Pálya a magasban

Moonwalker

Egotrip

1980 nyarán történt, valamikor Wimbledon után. Tizenhárom éves voltam, megint a győztes Borgnak drukkoltam a döntőben, de éreztem, hogy McEnroe játéka és dühe mégis izgalmasabb lehet, így aztán rövid gyakorlás után meg is tanultam úgy járni, ahogy csak ő tudott. McEnroe mindig kicsit rogyasztott, de ruganyos és öntudatot sugárzó léptekkel indult adogatni vagy törülközni; jellegzetes járása valahol félúton volt Travolta és Konrád György között. 1980-ban persze se Konrádot, se Travoltát nem láttam még lépni, abban az időben mindkettőjüktől óvták a magyar fiatalokat, bár Travolta fényképe legalább benne volt a Világ Ifjúságában. Természetesen a teniszben is megpróbáltam utánozni McEnroe-t, szervánál furcsán hintáztattam magam, és gyakran szaladtam be merészen a hálóhoz, szinte lebénítva ellenfeleimet, akik hirtelenjében nem tudták eldönteni, melyik oldalamon használják ki a tátongó űrt. De nem teniszeztem rosszul, főleg apró termetemhez képest, sőt, egyesek kifejezetten ügyesnek mondtak annak fényében, hogy először csak két évvel azelőtt fogtam ütőt a kezembe. Az is mellettem szólt, hogy a lakótelepen akkor még nem volt teniszpálya, csak dühöngő meg betonpingpong, így csupán a nyári szünetben tudtam játszani, bár akkor különös módon valóban idilli körülmények között: apám, nyugdíjba vonulása után nyaranta a tihanyi pártüdülőben kapott munkát, engem meg vitt magával, mert mihez kezdenék egymagamban Kelenföldön, ha anyám reggeltől estig dolgozik.

1980 nyarán történt, valamikor Wimbledon után. Tizenhárom éves voltam, megint a győztes Borgnak drukkoltam a döntőben, de éreztem, hogy McEnroe játéka és dühe mégis izgalmasabb lehet, így aztán rövid gyakorlás után meg is tanultam úgy járni, ahogy csak ő tudott. McEnroe mindig kicsit rogyasztott, de ruganyos és öntudatot sugárzó léptekkel indult adogatni vagy törülközni; jellegzetes járása valahol félúton volt Travolta és Konrád György között. 1980-ban persze se Konrádot, se Travoltát nem láttam még lépni, abban az időben mindkettőjüktől óvták a magyar fiatalokat, bár Travolta fényképe legalább benne volt a Világ Ifjúságában. Természetesen a teniszben is megpróbáltam utánozni McEnroe-t, szervánál furcsán hintáztattam magam, és gyakran szaladtam be merészen a hálóhoz, szinte lebénítva ellenfeleimet, akik hirtelenjében nem tudták eldönteni, melyik oldalamon használják ki a tátongó űrt. De nem teniszeztem rosszul, főleg apró termetemhez képest, sőt, egyesek kifejezetten ügyesnek mondtak annak fényében, hogy először csak két évvel azelőtt fogtam ütőt a kezembe. Az is mellettem szólt, hogy a lakótelepen akkor még nem volt teniszpálya, csak dühöngő meg betonpingpong, így csupán a nyári szünetben tudtam játszani, bár akkor különös módon valóban idilli körülmények között: apám, nyugdíjba vonulása után nyaranta a tihanyi pártüdülőben kapott munkát, engem meg vitt magával, mert mihez kezdenék egymagamban Kelenföldön, ha anyám reggeltől estig dolgozik.

Az üdülőben, ahol apámat mindig csak késő este láttam, napközben tényleg kedvemre mozoghattam: úszni egyedül is lehetett, focizni főleg a pincérekkel, teniszezni meg a vendégekkel vagy a dolgozók gyerekeivel. Mivel akkoriban inkább híres teniszjátékos szerettem volna lenni, a nap jó részét a teniszpályán vagy a környékén töltöttem, ide-oda szaladgálva az adogatásokat gyakoroltam, vagy leszólítottam az épp partner nélkül maradó felnőtteket, akiken láttam, hogy nem teljesen kezdők.

