Levél rektoroknak
Tisztelt Rektor Úr!
Megjelent a Magyar Narancsban tavaly október 21-én egy írásom, ELTE-bajok címmel, amelyet elolvasott az ELTE rektora, és megküldte Önnek, a Pécsi Egyetem rektorának; Ön ezért szükségesnek érezte, hogy december vége felé (novemberi dátummal) magánlevélben forduljon hozzám.
Megtisztelõ, hogy Ön ír nekem, mégis hadd fejezzem ki furcsállkodásomat. Írásomat én a nyilvánosságnak szántam, az ELTE rektora megtehette volna, hogy õ vagy valamelyik munkatársa egyenesen nekem válaszol, ugyancsak a nyilvánosság elõtt. A nyilvánosság elõtt megszólítottnak (vagy ha valaki annak érzi magát) nem magánlevélben szokás reagálnia, és ez a nem egyenes és a nyilvánosságot kerülõ forma amúgy sem nevezhetõ célravezetõnek.
Ön azt kifogásolja, hogy bár engem a Pécsi Egyetem nem kért fel a cikk megírására, mégis az szerepel a cikk alatti aláírásban, hogy "A szerzõ a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanára". Mindkét állítás cáfolhatatlan. Ugyanakkor úgy gondolom, ettõl még írásom semmi esetre sem válik "hivatalossá", ahogyan ezt Ön állítja. Aláírhattam volna persze akként is a cikket, hogy "A szerzõ adófizetõ állampolgár / gépjármûvezetõi jogosítvánnyal rendelkezõ lakos / kék szemû és rövidlátó / irodalomtörténész", és még számos módon; de szerettem volna kifejezésre juttatni, hogy magam is tanítok egyetemen, és hogy ez az egyetem éppen nem az ELTE. Ha más aláírást választok, akkor sem lett volna az írás az adófizetõk, az autóvezetõk, a kék szemûek stb. "hivatalos" álláspontja.
Ön ugyancsak a szememre veti, hogy publicisztikámban "az ELTE rektorára, illetve professzoraira olyan kitételeket találunk, hogy >>ÉHolott lehet, hogy õ tolta el. Mert hülye volt. Mert nem ért hozzááltalában mindazon egyetemi vezetõkrõl van itt szó, akik el akarják hitetni az oktatókkal és a hallgatókkal, hogy fontosabb az õ óvó, gondoskodó, védelmezõ (és persze szolidáris) magatartásuk, mint a szervezetirányítási hozzáértés és a racionális döntéshozatal.
Ami mármost a kifogásolt szövegrészt illeti. Nem ismerem az ELTE rektorát, éppen ezért semmi okom kizárni annak a lehetõségét, hogy õt hülyének lehetne nevezni (noha, mint mondtam, ezt nem tettem meg). Másrészt: a "lehet" hatóköre nyilvánvalóan kiterjed a rákövetkezõ mondatra is - tehát róla (vagy bárkirõl) nem állítottam a hülyeséget, hanem ennek lehetõségét tételeztem, és ezt még kevesebb okom van kizárni. Harmadrészt: a mondat múlt idõben van, márpedig én vagyok olyan optimista, hogy a pozitív változás lehetõségét még rektorok esetében is elképzelhetõnek tartom. Végül, negyedrészt: a "hülye volt" kitétel nyilvánvalóan "(egyszer vagy többször) nem helyes/hülye dolgot cselekedett" jelentésû, és nem az érintett(ek) pszichikai állapotának hosszabb távú jellem-zése - ezt bárki, aki anyanyelvi szinten beszéli a magyart, megállapíthatja.
Egyébként nem tudom, nekem ahhoz mi közöm van, hogy Ön szerint viszont az ELTE rektora "a teljes magyar felsõoktatás ügyéért isÉ rendkívül sokat dolgozik". Tiszteletben tartom érzelmeit és véleményét, én azonban úgy vélem, hogy nem az egyetemek közötti szolidaritás jelei az ELTE rektorának különalkui és a saját egyetemén esett sérelmek miatti dühödt tiltakozásai. Sajnos túl könnyen és túl sokan szokták elhinni azt az érvelést, hogy "elõször kiharcolom a magamét, az nektek is jó lesz, hiszen egy ügyért dolgozunk". Én, mi tagadás, szkeptikus vagyok.
Rátérve egészen röviden a dolog érdemi részére. Ön úgy véli, írásom "személyeskedik, és ellentéteket gerjeszt a magyar felsõoktatási intézmények között". Nos, persze, lehet személyek vagy akár intézmények említése nélkül is fogalmazni. De minek. Az általános tanulságok így is levonhatók. Egyébként is - mint fentebb jeleztem - éppen hogy általános kérdésekrõl szerettem volna szólni. Elõször is arról az úgynevezett szolidaritásról, amelyet az "egy hajóban evezünk" ócska és hazug szóképe fejez ki, s amivel az egyetemi felsõ vezetõk, akik - szükségképpen - nem értenek a nagy szervezetek irányításához, az oktatók és hallgatók száját szeretik betömni. Másrészt arról az oktatói (és hallgatói) magatartásról, amelynek foglyai készségesen törleszkednek a védelmezõ hatalomhoz, és sietve megfeledkeznek a más egyetemekkel való szolidaritásról, ha a saját pénzükrõl és pozíciójukról van szó. Harmadrészt arról a vezetõi magatartásról, amely minden problémát a felsõ hatalomra (az államra, minisztériumra) ken, hogy ne kelljen a saját háza táján körülnéznie. Az egyetemek felsõ vezetése nem érdekelt a változtatásban, az oktatói kar többnyire dorombolva bújik a felsõ vezetés feneke közelébe, a minisztérium pedig széttárja a karját, és az autonómiáról papol. Az összefogásról, együttmûködésrõl, szolidaritásról, egy hajóról való beszéd ilyen körülmények között igencsak fonák - ha nem éppen üres és félrevezetõ szólam.
Tisztelettel:
Kálmán C. György
kétlábú (nem dicsekvésképpen), Budapest környéki lakos
