Ebben az időben történt. Az Abaúj megyei bajnokságban Rásonysáp és Vadászi küzdött a megyekettőbe jutásért. Az utolsó forduló előtt egyformán álltak, pontszám, győzelem, Vadászi gólkülönbsége hárommal jobb volt. Megkeresték hát a berencsieket, Rásonysáp ellenfelét az utolsó meccsen, és két rekesz tokajit (aszú, hárslevelű) letéve az öltöző közepére, megkérték őket, ugyan már ne menjenek el Rásonysápra, úgyis messze van. Mi sörösök vagyunk, azon belül is borsodisok, mondta a középhátvéd, pakolván sporttáskájába az aszút, a csapat vele tartott. A tartalékoknak "csak" hárslevelű jutott. A vadásziak hoztak az áfészboltból két rekesz borsodit, s a berencsiek nem utaztak el Rásonysápra, úgyis messze volt, a két falut csak a helységnévtáblák választották el. A három pontot, 3-0-ás gólkülönbséggel Rásonysáp kapta, de Vadászinak így elég volt egy góllal legyőzni a harmatgyönge Szanticskát (olyan gyöngék, hogy még pályájuk sincs, hordozható kapukkal követték a ridegmarhacsordát, mely csordát két tehén alkotta, s a lelegelt füvet vonalazta be a pályamunkás, egyben pásztor s a falu bolondja). Vadászi könnyed játékkal, immár bajnokként 8-0-ra verte Szanticskát. Miért volt szükség akkor rekesz borokra, sörökre? Ohó, a vadásziak emlékeztek egy valahai jugoszláv megyehármas meccsre, ahol 112 gól sem volt elég a bajnoki címhez, mert a rivális mindeközben a szomszéd faluban 114-et rúgott. Pedig még nem volt mobiltelefon, autókkal száguldoztak oda-vissza, hozták-vitték az eredményt. Náluk gyorsabbak csak a játékosok voltak, akik, mint valami iskolai váltófutásban, rugdosták a gólokat, s hozták is vissza a labdát rohanvást. A bíró meg sem várta, hogy letegyék a kezdőkörbe, máris indult egy másik játékos egy másik labdával, s ahogy jöttek a szomszéd faluból a hírek, úgy gyorsultak fel az események, a végén már két labdával futottak a játékosok, egyik labda a hónuk alatt. Az ellenfél is besegített, lőtték az öngólokat sorban, megdolgoztak a - két rekesz - slivovicáért. Tudták a vadásziak, hogy a rásonysápiak is élénken emlékeznek erre a jugoszláv gólözönre. És már van mobiltelefon. Biztosra mentek hát, és nem is rogytak össze a meccs végén holtfáradtan, mint szegény jugoszlávok. Hanem boldogan ünnepeltek a meccs után a kocsmában, ahol, meglepetésre, a rásonysápi játékosok is megjelentek, sportszerűen gratuláltak a vadásziaknak, és, nem kis feltűnést keltve, egyáltalán nem voltak szomorúak, sőt. Lelkesen, mély átérzéssel kiabálták ők is a vadásziakkal: BAJNOKCSAPAT! BAJNOKCSAPAT! Mintha ők jutottak volna fel a megyekettőbe. Merthogy ők jutottak fel. 'k már tudták, hogy, a jegyzőkönyv tanúsága szerint, 12-0-ra legyőzték a berencsieket. Pont annyira, amennyire kellett. És a győzelem csak két rekesz borsodiba került. (Egy a bírónak, egy a berencsi intézőnek az igazolásokért, mert, ha gazdáikra nem is, azokra szükség volt.) A bírót szépen átvitték Vadásziba, közösen megnézték a második félidőt, megünnepelték a vadászi kocsmában (!) bajnoki címüket, majd, már Rásonysápon, az e célból kinyittatott kocsmában folytatták az örömünnepet. A falu határában már várták őket, valahogy híre ment a nagyszerű győzelemnek, bár sokan kételkedtek, hiszen kint voltak délután háromkor, s ők úgy tudták, a meccs elmaradt. De a kétkedőket elsöpörte, magával ragadta az öröm, és, igen, már ők is hittek, hittek a győzelemben. 12-0. MEGYEKETT'! MEGYEKETT'! Rásonysápon akkor mindenki berúgott, még a csirkék, disznók, tehenek is, a kocsmában pedig a pulton megírta a jegyzőkönyvet a bíró, alig bírta. Félidő 6-0, így szép, cserék, sárga lapok, a rásonysápi csapatkapitány diktálta, ő volt a legkevésbé részeg, csak rövidet ivott. Góllövők? A cséká végignézett a kocsmán, Jani, akarsz gólt lőni? Kovács János, a kapus, felemelte fél arcát az asztalról, a másik lent maradt. Akarok. Mind a tizenkettőt. Így lett házi gólkirály Kovács 12 János. A bíró kidőlt, a csapatkapitány, civilben a falu jegyzője, a jegyzőkönyv végére, a hitelesség végett helyesírási hibákkal, beírja még: Sport-szerü mérkőzés. Rentkivüli esemény nemtörtént.
