Kálmán C. György: Magánvalóság

  • Kálmán C. György
  • 2005. február 3.

Egotrip

Ha így év elején, mint régi szokásom, végigtekintek az én kis életemen, annyi, de annyi pontot találok, amelyeken, ha visszamehetnék az idõben, beh szívesen változtatnék. Alig gyõzném meg-megállítani pöfögõ idõgépemet, annyiszor toltam én el mindent, vég-legesen. A legegyszerûbben és legradikálisabban akkor cselekednék, ha jól bevált fogamzásgátlókkal felszerelkezve kilenc hónappal születésem elé mehetnék vissza kedves szüleimhez, szegényekhez.

Egy nemügynök vallomása

Ha így év elején, mint régi szokásom, végigtekintek az én kis életemen, annyi, de annyi pontot találok, amelyeken, ha visszamehetnék az időben, beh szívesen változtatnék. Alig győzném meg-megállítani pöfögő időgépemet, annyiszor toltam én el mindent, vég-legesen. A legegyszerűbben és legradikálisabban akkor cselekednék, ha jól bevált fogamzásgátlókkal felszerelkezve kilenc hónappal születésem elé mehetnék vissza kedves szüleimhez, szegényekhez.

Most mégis csak egyet nevezek meg régi bűneim, mulasztásaim, hibáim közül, egyet azon mozzanatok közül, amelyekre rá szoktam fogni, hogy így elrontottam az életemet. Ez nyomaszt a legjobban már régóta, ennek beismerésével tartozom minden hajdani és mai ismerősömnek. Nem tarthatom tovább magamban, s hogy ne tetézzem hallgatással azt, amit elkövettem, íme, vallomást teszek.

Én nem voltam ügynök.

Tudom, sokakban ez megütközést, visszatetszést, döbbenetet, undort kelt. Visszagondolnak régi eseményekre, megpróbálják átértelmezni mindazon történéseket, amelyeknek részeseként megismertek. Vagy csak kajánul nyugtázzák, hogy újabb keserű csalódással lettek tapasztaltabbak. A bocsánatukat, megértésüket hiába is kérném - legföljebb dadogó magyarázkodásokra futja.

Nem volt könnyű dolgom, azért azt ne higgye bárki. Mint mára köztudomásúvá vált, azok, akik annak idején, amikor ezt nem volt szabad, másként gondolkodtak, sőt tettek is azért, hogy megváltozzanak a dolgok, akik megteremtették belső szabadságukat - rendszeresen nem vették észre, hogy az ügynökök közöttük vannak. Gyanakodtak viszont mindenki másra, hiszen tudták, hogy a BM (vagy nevezzék bárhogy) nagyon is jól értesült, tudnak mindenről, minden titok kiszivárog. Nem csoda tehát, hogy ez a gyanú rám is vetült, hiszen legföljebb ennek a csoportnak a legkülső körével voltam nagyon laza kapcsolatban. Én voltam az a "mindenki más", aki gyanús.

Nem volt könnyű a tükörbe nézni. Nem volt könnyű elszámolni magammal, számot vetni azzal, hogy mit nem tudok, hogy miféle titkoknak nem jutottam megint birtokába, hogy vajon mit gondolhatnak rólam. Én, az egyszerű nemügynök, minduntalan éreztem magamon a kérdő, gyanakvó pillantásokat, közeledéseim udvarias, de visszahúzódó-visszautasító elhárítását. Pedig micsoda emberi élményekkel, szellemi közeggel, mennyi tartós barátsággal lettem így szegényebb! Nem kerülhettem közelebbi kapcsolatba jó szívvel azokkal, idősebbekkel és kortársaimmal, akikre felnéztem bátorságuk, szabadságuk, felkészültségük miatt. Nem lehettem tagja társaságuknak, nem lehettem részese mindazon tetteknek - vagy akár csak jóízű beszélgetéseknek, vitáknak, intellektuális légkörnek -, amelyeket oly irigykedve néztem a távolból. Az ügynökök bezzeg lubickoltak ebben a közegben. Mindenhol ott lehettek, mindenbe beleszólhattak, sokat tanulhattak, örök barátságokat kötöttek.

De hát nem panaszkodom, elég fonák is volna. A keserűség hadd maradjon csak az enyém. Annyit mindenesetre mondhatok: nemügynökségemmel igyekeztem senkinek sem ártani. Ahol nem láttak szívesen, mert ügynöknek néztek, onnan hamar elsomfordáltam. Ne kelljen félniük tőlem, ne érezzék magukat kínosan, ne kelljen előttem konspirálniuk.

Pedig milyen egyszerű lett volna! Csak egy kis bátorságra, elszántságra lett volna szükség, meg néhány papírra, egy jó tollra. Mi tagadás, nem mertem kilépni a nemügynök jól profitáló pozíciójából. Féltem. A megvetés tehát jogos. Utálom magamat.

Utálok, nem tehetek másként.

Figyelmébe ajánljuk

„Boldog békeévek”

A több mint kétszáz műtárgyat felvonultató kiállítás fókuszában a szecessziós plakátművészet és reklámgrafika áll, a magyar művészetnek az az aranykora, amikor összhangba került a nyugati művészeti törekvésekkel, radikálisan modernizálva a kiegyezést követő évtizedek (fél)feudalista, konzervatív, a historizmus béklyóiba zárt világát.

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Séta a Holdon

A miniszterelnök május 9-i tihanyi beszédével akkora lehetőséget kínált fel Magyar Péternek a látványos politikai reagálásra, hogy az még a Holdról is látszott.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.

Egyszerű világpolgár, hídépítő

  • Mártonffy Marcell

Észak-amerikai pápára senki sem számított. Íratlan szabály volt – állítják bennfentesek –, hogy jezsuita és amerikai szóba sem jöhet. A szilárd alapelv egyik fele 2013-ban, másik fele 2025. május 8-án dőlt meg. A Chicago környékéről származó Robert Francis Prevost bíboros a megbízható szakértők listáján sem szerepelt a legesélyesebbek között. A fehér füst azonban meglepően hamar előgomolygott a Sixtus-kápolna ideiglenes kéményéből.