Az űrhajósokat nem én szólítottam le, ők kérdezték, beállnék-e negyediknek. Egyrészt meglepő volt, hogy ott vannak, mert Tihanyba inkább csak a középkáderek jártak, másrészt viszont nem csodálkozhattam, hiszen egy évvel azelőtt Karpov is ott nyaralt, igaz, csak a moziterem előtt láttam egyszer, mert különben ki sem mozdult a szobájából, talán a kockás takarón is sakkozott. Az Interkozmosz program fáradalmait kipihenő űrhajósok viszont mozgékonyak voltak, együtt jöttek ki a pályára, mint egy filmben: Kubaszov, Dzsanibekov és Farkas Bertalan. Rövid melegítés után meccset játszottunk, úgy alakult, hogy én kerültem párba Dzsanibekovval, aki szemmel láthatóan nem ütött olyan jól, mint az agyonünnepelt Farkas Berci, de ő volt a legjobb kondícióban. Egy űrhajós persze per def. edzett, tudtam, hogy ez a minimum, ahogy a sci-fikben is látható: az amerikaiak folyton fejjel lefelé futnak, mint a 2001: Ûrodüsszeiában, az oroszok pedig közösen sportolnak Csillagvárosban, az edzések között viszont melankolikusan néznek ki az ablakon, mint a Solarisban. Bár én is jó formában voltam, eleinte valahogy nem ment a játék, nem tudtam mit kezdeni a tapasztalt Kubaszov röptéivel, és elhúztak 5:1-re. Emlékszem, lassan szűnt az elfogódottságom, volt egy jó McEnroe-féle elütésem, azután megnyertünk egy bonyolult labdamenetet, és Dzsanibekov is belelendült. Az idő múlásával kijött a fáradtság az űrből frissen hazatért ellenfelekből is, így aztán hihetetlen izgalmak közepette fordítottunk, és 8:6-ra nyertünk. Nem sokat beszélgettünk a meccs alatt - az oroszom nem ütötte meg a small talk szintjét -, de utána a szovjet játékosok is dicsérték az ügyességemet, bár McEnroe biztosan nem jutott rólam az eszükbe. Később vettem csak észre, hogy a mellettünk lévő pályán a tartalék űrhajós, Magyari Béla is ott játszott a feleségével, levonuláskor nevetve mondott valamit a többieknek oroszul, én mosolyogtam, mintha érteném. A következő napokban még ütöttünk néhányszor Farkas Bercivel, de a páros többet nem jött össze, Dzsanibekovék is inkább strandoltak, aztán hazarepültek - akkor úgy képzeltem: Bajkonurba.

Nálunk otthon egy évvel később épült meg a lakótelepi teniszpálya, le is jártam néha az osztálytársaimmal, bár nekik nem nagyon meséltem az űrhajósélményemről, és a McEnroe-járást sem mutattam. A göcsörtös betonpálya soha nem okozott akkora örömöt, mint a tihanyi salak, egyetlen előnye talán az volt, hogy necces adogatásnál nem kellett vitatkozni: a vasháló tetejét éppen csak érintő labda is kipattant a világból. Valamikor a nyolcvanas évek folyamán itt szállt el a nagy teniszjátékos-illúzióm is; az ember már tizenévesen is csak az emlékeiből él.

Kubaszovot például nem a tenisz, hanem a cigaretta miatt nem tudtam elfelejteni. A szüleim soha nem dohányoztak, de a vendégek miatt mindig tartottak otthon egy dobozzal; ott állt egy fémládikában az asztalon. 1981-ben próbáltam ki először, de sohasem szoktam rá, s ez csakis annak köszönhető, hogy az első szál egy még ma is kellemetlen, köptető emlékeket ébresztő Szojuz-Apollo típusú szovjet cigaretta volt, amely Kubaszov híres, amerikaiakkal közösen végrehajtott űrutazása, azaz 1975 óta porladozott a lakásunkban.

Dzsanibekovról legközelebb a nyolcvanas évek közepén, a tévéhíradóban hallottam, amikor az űrhajózás történetének egyik legnagyobb hőstettét hajtotta végre: az elromlott, sötétségbe borult és jéghideg űrállomást kellett megjavítania. Szén-dioxid-mérgezés és egyéb halállehetőségek árnyékában hetekig szerelt a társával együtt, én pedig arra gondoltam, lehet, hogy Dzsanibekovval a tihanyi pártmoziban véletlenül épp együtt láttuk a Nyolcadik utas a halált, ahol van egy hasonló jelenet, bár annak aztán rossz vége lesz.

A negyedik, Farkas Berci valahogy mindig ott volt a köztudat perifériáján, én is gyakran gondoltam rá. Talán épp akkor jutott újra eszembe a régi párosmeccsünk, amikor visszatért Amerikából. Ekkor ütött szöget a fejembe egy kérdés, amelyen azóta is rágódom: vajon miért én játszottam Magyari helyén? Az idők során sokféle magyarázatot találtam ki, de azt hiszem, csak egy lenne kielégítő: az akkori mérkőzés valamennyi résztvevője csakis valódi űrhajós lehetett!

Elképzelem magamat, ahogy kiszállok a holdkompból, elindulok a monolit felé, és a kamerába nézve így szólok: "Ez nekem egy kis lépés, de most nézzétek a McEnroe-t!" Magyari Béla szegény pedig a tévében bámulja a járásomat, aztán mond valamit, és átkapcsol a Eurosportra.

Figyelmébe ajánljuk

A pénztelenség segíthet a Homokhátságon

Lényegében elkaszálta a kormány a Homokhátság, pontosabban a Duna-Tisza-köze vízpótlási projektjeit. Egy határozatban a leghátulra sorolták a beruházást, így aligha lesz esély arra, hogy megvalósuljon. Elsőre rossz hírnek tűnik ez, valójában ennél jobb nem is történhetett volna a térséggel.