Nem hivatalos főtanácsadóim azt javasolták, hogy írnám meg, a polgárok felkent lelkiismerete, a következőket, hogyaszongya:
Lesz/van állítólag olyan törvény vagy rendelet (nem tudtam róla, holott újságolvasó embernek hittem magamat), hogy a gyógyszerész köteles teljes körű felvilágosítást adni a vevő számára a gyógyhatású, ámde nem gyógyszerként számon tartott szerekről. Ha ugyanis a vásárló az ioncserélt víz fogyasztása közben gutaütést kap, avagy nem külsőleg használja a vazelint, akkor felelősség terheli a patikust is, amennyiben nem szolgált kimerítő információval a gyógyhatású szerről. Bemegyek, mondjuk, a patikába, rendelek magamnak tyúkszemtapaszt, babapopsikenőcsöt, szemránckrémet és burmai csodacseppeket, rászánom azt a negyedórát, amíg a derék szakember kiokosít mindezek mibenlétéről, s ha nem teszi, pandúrokkal jövök rá.
No nem, mondta volt állítólag a polgárok egészségügyének minisztere, azért ez nem így lesz. Nem kell ezt a dolgot ilyen szigorúan venni. Az ésszerűség határai stb. Rugalmasan stb. Értelemszerűen alkalmazzuk stb. Ijedezésre semmi ok, nem rontunk ajtóstól a házba, el lesz rendelve, de nem lesz olyan komolyan véve.
Vagy, másrészt, ott van a drogtörvény csontja, hogy rágnám még azt egy kicsit. Mert a polgárok igazságügyének minisztere állítólag azt nyilatkozta volna, hogy csak nyugi. Nem fogják mereven alkalmazni stb. Szó sincs arról, hogy gyerekeket az első fűre lesittelnének stb. Meglesz a törvény, de csak amolyan elrettentésként, féljen, akinek oka van rá stb. Ártatlanok és megtévedtek számíthatnak az elnézésre stb. Füvet színi rendkívül csúnya, aljas dolog, de olykor félrenézünk stb.
Vagy, harmadrészt, hogy az adórendőrség ugyancsak százszor eltángált vízióján verném el újra a port, mert a polgárok adóügyeinek egyik legfőbb felelőse (nem a Lajos!) olyasmit talált volna mondani, hogy maga néz a körmére annak a gonosz adórendőrnek, aki kisemberek adóügyeibe merészelne belepiszkálni stb. Az adóhekusok kizárólag nagykutyákra lesznek rágörcsölve stb. Nem lesz semmi közük kicsiny kényszer-bétékhez, pár száz forintos stiklikhez stb. Nem kell félni őtőlük, mert értünk dolgoznak, eszük ágában nem lesz a polgárt zaklatni stb. Reszkessenek a (tisztességtelen) gazdagok, a többiek viszont nyugodjanak meg stb. Amíg ő ott van, addig az adórendőr rendes embereket piszkálni nem fog stb.
Amely esetekből egytől egyig az a tanulság, hogy az állam - jó; ábrándos kék szeme gyakorta elhomályosul, olyankor kissé reszkető kezével megsimogatja a polgári buksikat. Az állam a jó pedagógus mintaképe: ha megsuhintja is néha a nádpálcát, ütni csak a legelvetemültebbeket szokta, végső elkeseredésében, elrettentésül. Megbocsátó mosollyal szemléli a csintalankodó hadat, s ha mordul is egyet-egyet, azt is csupa szeretetből. Vannak törvényei, de azokat csak úgy, magának, mintegy emlékeztetőül hozza, hogy mindig tudjuk, mi a jó és mi a rossz; betartásuk már egészen más kérdés, és megint egészen más kérdés, hogy hogyan alkalmazzák őket. (Fura módon a törvények meghozatala és az alkalmazásukra vonatkozó irányelvek megfogalmazása mintha egyazon helyre volna telepítve - itt vagy én nem értek valamit, de nagyon, vagy valami nem stimmel, de nagyon.)
Nos, mint már többször a nyilvánosság tudomására volt szerencsém hozni, én magam is baromi rendes ember vagyok, sokban hasonlítok magára az államra. Ábrándos kék szemem elhomályosul, ha ezen ügyeken végigtekintek, és nem hivatalos főtanácsadóimnak imigyen válaszolok:
Ugyan már, hagyjuk ezeket a dolgokat. Nem kell közibük csapni, kivesézni, szívatni, kekeckedni. Legyünk elnézőek, nem kell apróságok miatt senkit nyüstölni. Hát most éppen így alakul, mit tegyünk. Nem nagy ügy. Talán majd, ha egyszer (itt hangom kissé elmélyül és pattogóvá válik) egyikük-másikuk komoly kellemetlenséget okoz, vagy valamely célom elérésében akadályoz (ösztönös nadrágszíj-igazítás), vagy esetleg ha (orrmegszívás, szemcsippentés), tudják, mi van, a polgárok szempontjából valami nagyon üdvös lehetőség adódna (ujjak finoman végigzongoráznak a sliccgombokon), nos, akkor tudnám, hogy milyen eszközökhöz nyúljak. Lenne nemulass. Az én türelmem sem végtelen. És higgyék el, nagyon jól jártak velem. Még mindig a legjobb az, hogy én döntök ezekben a kérdésekben, majd egyszer meglátják. Nem lesz ez mindig így, visszasírnak még engem a végtelen türelmemmel és engedékenységemmel. Most kegyes hangulatomban vagyok, nem is szólok semmit, csak jól megjegyzem magamnak. Távozzatok.
