Magánvalóság

  • Kálmán C. György
  • 2006. június 22.

Egotrip

Porcelánbolt

A porcelánboltok kínálata ritkán felel meg a kifinomultabb (vagy akár csak jobb) ízlésnek, lassú a készlet forgása, ezért a legtöbb cikk igencsak poros már. Az eladó olykor előveszi a tollseprűt, várja, hogy karácsony előtt, Mária-, Katalin- vagy János-nap környékén beessen egy-egy idősebb vevő, akinek éppen az a kardját mustráló huszár vagy hattyúnyakkal évődő bajadér kell a selyempapírba becsomagolt bonbon mellé, amelyik már negyven éve áll a kirakatban (figyeljünk a műtárgyak alig leplezett erotikus konnotációira). Végtére is, ez a kínálat teljesen megfelelő, új modellekre nincs is igény.

A boltosok persze azt csinálnak, amit akarnak, de azért az egyszerű járókelő képzeletén csak átfut (átballag) az a közmondásos elefánt, amely alapos átrendezést, készletfrissítést, üzletpolitikai váltást tudna kikényszeríteni néhány (voltaképpen: bármilyen) mozdulattal. Hogy e tevékenység mennyire volna rokonszenves, s hogy maga az állat mennyire volna jó szagú, szobatiszta, ápolt és kezes, az sokadlagos szemponttá válna ekkor. Még az is igen valószínű, hogy a történet vége a szakképzett ápolók beavatkozását hozná, altatást, sőt lekötözést - de hiszen nem is számol senki azzal, hogy az elefánt hosszabb távra rendezkedne be a fent nevezett üzlethelyiségben.

Midőn a dúlás közepette a segítőkész szomszédok és a fontoskodó rendőrök igyekeznek megnyugtatni a tulajdonost, hogy hiszen csupa régi vacak törik ripityára, és hogy a bolt bútorzatáért sem kár, sőt amúgy is profilt kellene váltani, lassan már senkitől nem kap hitelt - akkor a rémült kereskedő nem szűnik bizonygatni, hogy a reformok már igenis megkezdődtek, folynak, már meg is történtek; hogy ami itt veszendőbe megy, az mind echte sápadt Alt-Wien porcelán. Hogy ami történik, az méltánytalanság, tragédia, helyrehozhatatlan pusztítás. Hogy ő már negyven éve csinálja ugyanazt, ne magyarázzon neki senki, ismeri a dörgést, eddig is jól elvezette a boltot.

Már-már megsajnáljuk.

Lehet, hogy a boltos kedves, bogaras öregúr; de az is lehet, hogy kigyúrt nyakú analfabéta tartja fönn az üzletet, pénzmosási célzattal. Akárhogy is: üdvösnek vélheti az egyszerű járókelő, akinek most a képzeletében időzünk, hogy így alakulnak a dolgok. Mert - tör rá az egyszerű járókelőre a gyanú - ez a kereskedő csakis azt tudja, csakis ahhoz ért, amit régóta megszokott, a reform, amiről kétségbeesve hablatyol, sehol sincs, nem is lesz; egy jól irányzott természeti csapás, mint a vándorcirkusztól elbitangolt afrikai (vagy indiai?) növényevő emlős, jótékony hatással lesz - ha az aktuális üzletmenetre nem is, a későbbi változásokra, termékkínálatra és hitelképességre feltétlenül.

Az egyszerű járókelő képzelete, mi tagadás, idáig terjed, de eszébe (ahová most beleköltöztünk) juthat még néhány egyáltalán nem, alig, vagy eléggé rokonszenves szereplője a jelennek és közelmúltnak. Hegyi Árpád Jutocsa, Molnár Lajos, Magyar Bálint és mások. Megannyi elefánt. Szörnyű, amit csinálnak, ahogyan csinálják, bárkinek a lábára lépnek, törnek és zúznak. Nemigen érdekli őket, hogy vannak polcok, meg magasabb és még magasabb polcok - komoran végzik munkájukat, melyet a szólásmondás rájuk ruházott.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.