Para

Kovács Imre: Énteriőr

  • 1998. december 3.

Egotrip

Hatkor csörgött a telefon, éppen azt álmodtam, hogy koreai film vagyok, és egy tűzharcban vágok rendet a statiszták között, egy tűzharcban, ahol mindenki elvész, csak a legjobbak maradnak talpon, szóval osztottam a rendet, az igazságot meg a békét, nagy voltam, tűzerőm akár az Isten meg ilyenek.

Hatkor csörgött a telefon, éppen azt álmodtam, hogy koreai film vagyok, és egy tűzharcban vágok rendet a statiszták között, egy tűzharcban, ahol mindenki elvész, csak a legjobbak maradnak talpon, szóval osztottam a rendet, az igazságot meg a békét, nagy voltam, tűzerőm akár az Isten meg ilyenek.

A telefon csörgött, este direkt hangosra állítottam, hogy halljam, ha csörög, felébredtem, kezemben párnacsücsökké változott a magnum, felvettem a kagylót, egyáltalán nem volt benne igazgyöngy, hallgattam, ahogy Iim zenepedagógusokra jellemző hangszínben lefesti előttem a korai időpontot, felvázolja, hogy miért is kértem ezen korai ébresztést, aztán fáradtan leteszi a font.

Indulok, folyamatos harcban a részletekkel. Ha először veszem fel a hátizsákot, és csak aztán cipzározom be a dzsekit, akkor feszül a zsebében lapuló sapkától és kesztyűktől, ha viszont nyitva hagyom, akkor a lépcsőházajtóban szerencsétlenkedhetek, mert gyakorló gömböcként képtelen vagyok előszedni a szükséges felszerelést. Ijedt Bőrnyúl a teljes tajgán.

Marad tehát a bejáratott út: nyitott dzseki az ajtóban, kesztyű nélkül, de sapkában, hogy a kulcsot berakjam a belső zsebbe, aztán mikor az ajtó zárva, cipzár behúz, de kesztyű még a zsebben, mert a liftajtó kezelése meg a kapu, de odakint felvesz kesztyű, aminek ujjai levágva, mivel a fékről lecsúszik a vászon, tehát csupasz ujjbegy szükségeltetik, viszont a kéz fázik, ezért tehát az öszvér megoldás, mint újságárusok egykoron.

Így telik el a reggel első órája, amikor még sötét van, a szemközti közért zárva, és csak a legelszántabb nagybanipiac-látogatók kapargatják Korda György- és Balázs Klári-cédével a Daciájuk szélvédőjéről a jeget, szóval ilyenkor nyeregbe pattanni és egy laza kormánymozdulattal bekanyarodni a Luther utcába, ahol már minden sínre kerül.

A bicikli kerekei önállóan reagálnak a fagyra, olyanok, mintha Godzilla pumpálta volna fel őket, pattognak a macskakövön, vinnyogva felelnek a féknek, semmi sem működik, pedig máris a Hunyadi téri piacnál tartok, bal kézzel a kormányt, jobb kézzel egy zsebkendőt fogva, amibe hangos ováció mellet ürítem orrom tarthatatlan tartalmát.

Takony.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.