Monopoly
Egy liberális lapban, liberálisként üdvözölnöm illene a liberális közgazdász Mihályi Péter legújabb opusát, amelyet a HVG véleményrovatában olvashattunk két hete. Már a cím is provokatív: Ellenség-e a monopólium?, amire zsigerbõl köpjük a választ: naná. Pedig Mihályi arról próbál meggyõzni minket, hogy szakítsunk a konzervatív európai gondolkodásmóddal, és higygyük el a rugalmasabb Amerikának: a mono-pólium is lehet szép. Pechjére (vagy pechünkre) a majd mindenki által használt, de (épp ezért?) majd mindenki által utált Microsoft esetét hozza fel példaként: azon keresztül próbálja megszerettetni velünk a piaci versenyben kialakult monopolistákat. Az utóbbi évtizedek közgazdaság-tudományi kutatásai nyomán azt állítja, hogy "a piaci monopolhelyzet - ha az nem politikai befolyásolás, állami intervenció vagy csalás eredményeként jön létre - rendszerint a fogyasztói jólét gyarapodását eredményezi. (É) Különösen igaz ez a szoftverek piacán, ahol a költségek oroszlánrésze a fejlesztéskor keletkezik, ezért a már kész termék eladásának felfuttatása szinte semmilyen többletköltséggel nem jár, ennek nyomán a fogyasztói ár is >>gyilkosanBár érvelését kétségtelenül alátámasztják tudományos eredmények, a magyar olvasóval nehéz elhitetnie, hogy direkt jól jár azzal, hogy a Microsoft kvázi monopolhelyzetet élvez a Windows operációs rendszerek területén. Ezt a kételyt tanúsítják egyebek között azok a chatoldalak, ahol a felhasználók osztják meg egymással kellemetlen tapasztalataikat, és vonnak le gyökeresen más következtetést, mint a közgazdász tudós. A magyar fogyasztó például azt gondolja, hogy az operációs rendszerek homogenitása is oka a vírusok gyors terjedésének a neten. "Ez kb. olyan, mint a homogén erdõk: bejön a vírus, és kihal az erdõ" - írja egyikük találóan a Klubrádió Fórumán. Meg ezt: "Az MS monopolhelyzete miatt késlekedik egy csomó hiba kijavításával, mert úgy értékeli, ráér."
A magyar felhasználókat szemmel láthatóan kevéssé érdeklik a közgazdaság-tudomány újabb eredményei, még azok sem, amelyekre éppen a Microsofttal szembeni monopolellenes kálvária kapcsán jutott két amerikai tudós, S. J. Liebowitz és S. E. Margolis. Pedig az õ könyvük (Winners, Losers & Microsoft. Competition and Antitrust in High Technology) meggyõzõ érvekkel szolgál az MS-monopólium védelmében. Azt állítják például, hogy bár a szoftverpiacokra mindinkább egy-egy domináns cég uralma jellemzõ, ezek a cégek gyorsan cserélõdnek. (Ha ez így van, akkor vajon hogyan térülnek meg a horribilis fejlesztési költségek? - kérdem én.) Azt is állítják, hogy amely piacokon az MS dominánssá vált, ott az árak jobban csökkentek, mint másutt. (A felhasználók persze az ár mellett a megbízhatóságot is számon kérik.) Az amerikai tudósok azt is állítják, hogy a Microsoft árukapcsolásai soha nem profitérdeket követtek, hanem a fogyasztók javát szolgálták. (Ah, ez az altruizmus már egyenesen megható! Ha én lennék Bill Gates, azonnal kirúgnám a termékmenedzseremet.)
A monopolellenes politikák egyetlen érve sem igazolódott az MS esetében - állítják könyvükben az amerikai szerzõk, és hasonló érvek alapján veti (konzervatív európai) szemünkre a magyar tudós, Mihályi Péter, hogy en bloc utáljuk a monopóliumot, holott, ha trendik akarunk lenni, illenék nyitottabbnak lennünk irántuk. Lehet, hogy igaza van, és itt-ott direkt jól járunk egy-egy monopolszervezettel. Lehet, hogy volt gyerekszobájuk, és ideig-óráig nem viselkednek monopolistaként: nem tesznek zsebre monopolprofitot, hanem a mi épülésünkre fejlesztenek, sõt a javuló minõség mellett még árat is csökkentenek, miközben kibocsátásukat növelik.
