Biccentett reménytelenül okos fejével E. Kornél. És mikor kezdjük? Hétfőn. Mindig hétfőn. Örökhétfő. Tudtam, hogy ezt fogod mondani, dühöngött E. Kornél. Akkor fel, vagyis le, tavaszig! Harangvirágok, tölcsérikék / harsognak: hétfő! hétfő! (P. György) Én leszek Borfeusz, te pedig, röhögött K. Dezső, Euridikül. És kacagva szaladtak végig a Rózsa utcán, két pesti, különben falugyerek, míg az első pinceborozóhoz nem értek.
1. Csibi borozó, Rózsa utca
E. Kornél tudja a kötelességét, és halált, valamint K. Dezsőt megvetően végigmérve bort kér. Olaszrizling-fröccs, 90 Ft. K. Dezső persze Unicumot (350 Ft) iszik, sörrel. És nem elsősorban a magyar zászlóval fellobogózott és lopótökkel ékesített unicumos plakát hatására. Nem ülnek be a piros-fehér kockás terítős terembe, az élet kint zajlik, mondja E. Kornél, és beleiszik borába. Majd K. Dezső Unicumába inna bele, de már késő. Na nézzük, mármint az életet, mert a Videoton Super Infracolor jó, hogy nincs bekapcsolva. S az élet vakító infravörösében derengő piros-fehér terítőkhöz újabb szín érkezik, a zöld, egy nemzetiszín HUNGARY suhogóson. Magas úr a két méteren túlról, tán kosaras volt harminc éve. Mi történt?, kérdezik a többiek, kiknek különös ismertetőjelük, hogy mindegyiken sapka van. Le nem vennék, a kabátot se, így ülnek záróráig, harminc éve. Mit tudom én?, válaszolja a túlkoros kosaras. És én?, kérdez vissza az egyik (bojtos) sapkás, de HUNGARY se hagyja annyiban. Mit tudod te!, fröccsöt kér, és leül, hajadonfőtt, a sapkások közé. Csend. Isznak, isznak, nem beszélnek, isznak. Az egyik (füles) sapkás közbevág. És én honnan tudjam? Teszik le némán a poharat. Hát ez az. Még mindig ott ülnének csendben, ha nem szólal meg egy alattomos Zámbó Jimmy-kazetta. Ám a piros-fehér-zöld ember őt is túlüvölti: Ismeritek a Tánya-nótát? A többiek rémülten nem ismerik. És akkor jött a Tenkes kapi-Tánya! A nagy sikerre való tekintettel ezt vagy tizenhétszer elismétli, a siker változatlan. És láss csodát, bekapcsolják a Videoton Super Infracolort, és akkor jön a Tenkes kapitánya. Zenthe Ferenc lett a nemzet színésze az elárvult Bessenyei helyett (az egyik - kötött - sapkás szóbeli közlése). A belső teremből is kitódulnak, mindenki énekli a piros-fehér-zöld himnuszát, És akkor jött a Tenkes kapi-Tánya!, csak K. Dezső és E. Kornél lógnak ki a sorból és a pincéből. Badacsonyi Szőlősgazdák Hegyközség Szakszövetkezete, olvassa kint K. Dezső, és hogy BLÁZOLJÁTOK LE! Mármint a falat, ahová ez írva vagyon. Az ismeretlen szerző nyilván a brunzolásra akart buzdítani. Ők csak állnak, mint két életkórász a pékség illatában, épp csak az orrukat nem nyomják a pinceablaküveghez. Hej, mostan kocsma ám igazán a kocsma, ha élet zengi be a... Ezek az idegesítő idézeteid, E. Kornél tovaráncigálja K. Dezsőt. Sietni kell, a Dörgicse kilenckor zár.
K. Dezső ismeri a hazai pálya minden szögletét, sarkát, oda se nézve lépi át a kutyaszart és a kidobott karácsonyfákat. Dániában ezt biztos nem így csinálják, morogja E. Kornél, s arrébb rugdal egy (egykor karácsony- s hajdan fenyő-) fát. Most K. Dezső lesz ideges. Mért pont Dániában? Mért nem Norvégiában? És ő is belerúg a fába. Mert az nem tagja az uniónak. Na, erre K. Dezső dühbe gurul, és kidobja a fát az út közepére. E. Kornél nyugodtan folytatja. Dániában feldarabolják, zacskókba, majd külön erre a célra fenntartott konténerekbe teszik. K. Dezső már őrjöng, pedig csak eszébe jutott, ahogy a hét végén levonszolta a szerencsétlen fát, titokban, mintegy, kidobta parkoló kocsik közé. Aztán látta kerekek alatt, odament, körülnézett, megsimogatta, mint egy döglött kutyát. Ezt szégyelli most, a megszabadulást és a simogatást, ezért ideges. E. Kornél persze tudja, nem szól, megértőn mosolyog, a szemét. És az autók között csak a tűlevelek, mint kiontott belű kutyából aszfaltba ragadt szőre, ennyi maradt. Azért ez egy kicsit erős, Dezső. Nem, inkább gyönge.
