"Tisztelettel értesítjük, hogy legyilkoljuk jövő hónapban a következő okok miatt:
Öreg zsidóktól telekspekulánsoktól sok pénzt kapott, hogy elgáncsolja az obudai stadiont. [É] A maga telhetetlensége viszketegsége fogja okozni csúfos halálát, mert pénzéhségből odaadta magát öreg zsidó telekspekulánsoknak.
Még van ideje javuljon meg akkor nem lesz bántódása, és megmenti életét
Egy sportkedvelő ki halálát fogja magának okozni ha elakarja gáncsolni az obudai stadiont.
1934. II. 16."
A levél szerzője nem fedte fel kilétét, az aláírás helyén csupán egy mérges fekete keresztet helyezett el. A címzett - "Ngys. Hajós Alfréd úr" - az athéni olimpia kétszeres úszóbajnoka, ekkor az ország első számú sportépítésze volt. Az ő tervei szerint készült többek között a vasbeton lelátóval ellátott Megyeri úti stadion (1922), az újjáépített Millenáris versenypálya (Mattyók Aladárral, 1928) és a Nemzeti Sportuszoda (1930), Ideális Stadion című pályázatával pedig megnyerte az 1924-es párizsi szellemi olimpia sportépítészeti versenyét. Most egy ismeretterjesztő szakelőadásra készült, amelyben a közeljövőben megépítendő budapesti stadionról készített terveit kívánta bemutatni.
A levél voltaképpen az 1933 őszén megélénkült stadionvita egyik különös dokumentuma. A budapesti nagystadion felépítése ekkor már évtizedek óta napirenden volt Magyarországon. Az első tervek még akkor készültek, amikor 1895/96 fordulóján szóba került, hogy az anyagi gondokkal küzdő Athén helyett Budapest ugrana be az első újkori olimpiai játékok megrendezésére. Mivel azonban a fővárosban ekkoriban egyetlen komoly versenypálya sem létezett - az olimpiára válogató atlétikai versenyeket például az Orczy-kertben bonyolították le -, először a megfelelő stadionról kellett gondoskodni. A több tízezer fős lelátóval körülvett atlétikai és futballpálya helyszínéül ekkor a Vérmezőt szemelték ki - de hiába. Az athéni szervezők végül megemberelték magukat, az olimpia mégsem jött Budapestre, így aztán csak a millenniumi sportversenyek számára épült egy ideig-lenes sportpálya a Csömöri úton, az átépített formájában ma is létező Millenáris.
A MOB vezérei 1907-1913 között sikerrel lobbiztak a budapesti játékok ügyében, s végre 1914. június 20-án a párizsi NOB-kongresszuson megejtett előzetes "véleményszavazás" Budapestet nevezte meg az 1920. évi olimpia lehetséges helyszíneként. Nyolc nappal később Szarajevóban, az Appel rakpart és a Ferenc József utca sarkán Gavrilo Princip többször is rásütötte fegyverét a trónörökös párraÉ A központi hatalmak elveszítették a háborút, az 1916-os berlini olimpia elmaradt, az 1920. évi játékokat Antwerpenben rendezték, ahová a háború veszteseit meg sem hívták. Budapest olimpiai reményei füstbe mentek.
A stadion ügye ennek ellenére napirenden maradt, s bár a megvalósításhoz szükséges korona-milliárdok, illetve pengőmilliók mindvégig hiányoztak az államkasszából, a tervezők fantáziája, a pénzemberek taktikázása, valamint a sportvezetők és politikusok vitakedve annál szabadabban érvényesülhetett. Az élvonalbeli építészek közül Hajós, Maróti Géza és Bierbauer Virgil foglalkozott a kérdéssel behatóan, de rajtuk kívül még többtucatnyian - mesterek, dilettánsok és fantaszták - készítettek stadionterveket. Kezdetben a 10-15 hektáros területen felépítendő körlelátós futball-, kerékpár- és atlétikai pálya jelentette a stadion fogalmát, ami legfeljebb még versenymedencével egészült ki. Az 1920-as évektől azonban a komplex sportliget vált etalonná - jóval nagyobb területigénnyel.