Csakhogy meddig viselkednek ilyen illedelmesen? Addig, amíg egyáltalán fennáll a veszélye annak, hogy valamely más cég megtámadja a domináns piaci pozíciójukat. Minél nagyobb azonban a piaci hatalmuk, annál nehezebb megtámadni az ilyen cégeket. A hálózati hatás (vagyis hogy mindenki ugyanazt a szoftvert használja) nemcsak a fogyasztónak jó (könynyebb együttmûködni), hanem a gyártónak is legalább annyira érdeke, ha nem jobban. Minél nagyobb szeletét birtokolja egy minél szerteágazóbb és egymásba épülõ piacnak, annál nehezebb a versenytársaknak kiebrudalniuk õt, hiszen pl. a Microsoft esetében a hardvergyártókat is rá kellene bírniuk, hogy más szoftvereket használjanak. Vagyis minél inkább elural egy cég adott piacot, annál kevésbé kell a versenytársak támadásától tartania. Amitõl valóban tartania kell: az új technológia, amely elsöpörheti (igaz, versenytársaival együtt) a piacról. (Ily módon, a PC-k térnyerésével lökte ki a piacról másfél évtizede a Microsoft az operációs rendszerek korábbi monopolistáját, az IBM-et.)
Az újabb technológiai váltásig talán csak az ingyenes és nyílt forráskódú, ún. szabad szoft-verektõl kell tartania a tudósok által favorizált monopolistának, mert egyedül ezek képesek egy, a hálózati hatáson és a méretgazdaságosságon alapuló monopóliumot megtörni. A Linuxot és társait szabad idejükben fejlesztgetõ, növekvõ szellemi kapacitású, internacionalista csapat persze éppúgy nem a normális piac szabályai szerint fejt ki monopolellenes hatást, mint a versenyszabályozó hatóságok. Nem a költséghatékonyság szokványos növelésével operálnak, hanem azzal, hogy társadalmi munkában, vagyis ingyen végzik tevékenységüket, és nemcsak a felhasználóknak biztosítanak szabad (ingyenes) hozzáférést, hanem a szakértõk számára is megismerhetõvé és fejleszthetõvé teszik a rendszert.
Félõ, hogy még ez a lelkes társadalmi összefogás sem vezet el a Microsoft-monopólium megtöréséhez (bár ma már vannak biztató jelek erre). Mégis az, hogy egy ilyen "mozgalom" egyáltalán létrejött, e monopólium társadalmi hasznosságában kételkedõ (laikus) felhasználók aggályait támasztja alá. Meg azokét a fogyasztókét, akik akkor sem szeretik, hogy megfosztják õket a választás lehetõségétõl, ha a tudományos elemzések szerint ez biztosítja a legnagyobb közjót.
A magyar (és a többi kelet-európai) fogyasztó különösen érzékeny arra, hogy meghagyják neki a választás lehetõségét. Ha az "Állami Áruház" szolgálta volna leginkább a közjót, ha a Tejipari Tröszt adta volna a legjobb tejtermékeket, ha az OTP lett volna a leginkább ügyfélbarát bank, ha a Magyar Posta, majd a Matáv lett volna a legjobb telefonszolgáltató a világon, akkor is össznépi felüdülést hozott volna a választás lehetõségének megjelenése, a piaci versenynek legalább a látszata. Miért ne tekinthetnénk a (mégoly megfoghatatlan) fogyasztói jó érzést a közjót növelõ externáliának?
A magyar fogyasztó ráadásul igen kis méretû piacon él, ahol hamar szembe találhatja magát ún. természetes monopóliumokkal: olyan cégekkel, amelyek átütõ méretgazdaságosságuk miatt váltak monopolistákká. Ha a versenyhatóság hagyná, könnyen eljuthatnánk odáig, hogy a high-tech fejlõdésére érzékeny szolgáltatások piacain (ma ilyenek a telekommunikáció ágai, de egyhamar ilyenné válhatnak a pénzügyi szolgáltatások) egyetlen monopolista kínálná termékeit. Szép új világ!
(Köszönettel tartozom Németh András informatikusnak.)
