A Szentendrei út bevezetô szakaszán autóstoposnak álcázott kurvák integetnek egyensortban, de még az ô arcukon is bujkál némi, szakmájuktól idegen melegség, mintha a világosbarna Wartburgok és kék ponyvás IFA-k látványa megrezegtetné bennük azt a réges-régen elnémult húrt, mely összeköti a farokcsigolyát az aggyal, és kiszakadva a felhámpusztító rutinból ez egyszer lényegükbôl áldoznák fel a motorháztetôk oltárán azt a négy és fél percet, ami, tekintettel erre a bolondos hónapra, következmények nélkül lenne kinyújtható ötig.
Aki pedig egy óriás-műlesikló könnyedségével és határozottságával eljut közöttük a belvárosig, könnyedén megtakaríthatja még a kétezer forintot is, hiszen idebent, a házak tövében, pincéiben és a kerthelyiségek kockás abrosszal letakart gyalulatlan faasztalai körül friss, hideg tesztoszteront csapolnak, ezüstmetál Audikban suhannak a virágáruslányok kocsmától kocsmáig, mindenhol beindult jobb és bal felek keresik párjukat Pajor Tamás és C. G. Jung útmutatása alapján.
Hétvégére ez az egész kap még egy vajszínű árnyalatot, orbitális zenés nemi vetélkedôvé terebélyesedik, érezhetô az igyekezet, hogy le kell tudni az éves penzumot, mielôtt még a bunkó nyár legyôzné a tavaszt, és kétségbeesett, izzadt maszatolásba fulladna minden szeretkezési kísérlet, ebben a rövidke intervallumban a legnagyobb hazugság is hihetô, még takarja a bôrdzseki a sörhasat, de már nem kell vastag harisnyanadrágokat lefejteni lélekölô, maratoni elôjáték gyanánt, már nem fagy oda a deres fatörzshöz a gyöngyözô homlok, de még boldog és tudatlan lárvaállapotukban leledznek a szúnyogok.
Hát ilyennek kellene lennie a májusnak, ha nem lenne ez a rohadt trichomonas.
