Podmaniczky Szilárd: Déli verő

  • 2002. május 30.

Egotrip

Mentem hazafelé az utcán, nulla óra már elmúlt, tele volt a zsebem akácfavirággal. Biztosan szedtem. Ostorlámpák csapásfénye világította az utat, nem mozdult semmi.

Nemmész!

Először. Aztán mozdult a férfi meg a garatig érő kutyája. De hát haza akartam érni. Ott legeltette az árokparton. Nyalogatta a vérfürtöket a fűről. Állítólag tavaly itt volt valami baleset. Megérezni az ilyet, magában hordja a föld a törött velős csont szagát.

A férfit először nőnek néztem, nem mintha az sokkal nyugtatóbb. Továbbra is kérdés, mi a veszélyesebb: nő vagy férfi ugyanazzal a kutyával.

A póráz végén persze csak a gazda lógott. A kutya szabad volt, mint a madár. Szárnyakat kap az ember képzelete a sötétben. Talán meg kéne kötni a cipőfűzőmet, addigra elszelelnek. De ha ideges az ember, vagy fél, nagyon gyorsan megköti a cipőfűzőjét. Ráadásul nem láttam, milyen fajta a kutya. Hordó nem lógott a nyakában, hogyha leteperem, az a nyeremény.

Vagy arra gondoltam, elszívok egy cigit és nézem a csillagokat. Milyen szépek. Csak a kutya lihegését ne kéne közben hallgatni. Lihegnek a csillagok. Van valami kozmikusan végzetes egy ilyen éjszakában. Előttem a kutya, fölöttem a csillagos ég.

A kutyáktól való irtózás nálam genetikai kódoltságú. Gondoltam már, átoperáltatom magam. Vagy esetleg végre megharaphatna egy kutya, attól talán elmúlna. Mert eddig még nem volt szerencsénk egymáshoz.

Pedig egyszer minden jel arra mutatott, hogy lesz. Bicikliztem a legelőn, elszórtan kamillavirágok, sehol egy ház vagy fa. Már távolról hallottam a morajlást. Két kutya, egy fekete meg egy vörös vágtatott felém. Ahogy közelebb értek, egyre jobban lógott a nyelvük, biztos az éhség miatt. Beleléptem a pedálba, a nap delelőn állt. De nem voltam valami túl gyors, a kutyák lassacskán beértek. Menedéknek legfönnebb a kamillavirág jöhetett szóba. Itt a vége, gondoltam, és reflexszerűen cselekedtem. Bekontráztam, szembefordultam a kutyákkal, a fejem fölé emeltem a biciklit, és hozzájuk vágtam. Szép íven szállt a gép. A két kutya előbb abbahagyta az ugatást, aztán eloldalaztak. Csak be akartak tojatni, meg hogy legyen mit írnom 25 év múlva. Fölvettem a biciklit és néztem. Megint a fejem fölé emeltem, de most, hogy nem voltak ott a kutyák, nem tudtam olyan messzire eldobni. Ez is genetika. Azóta soha nem dobtam olyan messzire biciklit.

Csakhogy most, éjjel, a csillagok alatt nem volt nálam bicikli, csak némi aprópénz. Nem gyújtottam rá, lesz, ami lesz, folytattam tovább haza az utat. A kutya is arra kanyarodott, amerre én. Meg a gazdája is. A kutya megpillantott. A gazdája nem. Hatalmas nagy bundás kutya. Mint amikor tízhektós fahordóban basszusozik valaki, elüvöltötte magát, és rám rontott. Hátraléptem kettőt bizonytalanul, és én is elüvöltöttem magam. Azt kiabáltam: nemmész! A kutya, érdekes, megtorpant, addigra a gazdája is fölkapta a fejét. Ne féljen tőle, mondta, mert ez a kutya nagyon gyáva, azért támadt magára, mert ő jobban fél, mint maga. Na, ezt honnan veszi, gondoltam, honnan a frászból tudja, hogy én mennyire félek? Megfogta a kutya nyakörvét, és tartotta, amíg el nem távolodtam, aztán megint elengedte. Jött utánam, de már csak úgy. Az út további részén is hallottam itt-ott mormogást, de már lefelé szállt a pulzusom. Otthon kibontottam egy sört, és megnyugodtam. Arra gondoltam, milyen jól bejött ez a nemmész! Ezt fogom alkalmazni máskor is. De miért is áll meg ettől a kutya? Mert a mondat rendesen úgy hangzik, hogy Nem mész innen? Ez pedig igencsak kérdés. Nem valami sok eszem van, de genetika ez is, biztos, rám támad egy kutya, én meg fölteszek neki egy kérdést. Hogy nem menne-e el innen? Ehhez aztán bátorság kell. Faggatni egy támadó kutyát. Végül is válaszolt, elment onnan. Gondolkodóba ejtettem az ebet. És ez borzalmas. A kutyák legádázabb ellensége a kérdő mondat. Most már csak az a kérdés, minden kutya fél-e attól, ha kikérdezik.

Figyelmébe ajánljuk

Eldobott aggyal

  • - ts -

A kortárs nagypolitika, adott esetben a kormányzás sűrű kulisszái mögött játszódó filmek, tévésorozatok döntő többsége olyan, mint a sci-fi, dolgozzék bármennyi és bármilyen hiteles forrásból.

Nemes vadak

Jason Momoa és Thomas Pa‘a Sibbett szerelemprojektje a négy hawaii királyság (O‘ahu, Maui, Kaua‘i és Hawai‘i) egyesítését énekli meg a 18. században.

Kezdjetek el élni

A művészetben az aktív eutanázia (asszisztált öngyilkosság) témaköre esetében ritkán sikerül túljutni egyfajta ájtatosságon és a szokványos „megteszem – ne tedd meg” dramaturgián.

A tudat paradoxona

  • Domsa Zsófia

Egy újabb dózis a sorozat eddigi függőinek. Ráadásul bőven lesz még utánpótlás, mivel egyelőre nem úgy tűnik, mintha a tucatnyi egymással érintőlegesen találkozó, egymást kiegészítő vagy egymásnak éppen ellentmondó történetből álló regényfolyam a végéhez közelítene: Norvégiában idén ősszel az eredetileg ötrészesre tervezett sorozat hatodik kötete jelenik meg.

Törvény, tisztesség nélkül

Hazánk bölcsei nemrég elfogadták az internetes agresszió visszaszorításáról szóló 2024. évi LXXVIII. törvényt, amely 2025. január 1. óta hatályos. Nem a digitális gyűlöletbeszédet kriminalizálja a törvény, csak az erőszakos cselekményekre felszólító kommentek ellen lép fel.

Nem így tervezte

Szakszerűtlen kéményellenőrzés miatt tavaly januárban szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy 77 éves nő Gyulán. Az ügyben halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt ítélték el és tiltották el foglalko­zásától az érintettet.

Amikor egy haldokló csak az emberségre számíthat – életvégi ellátás helyett marad a várakozás a sürgősségin

A gyógyító kezelésekre már nem reagált az idős szegedi beteg szervezete, így hazaadták, ám minden másnap a sürgősségire kellett vinni. Olykor kilenc órát feküdt a váróban emberek között, hasán a csövekkel és a papucsával. Palliatív ellátás sok helyen működik Magyar­országon – a szegedi egyetem intézményeiben még nem.