Persze csakis magam miatt. Aki feküdt már sittes konténerben, miközben összesúgtak a feje fölött, "nézd, hogy bebaszott a vén kretén", tudja jól, mire gondolok. A többieknek hiába magyaráznám.
Felesleges.
Nézzük inkább a másik vendéget, ***-ot, a fenevadat!
Harminckét-harminchárom éves ember, arcvonásaiban semmi határozott eszme, semmi összpontosított figyelem. A gondolat - ha létezik ilyesmi - szabad madárként kószál az arcán: a szemében rebben fel, félig nyílt ajkára ül, homloka redői közé bújik, aztán egészen eltűnik, és ilyenkor a nemtörődömség fénye pislog. Ez a nemtörődömség átmegy az arcáról a testtartásába, még a bőrdzsekije redőire is. Egy hideg, felületes megfigyelő, aki futólag pillant rá, azt mondja: "Bizonyosan jó ember, kicsit együgyű!" Aki azonban mélyebben, több rokonszenvvel, hosszan pillant rá, mosolyogva, kellemes tűnődésben megy tovább.
Fogalmam sincs, miért alapított rockegyüttest, fogalmam sincs, miért énekli négy rosszarcú, tehetségtelen bohóccal a hátában, hogy "elpusztul a világ, ha dübörög a gitár".
A stúdióban piros grillcsirke-melegítő lámpák villódznak, díszletnek kandalló, gyertyatartó, gyümölcsöstál, a bordó műbársony tapétán a logó színes és közönséges. Ne irigyeljetek! Ti ott, a készülék előtt valóban a dalt hallhatjátok, ha nincs jobb dolgotok. Én azonban helyben vagyok, és nemcsak szégyenemben süllyedek el a kényelmetlen, kék lótuszokkal telispriccelt, barna plüsskanapén, de a fájdalomtól is. A playbacket alig hallom, a dobosnak eszébe sem jut, hogy tompítson, ez a szerencsétlen viszont megpróbálja túlüvölteni a csörömpölést. Persze köpködés lesz belőle, minden levegővétele harmatos.
Engem köteleztek, *** viszont kikunyerálta, hogy részt vehessen ebben az ócska műsorban. Mindent belead: föl-alá szaladgál a tíz négyzetméteres pódiumon, rázza a pókhálóhaját, gitározik a mikro-fonállvánnyal, pofákat vág - de még milyeneket! -, amikor pedig vége a számnak, lehuppan mellém. Ömlik róla a víz, de az istenért sem lazítana az öltözékén. Nagyon büdös.
Mesélték, vidéken egy fellépés után a roadok szereztek nőt két rumért. Intézetis volt, ápolatlan, és már a koncerten lehányta a kontroll-ládát, de mit számít? Kivitték az udvarra, rátették a sörösrekeszekre, letépték a szabadidőnadrágját, és kezdődhetett a parti. Az előzenekart is bevették. A nő egészen addig nem ellenkezett, amíg *** nem került sorra, ám akkor - mint útjában álló gallyakat az erdei kiránduláson - eltolta az arcába lógó vagy éppen meredő faszokat, és kiszólt:
- A dagadt nem kell!
Amíg a videoklipemet játsszák be, hogy elkerüljem az ilyenkor szokásos feszengést, meg különben is látom, mennyire gyűlöl, megkérdem, nem rokona-e véletlenül egy ***-nak, aki. Az udvari komédiát mégsem kérdezhetem.
- De, a nagyapám volt, miért, ismerted? - mondja vállrándítva.
Persze nem ismerem, mégis nevezetes. Pár éve ugyanis előkerült egy 1942-ben írott levél a családi cipősdobozból, ***, legalábbis egy ilyen nevű írta a nagymamámnak, aki - egyebek mellett - dajkaközvetítéssel is foglalkozott.
Igen Tisztelt ...-né!
Engedje meg, hogy egy igen diszkrét ügyben forduljak bizalommal Magához és tisztelettel kérjem a tanácsát és támogatását.
Már régen hihetetlen vágy gyötör az után, amit az alábbiakban látni fog, úgy hogy elhatároztam, meg fogom próbálni, hátha engedhetek ennek az ellenállhatatlan vágynak, amelynek titokzatos eredetét magam sem tudom megmagyarázni.
Hogy rövidre fogjam: szeretném egyszer egy fiatal nő tejét inni, azt kérdezem tehát Magától, nem tudna-e ismerősei közt egy fiatal nőt, aki hajlandó volna jó díjazás ellenében rendelkezésemre bocsátani a tejét, de azzal a feltétellel, hogy közvetlenül a melléből ihatom!
Maga ezt nagyon különösnek fogja találni a részemről, magam is megengedem, hogy fiatal embertől illetlenség az ilyesmi, de azért nem éppen erkölcstelen kívánság, és senki nem mondhatja, hogy büntethető cselekmény. Kifejezetten biztosítom, hogy minden tisztességtelen szándék távol áll tőlem, és csak az fontos nekem, hogy egyszer végre engedjek ennek a leírhatatlan szenvedélynek.
Kimondhatatlanul hálás volnék ezért, és hozzáteszem még, hogy különösen súlyt vetek arra, hogy az illető nőnek telt keble legyen, buja, nagy emlőkkel, talán szíveskedik ezt is figyelembe venni.
Köszönettel
A vén ripacs műsorvezető viszont bennünket nem ismer, és nem is titkolja. Csakhogy van még két percünk, tengernyi, amikor csak egy nap a világ.
- Beszéljünk a hölgyekről! - indítványozza oly lelkesen, hogy szájához kell kapnia kezét, különben kiesne a műfogsora.
Kész válaszom van, bocsássátok meg. Mentségemre szolgál, hogy Mozart, Liszt, sőt Ozzy vagy David Lee Roth is mondhatná.
- Ahol csöcsök vannak, ott seggnek is kell lenni - vetem oda, és közben úgy vigyorgok, ahogy csak kamera előtt lehet.
Betelefonál egy néző:
- Egynek vagy többnek?
- Most tényleg nyelvészkedjünk?
A műsorvezető persze nem érti, inkább a bőrdzseki felé fordul:
- És az ilyen kemény rockerek?
*** látványosan elpirul, és csak annyit bír kinyögni:
- Minden nő kurva.
Persze azonnal felkapja valaki otthon a telefont, hogy lecsapja, És az anyád?, de nem elég gyors, tehát nem kerül adásba. A téglagyár, a csaptelep és a bébiszitter-közvetítő iroda hirdetése következik, majd egy beteges kinézetű természetgyógyász lép a stúdióba, aki azt állítja magáról, hogy örökké fiatal.
