Alelnökök
H. H. prominens újságíró a H. H. szórakoztató tévéműsorban megdicsérte a várományos MNB-elnök pénzügyminisztert jó humoráért. Merthogy milyen jól megnevettette az újságírók hadát, amikor sajtótájékoztatóján egy kérdésre válaszolva azt felelte: ő nem tud róla, hogy Sz. B. kisgazda államtitkárt kellene neki az egyik alelnöki posztra jelölnie, és különben is, az agrártárcának nagy szüksége van az illető úrra. Hát ez tényleg jópofa, karakán egy kijelentés, szabad nevetni.
Ha H. H. nem jogképzett személy lenne, nem is nagyon ütköztem volna meg a pénzügyminisztert illető dicséretén. Nekem is jobban tetszenek a humorral megáldott kormányférfiak, mint a savanyú uborkák. De hát egy jogi tájékozottságát sűrűn hangoztató újságíró azért elgondolkodhatott volna derűs kijelentését megelőzően azon, hogy nincs-e valami bibi a dologban. Hogy az MNB elnöki széke várományosának, még ha momentán kormánytag is, nem azt kellett volna-e válaszolnia, hogy nem is érti a kérdést? Mármint azt, hogy mi köze volna a kisgazdáknak az egész alelnökügyhöz. Mert ő biztosan tudja, ha H. H. netán nem is nézett utána, hogy az alelnöki jelölés törvény szerinti joga a mindenkori MNB-elnököt illeti meg. Koalíciós szerződést lehet ugyan kötni bármilyen tartalommal, de az nem überelheti az MNB-ről szóló törvényt.
Ez persze már a koalíciókötés pillanatában is tudható volt, hiszen a törvénynek ez a passzusa 1997. január 1-jétől hatályban van. Kellett tudnia a szintén jogképzett miniszterelnöknek és az érintett koalíciós pártelnök-jogásznak. Dr. Orbán és dr. Torgyán mégis aláírtak egy olyan megállapodást, aminek egyik pontja eleve érvénytelen, hiszen jogot sért. Hogy mire való volt ez a színjáték, máig rejtély.
Az elmúlt két évben persze láthattuk, a tiszta joggal sem könnyű élni. Visszaélni sokkal egyszerűbb. Az MNB elnöke hiába tette meg törvényben előírt jogával (és tegyük hozzá: kötelességével) élve javaslatát a meg- üresedett alelnöki székek egyikének betöltésére, a miniszterelnök közölte: addig nem nevez ki új alelnököket, amíg le nem zárul a CW Bank parlamenti vizsgálata. Vállalta ezzel annak ódiumát is, hogy akadályozza a jegybank törvényben előírt feladatainak ellátásához szükséges személyi feltételek létrejöttét. Azt, hogy a talán nem pusztán számmisztikai okokból öt főben behatárolt alelnökök létszáma egyre csökkenjen, és hosszú ideig úgy is maradjon.
A miniszterelnök szerepe a törvény értelmében annyi, hogy egyetértése esetén az MNB elnökének az alelnök személyére tett javaslatát előterjessze az alelnököt kinevező köztársasági elnöknek. Ez a jogosítvány persze azt is megengedi, hogy egy-egy konkrét személy kinevezését megvétózza, azt azonban nem, hogy személytől függetlenül blokkolja az alelnöki kinevezéseket. Elvileg nem tehetne ilyet egy jogállamban, a gyakorlatban, mint látjuk, mégiscsak tehet egy banánköztársaságban.
Lehet persze az ilyesmit is vicces, jópofa húzásnak nevezni. A bohóctréfák is akkor a legkacagtatóbbak, amikor a vidám bohóc vödröt borít a szomorú bohóc fejére. Biztos akadt olyan újságíró, aki a regnáló jegybankelnök savanyú arcát találta mulatságosnak a kormányfő hetyke bejelentése után.
A miniszterelnök vállalta annak összes ódiumát, hogy az ország monetáris hatósága több mint egy évig egyetlen alelnökkel működjön, és hogy a gazdaság szempontjából kulcsfontosságú döntéshozó testület, a jegybanktanács csonka legyen. Utóbbi a határozatképességhez előírt ötfős minimális létszámot csak azért éri ma még el, mert a törvény megfogalmazói álmukban sem gondoltak ilyen "atipikus" helyzetre, és nem adtak lehetőséget a külső tagok visszahívására abban az esetben, ha az alelnökök száma a már kinevezett külső tagok száma alá csökken. A törvény ugyanis kimondja, hogy a külső tagok száma megegyezik az MNB alelnökeinek számával, most viszont az előbbi éppen kettővel több az utóbbinál. Paradox módon éppen ez a - törvény szerint nem kívánatos - többlet teszi határozatképessé a jegybanktanácsot.
A monetáris döntéshozó szerv teljes ellehetetlenülése akkor következne be, ha a külső tagok száma a mai háromról kettőre csökkenne (ez február 20-ára teljesülhet), és addig nem neveznének ki legalább egy darab alelnököt. Ebben az esetben nem lenne határozatképes az MNB legfőbb monetáris irányító szerve, a jegybanktanács, ergó nem hozhatna határozatokat.
Az igazán vicces ez lenne: az összes tévétársaság közvetíthetné, amint a tekintélyes professzorok dolgukvégezetlenül szépen hazavonulnak az ülés megnyitása után öt perccel, az akkurátus létszámellenőrzést követően. Főleg a MIÉP elnöke mulatna jót, aki szerint ez az egész jegybankosdi csak arra való, hogy a pénz hatalma érvényesülhessen.
Nyilván nem váltott ki derűt, pedig szerintem az igazán jópofa dolog a pénzügyminiszter sajtótájékoztatóján az volt, amikor bejelentette: Szapáry György újbóli jelölésére is gondol, hiszen az egykori alelnök nem volt érintett CW-ügyben. Ez a bejelentés azért mulatságos, mert az alelnöki kinevezések befagyasztása éppen az említett személy újrajelölésének megvétózásával kezdődött jó egy éve, holott már akkor tudható volt, hogy soha semmilyen hatásköri feladatához nem kötődött a CW Bank.
Nem hibáztatom persze az újságírókat, hogy zsigerből minden tréfán nevetnek. A cirkuszban mi is együtt nevetünk gyerekünkkel, amikor az erős bohóc belerúg a gyengébbe, és nem a világ igazságtalanságán elmélkedünk. Igaz, otthon aztán kicsit elszégyelljük magunkat.
