyre, de már nem látom sehol okozóját, biztos elunta és hazament. Három kutya jön a Kerepesi út felől, lefagyott tekintetű, éhes kutyák, foltokban hámlik róluk a szőr, ahogy átharapják magukat az alacsony ködön. Elmennek a Padlizsán utca felé, nem marad utánuk semmi értelmezhető benyomás, ami segítene megkezdeni ezt a napot. Járt itt három kutya, pont, új bekezdés.

Hajnal óta megy a rakkolás, elszáradt bőrrétegeket pakol magára egy jobb sorsra érdemes test, pont az ablakom előtt. Olyan hangja van, mint amikor két dörzspapír összekap egy dión. Száraz, reménytelen hang, nem hajlandó beleveszni a forgalom zajába. Amikor abbamarad, rögtön hiányozni kezd, kimegyek az erkélyre, de már nem látom sehol okozóját, biztos elunta és hazament. Három kutya jön a Kerepesi út felől, lefagyott tekintetű, éhes kutyák, foltokban hámlik róluk a szőr, ahogy átharapják magukat az alacsony ködön. Elmennek a Padlizsán utca felé, nem marad utánuk semmi értelmezhető benyomás, ami segítene megkezdeni ezt a napot. Járt itt három kutya, pont, új bekezdés.

Hosszú ujjú, szürke pólót veszek a fekete bomberdzseki alá, bal zsebébe pénzt rakok, a másikba kulcsokat. Elmegyek a park végéig, hogy halljam eltörni a fagyott fűszálakat, aztán visszajövök a járdán, de közben veszek fél kiló mélyhűtött csirkeszárnyat. Nyersen eszem, mielőtt kiengedne, almapaprikával, közben az ablaknál álló pultra támaszkodom, és nézem a temérdek céklát a szemközti standon. Amikor hazaérek, nem veszem le a bakancsomat, úgyis mindjárt indulnom kell tovább, csak bekapcsolom a tévét, és megnézem a tegnapi biatlonverseny ismétlését. A levélbedobó felől gyömöszölés hallik, a tapírfejű postás küzd egy szokatlan méretű küldeménnyel, majd becsönget, hátha. Mázlija van, kimegyek, átveszem, kettéhajtott, vastag boríték, nem csoda, hogy nem fért be a résen, lehet vagy három centi vastag, a feladó ismeretlen, úgyhogy megy a többi közé, majd megnézem kedden.

Ezúttal magammal viszem a félig lenyírt Kövér Nyulat, hátha a világ megérett már látványának befogadására, de nem, rögtön a sarkon leszólít egy 24/24-es küllemű nyugdíjas, és az után érdeklődik, vajon mi ijesztette meg az állatot, hogy így összehúzta a fejét. Lenézek a bakancsom orrára, és a hideg csirkeszárnyakra gondolok, meg sem állva. A hátralevő háromszáz méteren alig negyvenszer ismétlődik meg a jelenet, fantáziaország kis lakói pont ma sétálnak erre, és egymás után sorolják a tippeket, mitől lehet egy ekkora ebnek ilyen apró feje. Nem kenyerem a civakodás, hagyom, hadd találgassanak.

publikálva
2000/50. (12. 14.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk