Pénznyelő
A "polgári" ízlésficam emlékművei (Nemzeti Színház, Terror Háza) mellett néhány súlyosabb gazdasági hatású emléket is hagyott maga után az előző kormány. A szétzilált agrárium mellett már ma érezhető az épp egy éve kiteljesített polgári lakástámogatási rendszer örökségének egyre nyomasztóbb terhe, amelytől (láthatóan) az új kormány sem képes szabadulni. Ahányszor csak lábra kapnak a híresztelések arról, hogy változtatna valamit a támogatások irracionális rendjén, azon nyomban megjelennek a cáfolatok: dehogyis nyúlunk mi egy ilyen príma, társadalmilag igazságos, gazdaságilag ésszerű rendszerhez, hisz ez éppúgy illeszkedik a nemzeti közép kormányának ideájába, mint a polgári kormányéba. Nem, nem, soha!
A minisztériumi berkekből időnként (legutóbb két hete) kiszivárgó információk halk visszhangja is úgy megijeszti a kormányt, mintha máris milliók dübörögnének a kormányzati negyedben. Pedig csak a lakás- és hitelbizniszben érdekelt gazdasági lobbik zümmögnek, abszolút objektív, csakis a társadalom felemelkedését szolgáló érveikkel. És néhány, e pénzes lobbiktól tisztes távolban lévő kutató, akik halk szavú ellenérvük mellé csak néhány sokkoló számsort tudnak felmutatni. Mint legutóbb a Városkutatás Kft., amelynek - a fontosabb napilapokat is szépen feldíszítő - grafikonja a lakáshitelek állományának meredek felívelését prognosztizálta, kommentárja pedig nemcsak a hitelekhez kapcsolódó állami támogatások meglódulásának költségvetési terheire figyelmeztetett, hanem arra is, hogy "a lakásvásárlás erőltetett támogatása halálra ítéli a kormány még útjára sem indított bérlakásprogramját".
És arról még nem is ejtett szót a jeles városkutató, hogy mi lesz a következménye annak, ha állandósul a tavaly eltorzult megtakarítási helyzet. Amikor nemcsak az volt gond, hogy egy árva forinttal sem nőtt a lakosság pénzügyi megtakarítása, holott (végre) szépen gyarapodott a jövedelme, hanem az is, hogy a megtakarított összeg kétharmadát hitelként rögvest fel is vette, s csak egyharmad részt hagyott belőle a vállalatoknak, holott normális országokban ezeket a háztartások megtakarításából finanszírozzák a bankok. A lakáshitelezés meglódulása kétszeresen is apasztotta a lakosság megtakarítását: a hitelhez megkövetelt saját erő leperkálása miatt a szokásosnál kevesebb pénzt vitt a bankba, a hitel felvételével pedig azt a keveset is visszavette, amit egyáltalán betett.
Persze ez csak az összesített adatok szintjén áll így, egyénenként más és más a helyzet. A lakosság egyik fele egyáltalán nem takarít meg, örül, ha a hó végéig futja. A szerencsésebb másik fele félretesz nagyobb vásárlásokra, nyaralásra, autóra, s e kör legszerencsésebb csoportja gyerekeire meg öreg korára is gondolhat. ´, a legszerencsésebb csoport tagja jut hozzá a legtöbb hitelhez, ő a bankok kedvence. Egy éve már ő a kormány(ok) kedvence is: ő kapja a közösből a legtöbb támogatást. Akárhányadik lakása megvásárlásához 30 milliónyi hitelt 4,25 százalékos kamatra, na jó, plusz 1,5 százalék kezelési költség, de mínusz évi 240 ezer adókedvezmény.
A (mindenkori?) kormány kedvencének juttatott gáláns kamattámogatás és adókedvezmény mindannyiunk pénzét, az államkasszát apasztja. És erre nem érv, amit a polgári kormány hangoztatott, hogy hiszen miért ne azt támogassuk a legjobban, aki adójával úgyis a legtöbbet fizeti be a közösbe. Mert erre a valóban polgári ellenérv az, hogy akkor inkább ne adóztassunk ilyen mohón, csak annyit vegyünk el, amennyit nagyon muszáj. A valóban szocialista ellenérv se lehet(ne) nagyon más: jó, vegyünk el egy kicsit többet, de abból a tényleg rászorulókat segítsük. Például megfizethető (vagyis támogatott) bérlakásokkal.
Azon nem kell csodálkozni, hogy a lakáslobbi szereplői tucatnyi jól hangzó érvet tudnak felhozni a nagyvonalú állami támogatások fenntartása mellett. Minden érdek mellé található jó érv, minél pénzesebb az érdek, annál ércesebb az érv (ezt a jó ízlésű szerkesztő nyugodtan kihúzhatja). Még talán az se véletlen, hogy a támogatási konstrukció egykori kormányzati kimunkálója ma éppen a legnagyobb lakáshitelező bank vezető beosztású alkalmazottja, bár ebben az országban az ilyesmi már fel sem tűnik (ezt csak akkor kell kihúzni, ha félünk egy sajtópertől) (de akkor a legjobb az egész cikket elhagyni).
A használt lakásra fölvehető harmincmilliós hitelplafon leszállítását szorgalmazókkal szemben azzal érvelnek a bankok, hogy hiszen ekkora hitelt alig néhány százaléknyi ügyfél vesz fel. Na ja, nekik annál jobb, minél nagyobb összegű hitelt nyújthatnak, nem kell sokat veszkődni a kis tételekkel. A maximum tíz- (jelenleg már "csak" 8-9) százalékos kamat-támogatást sokallók elleni érv pedig az, hogy ha majd lemennek a kötvénykamatok, akkor úgyis csökken a támogatás. De hogy mennének le akkor, ha nem lesz megtakarító? Ha meg lesz, de külföldi (mint ma), akkor meg az árfolyammal, az inflációval és a fizetési mérleggel lesz baj. A banklobbi nemcsak ezt ellenzi, hanem a saját erő megfizetésétől megkímélt köztisztviselők tetszőleges számú lakáshoz felvehető támogatott hiteléért is aggódik. Hát persze: ki más lenne a legjobb kezes, mint az állam?
És különben is, mi itt a gond? Jól jár a kuncsaft, prosperál a bankszektor. Az ország is épül-szépül, hiszen két használt lakás adásvétele egy új építését hozza magával - mondják ők. Vagy nem - mondom én, hiszen ilyen agyament konstrukció sehol a világon nem működött még. Nekünk is jobb lenne, ha nem kísérleteznénk vele tovább. Van épp elég pénznyelőnk.