Ha rápillantunk a főváros korabeli térképére, a beépítetlen területek között jóformán nem találunk olyat, amelyik valamilyen formában ne került volna szóba mint a stadion lehetséges helyszíne. A budai oldalt egészséges levegője és a szép környezet, Pestet jobb közlekedési viszonyai és a potenciális nézőközönség nagyobb tömege tette alkalmassá. A domboldalak klasszikus amfiteátrális kiképzést tettek lehetővé, ami jelentősen csökkenthette az építési költségeket. A folyók vagy források közelsége az evezős és úszósportok elhelyezését segíthette.
Az első világháború előtt a Vérmező, a pesti régi (Aréna úti - ma Dózsa György út) és új lóversenytér (Kerepesi út) környéke, a Tattersall, valamint Lágymányos és Aquincum merült fel mint lehetséges helyszín. Ezt követően a Margitsziget, az "budai-sziget, az Újpesti-sziget, Káposztásmegyer és a városligeti Széchenyi fürdő környéke is a jelöltek közé került. Az 1920-as években már a pasaréti és az újlaki téglagyári agyaggödrök, a nagy-rákosi gyakorlótér (ma: Fehér úti lakótelep), az óbudai Kaszás rét, a Szentendrei-sziget déli része, a Nádor-kert és Herminamező is szóba jött. A harmincas években a kis-rákosi gyakorlótér (az Üllői út és a Gyáli út között), a Gellérthegy, a Kis-Gellérthegy, a Római-part, az óbudai Aranyhegy, a Népliget, az angyalföldi Tarnay-rét, a Farkasréti temető alatti meredek domboldal és Albertfalva szerepelt az újdonságok között.
A második világháború után különösen a munkáspártok szorgalmazták a stadion megépítését, amire 1948-1953 között - fiatal építészgárda irányításával - sor is került. A régi lóversenytéren folyó építkezést a munkaerőhiány, a pénzhiány, valamint a pártpolitika és a szakhatóságok változó elvárásai alaposan megkeserítették. A legsúlyosabb beavatkozás az volt, amikor a párt 1951-ben a befogadóképesség 50 százalékos megnövelésére és a szocialista realizmus építészeti megjelenítésére utasította a tervezőket. A stadion betonkaréjának modern stílusát végül sikerült megőrizni. Kompromisszumos megoldásként azonban ekkor öltött szocreál külsőt a toronyépület, s ekkor született meg a főbejárathoz vezető útvonalnak "a sporton kívül a DISZ-mozgalmi munkát, a termelőmunkát, a honvédelmet, a békevédelmet" ábrázoló szobrokkal való díszítésének gondolata.
Így került a Népstadion elé az Éneklő fiatalok, a Felvonulók, a Gránátvetők, az Ipari tanulók, a Mezőgazdasági brigád és a Népi tánc című kompozíció, holott pl. egy 1927-ben készült terv még a koronás kiscímert tette meg a Nemzeti Stadion domináns formaelemének: a homlokzatok a korona sziluettjét idézték, az alaprajzon pedig a futópályák félkörei a címerpajzs alsó görbületét, illetve a latin korona ívét követték, míg a ferde keresztet az alkotó kertépítéssel alakította ki. Egy évvel később egy másik terv a szarvasra vadászó Hunor és Magor, a solymászó Ildikó és Gyöngyvér, Botond, Lehel, Kinizsi, Mátyás király és a legyőzött Holubár szobrával díszítette volna a sportközpontot, és persze Toldi Miklóséval, "amint a vendégoldallal mutat - a Stádion felé".
Az aréna - amelyet valaha az ezredéves államiságára büszke, majd a feldaraboltatása ellen tiltakozó magyarság kulturális felsőbbrendűségét megjelenítő Nemzeti Stadionnak gondoltak el, majd a pártegyesítés napjaiban az 1848-as forradalomra utalva mint Centenáriumi Stadiont kezdték építeni, végül hetekkel Rákosi menesztését követően Népstadionként avattak fel - ma Puskás Ferenc nevét viseli. Tempora mutantur...