2. Dörgicse borozó, Izabella utca
E. Kornél változatlan lelkierővel fröccsöt kér (rajnai rizling, 75 Ft), K. Dezső megátalkodottan Unicumot (300 Ft), sört. Ez egy borozó, néz föl a hölgy a kimérésből. Azt látom, veszi fel K. Dezső a beszélgetés eddig búvópatakként a pincemélyben húzódó vörös- avagy fehérbor fonalát. Milyen sörük van? A pultos hölgy abbahagyja a pohártörülgetést, a törzsvendégek a beszélgetést. Mondtam, ez egy borozó. A hölgy büszke és öntudatos. Arany Ászok van. K. Dezső megörül, jaj. Na ugye. S a borhölgy megadja a kegyelemdöfést. Dobozos. E. Kornél röhög, törzsvendégek feszülten figyelnek. Jó lesz csendben maradni, K. Dezsőt nem ismerik, csak ritkán téved le ide, Unicumra, eddig sörrel, ne adj' isten, borral, nem próbálkozott. Velem ne próbálkozzon. És K. Dezső elé rakja az alumíniumsört. Esztendők múlnak, évek, s a remény - / mint szalma közt kidöntött pléhedény. (P. János) K. Dezső jobb sör híján idézget, doboz és E. Kornél sziszeg. Kuss. Ne dumálj. Ne is jegyzetelj. Pedig tele a pince falirodalommal, ezeket le kell írni! De már figyelik, és még adóellenőrnek vagy köjálosnak nézik őket. Ráadásul a pultosnőt egy nagydarab, gönci hordónyi (136,6 l) férfiú váltja (a tulaj?), ő rugdalja ki a vendégeket záráskor. K. Dezső körülnéz. Kovácsoltvas csillárok között alumíniumventilátor. Lakkozott asztalok. Bíborszín téglák. A falon kürt. Petróleumlámpa. Milyen szép. E. Kornél pedig önfeláldozón kér még egy fröccsöt, közben megjegyzi az egyik faliratot. Majd hugyozást színlelve WC-be menet a másikat. Jövet a harmadikat. 'sz hajú, hatgombos otthonkás néni érkezik felmosóronggyal. Ruhája, mint a WC-csempe, virágmintás. A küszöbön a vashabú vödör, / - szeresd a lányt, ki meztélláb söpör, mormolja K. Dezső, ha már centenárium van, szót fogad. Szeretem őt. Meg akarom számlálni a virágokat a selyempongyoláján. E. Kornél nem csodálkozik, csak megjegyzi. Nem selyem, nejlon. És nem pongyola, otthonka. Te mindig pongyolán fogalmaztál. Nem adok! kiabál a Gönci Hordó egy kék nyakkendős, kék öltönyös, inkognitóban itt tartózkodó BKV-el-lenőrrel, tehát záróra. Nem is kell. Csak hugyozni jöttem. Ellenőr el.
Az utcán is csípi E. Kornél és K. Dezső szemét a klór, amit az ősz hajú asszony szórt ki a vendégeknek. Kint a falon Balatonfelvidék MGTSZ, Balaton-térkép, Dörgicse fölött nagy betűkkel: MENCSHELY. Tudom, istenmencshely, előzi meg E. Kornél K. Dezsőt. És mennek, mendegélnek, tovább, vissza, a Rózsa utcába.
3. Borozó, Rózsa utca
Neve nincs, viszont tízkor zár. Viszont üres, nem is csoda, borivóknak túl puccos: tonettutánzat székek, lila mintás kárpittal, márványasztalok, mint valami kávéházban. Falon gobelin, vígan szüretelő magyarok. A falon innen szomorúság. Vak karácsonyi díszek, szilveszteri kókadt konfetti, dermedt ventilátor. Sötéten hallgató játékgépek. Itt csak a tévé működik. És a feles is négy cent (300 Ft). E. Kornél nem sokkal a cél előtt feladja, és sört kér. És elmondja, búcsúzásul, a Pinceköszöntőt, megtanulta.
Oh, te áldott pince / Tele finom borokkal! / Eljöttünk mi hozzád / Kiszáradt torokkal. / S itt egymásnak öntünk / Mi jó barátok / S rózsaszínben látjuk / E cudar világot!
Hazaérve, a kaputelefonkódot nyomkodva látja ám K. Dezső, a tűlevélmaradék is eltűnt. Igen, legközelebb feldarabolom. Zacskókba teszem, kiviszem a budai erdőkbe és elásom.
Mint Dániában, ha valami bűzlik.
