Para

Kovács Imre: Énteriőr

  • 1998. december 3.

Egotrip

Hatkor csörgött a telefon, éppen azt álmodtam, hogy koreai film vagyok, és egy tűzharcban vágok rendet a statiszták között, egy tűzharcban, ahol mindenki elvész, csak a legjobbak maradnak talpon, szóval osztottam a rendet, az igazságot meg a békét, nagy voltam, tűzerőm akár az Isten meg ilyenek.

Hatkor csörgött a telefon, éppen azt álmodtam, hogy koreai film vagyok, és egy tűzharcban vágok rendet a statiszták között, egy tűzharcban, ahol mindenki elvész, csak a legjobbak maradnak talpon, szóval osztottam a rendet, az igazságot meg a békét, nagy voltam, tűzerőm akár az Isten meg ilyenek.

A telefon csörgött, este direkt hangosra állítottam, hogy halljam, ha csörög, felébredtem, kezemben párnacsücsökké változott a magnum, felvettem a kagylót, egyáltalán nem volt benne igazgyöngy, hallgattam, ahogy Iim zenepedagógusokra jellemző hangszínben lefesti előttem a korai időpontot, felvázolja, hogy miért is kértem ezen korai ébresztést, aztán fáradtan leteszi a font.

Indulok, folyamatos harcban a részletekkel. Ha először veszem fel a hátizsákot, és csak aztán cipzározom be a dzsekit, akkor feszül a zsebében lapuló sapkától és kesztyűktől, ha viszont nyitva hagyom, akkor a lépcsőházajtóban szerencsétlenkedhetek, mert gyakorló gömböcként képtelen vagyok előszedni a szükséges felszerelést. Ijedt Bőrnyúl a teljes tajgán.

Marad tehát a bejáratott út: nyitott dzseki az ajtóban, kesztyű nélkül, de sapkában, hogy a kulcsot berakjam a belső zsebbe, aztán mikor az ajtó zárva, cipzár behúz, de kesztyű még a zsebben, mert a liftajtó kezelése meg a kapu, de odakint felvesz kesztyű, aminek ujjai levágva, mivel a fékről lecsúszik a vászon, tehát csupasz ujjbegy szükségeltetik, viszont a kéz fázik, ezért tehát az öszvér megoldás, mint újságárusok egykoron.

Így telik el a reggel első órája, amikor még sötét van, a szemközti közért zárva, és csak a legelszántabb nagybanipiac-látogatók kapargatják Korda György- és Balázs Klári-cédével a Daciájuk szélvédőjéről a jeget, szóval ilyenkor nyeregbe pattanni és egy laza kormánymozdulattal bekanyarodni a Luther utcába, ahol már minden sínre kerül.

A bicikli kerekei önállóan reagálnak a fagyra, olyanok, mintha Godzilla pumpálta volna fel őket, pattognak a macskakövön, vinnyogva felelnek a féknek, semmi sem működik, pedig máris a Hunyadi téri piacnál tartok, bal kézzel a kormányt, jobb kézzel egy zsebkendőt fogva, amibe hangos ováció mellet ürítem orrom tarthatatlan tartalmát.

Takony.

Figyelmébe ajánljuk

A bűn nyomora és a nyomor bűne Vadkeleten

Hogy milyen nyomor vezethet el a bűnhöz, amelyben csak némi élelmet vagy egy fél minimálbért sikerül zsákmányolni? Kik az áldozatok és miért hallgatnak? A leszakadó kistérségek sajnos kiváló terepet jelentenek, hogy egy pillantást vessünk a kétségbeejtő helyzetre.

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.