Egotrip

Az áremelések miatti szokásos hisztériával kezdõdött ez az év is. A vinnyogás sokat elárul arról, hogy egyes közéleti személyiségek milyen elképzelésekkel bírnak a gazdaság mûködésérõl, meg arról is, hogy mit képzelnek az õket hallgatók elképzeléseirõl. Az áremelési hiszti lehetõséget ad arra is, hogy belelássunk néhány iparági lobbista fejébe: mit gondolnak arról, a vállalataikat vajon milyen módon tarthatná el a társadalom. Ma e remek vállalatok közül a Vértesi Erõmûvel ismerkedhet meg behatóbban a kedves olvasó, amelyet az õ adóforintjaiból újítottak fel, hogy ezután az õ szénfilléreibõl fizethessék ki veszteségét.

Mit lehet ilyenkor csinálni, januárban, bámult K. Dezső a ködbe meg a hóba, ahonnan épp felbukkant E. Kornél sokat, például ködöt sejtető alakja. K. Dezső mondá néki. Most pedig lemerülünk, pinceborozókba, megmártózunk a Styx vizezett borában, valahogy kibekkeljük tavaszig. Te erőst kevered a mitológiákat, de úgy legyen.

Ha így év elején, mint régi szokásom, végigtekintek az én kis életemen, annyi, de annyi pontot találok, amelyeken, ha visszamehetnék az idõben, beh szívesen változtatnék. Alig gyõzném meg-megállítani pöfögõ idõgépemet, annyiszor toltam én el mindent, vég-legesen. A legegyszerûbben és legradikálisabban akkor cselekednék, ha jól bevált fogamzásgátlókkal felszerelkezve kilenc hónappal születésem elé mehetnék vissza kedves szüleimhez, szegényekhez.

Egy liberális lapban, liberálisként üdvözölnöm illene a liberális közgazdász Mihályi Péter legújabb opusát, amelyet a HVG véleményrovatában olvashattunk két hete. Már a cím is provokatív: Ellenség-e a monopólium?, amire zsigerbõl köpjük a választ: naná. Pedig Mihályi arról próbál meggyõzni minket, hogy szakítsunk a konzervatív európai gondolkodásmóddal, és higygyük el a rugalmasabb Amerikának: a mono-pólium is lehet szép.

Az alábbiakban röviden bevezetem az olvasót a nyelvemlékek feldolgozásának módszereibe. Így dolgozták föl elõdeim a Halotti Beszédet meg az "magyar Mária-siralmat. Egy nyelvemléknek nem kell réginek lennie, csak valamely nyelvhasználó által hagyott, rögzített szöveg legyen. Nyelvemlék az alább közölt "Ford Trazi" nevû kézirat is, mely a 21. század elején, a mai Magyarország délkeleti részén keletkezett. Mint minden nyelvemléknél, ennél is fölmerül a hamisítás gyanúja; mindenesetre elég hitelesnek tûnik ahhoz, hogy foglalkozzunk vele.

Fáradhatatlannak lenni a legfárasztóbb. Nagyon akarnám, csak azt ne tudnám, mit is akarnék. Ezek jópofa mondások. Gyakorlatiak; ha úgy tetszik: zen jellegûek; és mégis. Dusko Gavrilovics talán engem ismert meg "Valeron Tulics"-ként, talán nem; aki a "rigó hogy van?"-t mondogatja, nagy elismerésemre, ettõl még nem "ismer" engem.

A férfi szívéhez a hasán át vezet az út, hallottam úgy húsz évvel ezelõtt, és megmondom, ritkán mertem vendégségben sokat enni. Ám ez a mondat mára kevéssé utal a családalapítás étkezésközpontú technikájára, annál inkább horrorisztikus víziókkal párosul. A legényt ma inkább fogják házimozirendszerrel vagy digitális fülhõmérõvel, mintsem levessel. Ennek ellenére a magyaros konyhát preferáló helyeken gyakori szereplõje az étlapnak a legényfogó leves.

Milyen a jegybankelnök (definíció szerint)? A jegybankelnök köztiszteletben álló közgazdász. A jegybankelnök pártoktól függetlenül, a társadalom érdekében dolgozik. Ügyel arra, hogy hol és mit nyilatkozik. Egy olyan országban, mint Magyarország, amely kicsi és a többi országgal versenyez a külföldi befektetésekért, fontos, hogy a jegybankelnök személyisége hiteles legyen és optimizmust sugározzon. Ha nem ilyen, akkor kevesebben fognak befektetni, és több kamatot kell fizetni az államadósság után, ami nem túl jó. Nekünk nagy szerencsénk van.

Néhány éve megkeresett egy holland kultúrantropológus lány, aki Magyarországon gyûjtögetett adatokat a doktori értekezéséhez. Ma már a kultúrantropológia nem feltétlenül csak távoli, egzotikus népek szokásait, kultúráját vizsgálja, található épp elég érdekesség a saját házunk táján is. Ez a doktorandusz egy közepesen egzotikus témát választott: a magyarországi vállalkozók szokásait a rendszerváltás után. Engem is mint cégvezetõt talált meg, nem mint egyetemi embert.

Pravoszláv karácsony van, errõl sokaknak a szeretet jut eszükbe, nekem viszont a szóeleji mássalhangzócsoportok feloldódása. A karácsony szó a középkorban került a magyarba valamelyik szláv nyelvbõl, mint az új vallás és egyáltalán az új kultúra, naptár, idõszámítás szava. A szláv eredeti kracsun volt; az akkori magyar (az ómagyar) azonban nem tûrte az olyan szavakat, melyek két mássalhangzóval kezdõdtek, ilyenek addig nem is voltak a magyarban, ezért a magyar beszélõk a kr- szókezdetet egy magánhangzó beszúrásával feloldották. Nem krácsun-nak, hanem karácsun-nak mondták tehát (ebbõl lett aztán a mai karácsony).

Megjelent a Magyar Narancsban tavaly október 21-én egy írásom, ELTE-bajok címmel, amelyet elolvasott az ELTE rektora, és megküldte Önnek, a Pécsi Egyetem rektorának; Ön ezért szükségesnek érezte, hogy december vége felé (novemberi dátummal) magánlevélben forduljon hozzám.

A többéves érlelési folyamat ellenére fura egy vádirat született a Postabank-ügyben. (Vö.: Princz, a derék katona, Magyar Narancs, 2004. október 28. és Intro, Magyar Narancs, 2004. december 2.) A bankvilágban kicsit is járatos ember számára helyenként olybá tûnik, mintha nem a vád, hanem a védelem iratát olvasná: vádirat helyett védiratot. A Fõvárosi Fõügyészség olyan cselekedeteket is felró a Postabank egykori vezetõinek, amelyek egy bank létfeltételét jelentik. Bármennyire haragszunk is a bank súlyos társadalmi veszteséget okozó vezetõire, nehéz egyetértõen bólogatnunk a vádirat azon megállapí-tásaira, amelyek a betétgyûjtést, a kamatemelést vagy éppen a hálózatbõvítést nehezményezik.

Ahogy a társadalom egyre bonyolultabbá válik, úgy lesz azzá a jogrendszer is. A felfoghatatlan mennyiségû joganyagot szinte senki nem látja át: csak törvényekbõl több mint száz születik évente, a rendeleteket számba venni sem érdemes. Nincs, aki minden jogszabályt egyszerre ismerhetne, aki rendet teremthetne közöttük.