Podmaniczky Szilárd: Déli verő

  • 2003. március 20.

Egotrip

Szénné égett fekete koponyák potyognak a földre. Nyilván nem először, de nekem először ilyen közelről. Szinte a lábam elé. Még füstöl a kutacsok mentén. Háttal fúj a szél, a szagát nem érzem. Még ring, még mindig nem nyugszik, himbálódzik a parti hűs fövenyen. A fogsor, a szemüreg. Azt mondják, kegyeleti okokból ne részletezzem, hogy mit láttam még. Pedig éppen ellenkezőleg, további kegyeleti okokból kéne részletezni, addig, amíg az embernek száz évre ki nem fordul a gyomra magától, amíg meg nem őrül saját cselekvésének leleplezésétől. A tévé nem elég, több kell, az érzelem. Kipostázni egyenként mindenkinek a saját feketén gőzölgő koponyáját, hogy már egyszer a saját nyelvén beszéljen magával, hogy saját pusztulását nézve végig fölhasítsa végre valami azt a maszkba mártott közönyös arcát. A sírás csak könny, a nem sírás a sírás, a nagy szó a kicsi, és a kis szimbólum a nagy. Ahogy az égből aláhulló ember koponyája füstöl tovább a délutáni fényben. Nincsenek kétségeim, másodpercenként négy kilométert megtenni a sztratoszférában lángra lobbantja az agyat, aztán kiszárítja, és közben kicsit megijeszti. Már a nyomás hirtelen változásától kiugranak a szemek, a mellkas behorpad, beroppannak a bordák, és a gyomor a szájon át fordul ki. De mindez csak a pillanat műve; és mindazon pillanatoké, amelyek a biztos okságtól kezdve megelőzték ezt. Az úgynevezett okozatot. Gyász. Gyászbeszéd. Kimondott, jóleső gesztusok, együttérzés. Az ember személyes határa, és rajta túl a statisztikák, amelyekben személyes ereje közel a nullával egyenlő. És megfordítva, a statisztika mégis olyan, mintha róla szólna. Ahogy a kegyeletre is vannak gyakorlott mondatok, mozdulatok, gesztusok. De annak még sincs gyakorlata, hogy koponya ringjon füstölve a fűben. Vagyis van, az úgynevezett emberiség fejlődése. Arrafelé mutat minden egyes füstölgő koponya, hogy várható még pár füstölgő koponya. Minden egyes füstölgő koponya egy-egy létrafok, amely aztán minőségi ugrást eredményez, és felébreszti a felelősségtudatot, mint olyat. Legalábbis egy pillanatra felébreszti. Aztán szunyókálhat tovább, amíg szagot nem fog az orra. Mert továbbra sincs más: fű, füst, koponya. És ringatózás.