Rásonysápon még tartott a bajnoki bankett, amikor hajnalban a szanticskai pásztor tovább hajtotta a két tehén alkotta csordát. Harmatos és gyönge volt a fű, mint a szanticskai csapat, párállott a két tehén, miként az abaúji dombok, távolabb a zempléni hegyek, és a pásztor, pályamunkás s egyben a falu bolondja, ott túl, mindenek mögött, magasan, sejteni vélte a Tátrát. És akkor, lassan, szitálni kezdett a hó, furcsa alakzatban, hó? júniusban?, s a pásztor látta, nem hó, mészpor hull alá, futballpályát vonalazva a mezőre. Tizenkettő null, suttogta, mert már hallotta ő is, és hitt benne. Tizenkettő null, hirdették szerte a berencsiek is, pedig ők aztán tudhatták az igazságot. Mit? Hiszen ott se voltunk. 12-0, olvasták döbbenten a vadásziak másnaposan az Aba Új Szövetségben, de nem óvtak.
A labda elszáll, az Írás meg marad.
*
Pannonhalma-Ördögárok meccs, utolsó forduló, érdektelen, két középcsapat, se feljebb, se lejjebb, fel se út, le se út, nézők alig, már mindenki a vébét nézi, a pannonhalmiak tiszta fehérben, a vendégek, tiszta, persze, feketében, unalom, bedobás, szabadrúgás, kidobás, null-null, a félidőben a nézők egy része (fele, hét fő) elindul, még hazaérnek az Irán-Angola második félidejére. Itt úgyse lesz semmi. S akik hazamentek, kimaradtak.
Mert a második félidőben érdekes dolgok történtek. Először a maradék nézők tünedeztek el, de nem haza vagy vécére, vagy vizelni a pálya menti napraforgótáblába, hanem egyszerűen eltűntek. Csak úgy. Aztán a melegítő játékosok is, a kispadokon kitört a pánik, az előbb még itt ült!, döbbenten nézték, aztán már nem látták, egymást. A pályáról tekintgettek kifelé, a játék hevében (elég langyos kis meccs volt) nem vettek észre semmit, csak azt, hogy valami történik odakint. Ha már a pályán semmi. Aztán eltűntek az edzők is, velük a taktika. Cserélni már úgyse lehetett, a kispad kiürült. Csak ásványvizes palackok, melegítőfelsők, sportszatyrok. (A pannonhalmiak [!] nem merték az öltözőben hagyni értékeiket, féltek, hogy az ördögárkiak [!] kirabolják őket.) A kispadok alatt labdák. A második félidő közepén eltűnt az egyik pannonhalmi játékos, a jobbszélső. Végre kapott egy jó labdát, az elsőt a szezonban, egyedül vezette a kapusra, gondolkodott, elrúgja-e vagy cselezzen, amikor eltűnt. A kapus cselt sejtett, s nem hitt a szemének, mindaddig, mígnem ő is eltűnt. De mintha a föld nyelte volna el. Spori, fújja le! - könyörgött az ördögárki kapitány, nincs kapusunk! A bíró kinézett a kispadokra, a cserekapusnak, az összes cserének hűlt helye, hirtelen izzadt meg, pedig alig futott. Amíg heten vannak, játszani kell! És játszottak, remegő lábakkal, egyre kevesebben. Eltűnt az egyik partjelző után a másik. Fújja már le! Itt döglünk meg mindannyian! A bíró körülnézett, halottakat a szomszédos temetőben sem látott. Az ördögárki balbekk, megyeháromszerte hírhedett kőkemény, letérdelt, két marokkal szorította a füvet. Számolta a fűszálakat, hétig se ért. A pannonhalmi centerhalf azért imádkozott, hogy itt, a temetőben legyen eltemetve, el is indult, mászott át a kőfalon, amikor. Már nincs sok hátra! Játsszanak! A bíró számolta a játékosokat, könnyű volt, feküdtek a fűben, hason vagy hanyatt, szagolták a földet vagy nézték az eget. Tizennégyen vannak, heten-heten, nem fújhatom le. Állt a játék, de ment tovább. A labda rég sehol, a napraforgótáblában vagy a temetőben. Mennyi van, spori? Az ördögárki balszélső még reménykedett. Két perc. Meg a hosszabbítás. Precíz bíró volt, Egyházasrádócról jött, tudta, ma már nem éri el a buszt. Hármas sípszó, vége, a játékosok el se hitték, elindultak az öltöző felé, már nem érték el. Egyedül a bíró, zuhanyzott, átöltözött, megírta a jegyzőkönyvet. Pannonhalma-Ördögárok 0-0. Sportszerü mérkőzés. A csapatok lékekszáma hét főre olvatt, de a mérkőzést belehetet fejezni. Sportársi üdvözlet Apostol S. Aztán eltűnt, véle az öltöző. És eltűntek az ásványvizes palackok, a melegítőfelsők, a sportszatyrok. A kispadok alól a labdák, a kispadok. És eltűnt a napraforgótábla, a temető, a pálya, a pálya fölül a madarak, az ég.
Mert Isten - és a Sátán - nem a vébét, a megyehármat nézi. Most éppen, mindörökké, a Pannonhalma-Ördögárkot. Aztán jönnek új csapatok, Mátraszeles-Zagyvaróna, például. A mennyben a lelkek, a pokolban a testek játszanak.
Azonképpen itt a földön is.