Fű, füst, koponya

Szénné égett fekete koponyák potyognak a földre. Nyilván nem először, de nekem először ilyen közelről. Szinte a lábam elé. Még füstöl a kutacsok mentén. Háttal fúj a szél, a szagát nem érzem. Még ring, még mindig nem nyugszik, himbálódzik a parti hűs fövenyen. A fogsor, a szemüreg. Azt mondják, kegyeleti okokból ne részletezzem, hogy mit láttam még. Pedig éppen ellenkezőleg, további kegyeleti okokból kéne részletezni, addig, amíg az embernek száz évre ki nem fordul a gyomra magától, amíg meg nem őrül saját cselekvésének leleplezésétől. A tévé nem elég, több kell, az érzelem. Kipostázni egyenként mindenkinek a saját feketén gőzölgő koponyáját, hogy már egyszer a saját nyelvén beszéljen magával, hogy saját pusztulását nézve végig fölhasítsa végre valami azt a maszkba mártott közönyös arcát. A sírás csak könny, a nem sírás a sírás, a nagy szó a kicsi, és a kis szimbólum a nagy. Ahogy az égből aláhulló ember koponyája füstöl tovább a délutáni fényben. Nincsenek kétségeim, másodpercenként négy kilométert megtenni a sztratoszférában lángra lobbantja az agyat, aztán kiszárítja, és közben kicsit megijeszti. Már a nyomás hirtelen változásától kiugranak a szemek, a mellkas behorpad, beroppannak a bordák, és a gyomor a szájon át fordul ki. De mindez csak a pillanat műve; és mindazon pillanatoké, amelyek a biztos okságtól kezdve megelőzték ezt. Az úgynevezett okozatot. Gyász. Gyászbeszéd. Kimondott, jóleső gesztusok, együttérzés. Az ember személyes határa, és rajta túl a statisztikák, amelyekben személyes ereje közel a nullával egyenlő. És megfordítva, a statisztika mégis olyan, mintha róla szólna. Ahogy a kegyeletre is vannak gyakorlott mondatok, mozdulatok, gesztusok. De annak még sincs gyakorlata, hogy koponya ringjon füstölve a fűben. Vagyis van, az úgynevezett emberiség fejlődése. Arrafelé mutat minden egyes füstölgő koponya, hogy várható még pár füstölgő koponya. Minden egyes füstölgő koponya egy-egy létrafok, amely aztán minőségi ugrást eredményez, és felébreszti a felelősségtudatot, mint olyat. Legalábbis egy pillanatra felébreszti. Aztán szunyókálhat tovább, amíg szagot nem fog az orra. Mert továbbra sincs más: fű, füst, koponya. És ringatózás.

Figyelmébe ajánljuk

Eldobott aggyal

  • - ts -

A kortárs nagypolitika, adott esetben a kormányzás sűrű kulisszái mögött játszódó filmek, tévésorozatok döntő többsége olyan, mint a sci-fi, dolgozzék bármennyi és bármilyen hiteles forrásból.

Nemes vadak

Jason Momoa és Thomas Pa‘a Sibbett szerelemprojektje a négy hawaii királyság (O‘ahu, Maui, Kaua‘i és Hawai‘i) egyesítését énekli meg a 18. században.

Kezdjetek el élni

A művészetben az aktív eutanázia (asszisztált öngyilkosság) témaköre esetében ritkán sikerül túljutni egyfajta ájtatosságon és a szokványos „megteszem – ne tedd meg” dramaturgián.

A tudat paradoxona

  • Domsa Zsófia

Egy újabb dózis a sorozat eddigi függőinek. Ráadásul bőven lesz még utánpótlás, mivel egyelőre nem úgy tűnik, mintha a tucatnyi egymással érintőlegesen találkozó, egymást kiegészítő vagy egymásnak éppen ellentmondó történetből álló regényfolyam a végéhez közelítene: Norvégiában idén ősszel az eredetileg ötrészesre tervezett sorozat hatodik kötete jelenik meg.

Törvény, tisztesség nélkül

Hazánk bölcsei nemrég elfogadták az internetes agresszió visszaszorításáról szóló 2024. évi LXXVIII. törvényt, amely 2025. január 1. óta hatályos. Nem a digitális gyűlöletbeszédet kriminalizálja a törvény, csak az erőszakos cselekményekre felszólító kommentek ellen lép fel.

Nem így tervezte

Szakszerűtlen kéményellenőrzés miatt tavaly januárban szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy 77 éves nő Gyulán. Az ügyben halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt ítélték el és tiltották el foglalko­zásától az érintettet.

Amikor egy haldokló csak az emberségre számíthat – életvégi ellátás helyett marad a várakozás a sürgősségin

A gyógyító kezelésekre már nem reagált az idős szegedi beteg szervezete, így hazaadták, ám minden másnap a sürgősségire kellett vinni. Olykor kilenc órát feküdt a váróban emberek között, hasán a csövekkel és a papucsával. Palliatív ellátás sok helyen működik Magyar­országon – a szegedi egyetem intézményeiben még nem.