Agya csak egy van
A konyhába káposztát / rám meg frászt hoztá´. A lényeg az, hogy valahogy rendezni kell a dolgokat. Például a kettővel ezelőtti tripben - lássuk, miért hagyom ki az egót -, amelyben a kecske, nyakán a kötéllel, együtt emelkedett magasba a sorompóval, egy olyat meséltem el, amit családi viszonylatban hallottam. Erre föl D. Gyuri barátom arról értesített, hogy ez a sztori már szépen lement filmen, méghozzá My Country címen. És akkor én ugye afféle kódexmásoló módjára jövök elő a farbával. No hiszen! - mondaná Aigner druszám két vákuumcsomagolású rizibizinek rajzolt fronthatás között. De, mondom máris, előbb nyitok szögletzászló-nagykereskedést, mint hogy ne járnék a tett nyomába. Történt ugyanis, hogy akitől családtagom hallotta a kecskemesét, a hatvanas években Dorogon dolgozott a bányában, és ott meg a kocsmában, két furattágítás között szájról szájra járt a kecske a sorompóval, és benne annyira megmaradt, hogy most meg elmesélte családtagomnak, akivel munkatársi viszonyban áll, és családtagom nekem feszt leadta a drótot. Én meg, ugye, aki fogékony a sorompón lógó kecskékre, azonnal nekiláttam szöszmötölni a klaviatúrán. És innen már önfarkába harap a mese: a filmmel való egybeesés olyannyira a véletlen műve, hogy rászántam magam, ezúttal olyat írok le, amit tényleg olvastam és nem hallottam - már ha a belső hallás itt nem játszik -, méghozzá valamelyik horgászszaklapban.
Józsi bácsi okos horgász volt. Tudta, mikor jönnek föl a faluja melletti folyóba a harcsák üzekedni, s mivel az emberhez hasonlóan a harcsa is elég figyelmetlen üzekedés közben, sokkal könnyebb lépre csalni, mint tisztes polgári hétköznapjain.
Józsi bácsi mindig is esőgilisztával kampózta a halakat, csakhogy abban az évben egy csepp eső (Aigner) sem esett, ezért úgy döntött, hogy a holnap hajnali disznóvágáson meglovasít egy kis disznómájat. Így is történt; addig sündörgött ott, amíg föl nem hajtott pár kupicával, meg zsebre nem vágott egy darabot a májból (My country).
Késő délután összerakta a fölszerelést, csomagolt elemózsiát, egy demizsonba bort, és azzal a szép gondolattal sétált ki a folyópartra, hogy micsoda ász lesz ő, amikor beismeri, hogy lopott a disznómájból, ellenben itt van helyette egy fél harcsa, úgy harminckilós élősúlyban.
A folyóparton elhelyezkedett, kicsit kanyarintott a májból, fölhúzta a kampóra, és orra elé bepöttyintette a vízbe a csalit. Józsi bácsi jól tudta, hogy üzekedés ide vagy oda, a harcsa csak éjjel eszik, ezért addig megterít magának.
Szépen, lassan és magabiztosan eszegetett, szalonnát, hagymát, kenyeret, és már egyre ritkábban nézte a kapásjelzőt. Az ég mindennel együtt sötétedni kezdett, mire befejezte a vacsorát, s hogy "körömszakadtáig" tovább üsse az időt, kipattintotta a demizsonból a dugót, és meg-meghúzta a jóféle házi bort izomból. Csakhogy aztán nyakalni kezdte a bort, mert olyan sós volt a szalonna, mintha tengerimalacból lenne, és csúszott is a bor, mint a zsírozott hegyoldal. ", mondta magában, nem tudom, mire mennék most az ötliteres demizson nélkül, bizton kioltaná szomjam az életem.
Ahogy az öt liter elfogyott, Józsi bácsi kétrét megtörölte a száját, és felállt, hogy megnézze azt a vízben ázó májat. Na de a lábai nem engedelmeskedtek; előbb azt gondolta, megmacskásodott a lábikrája a sok ülésben, és csak utóbb ismerte be, hogy berúgott, mint a kozmoszban barna törpeként keringő apaszamár.
Négykézláb odament a bothoz, nagy nehezen kihúzta, látta-látni vélte, a csali megvan, ezért, hogy éjszaka tutira menjen, a maradék májdarabot is mellétűzte, aztán valahogy felállt, és gondolt egy nagyot: ha ezen az oldalon semmi, majd a másik parton elcsípi valamelyik pettingtől kifáradt haláléhes harcsatestet. Háta mögé engedte a csalit, a botot jól megsuhintotta, beállította a kapásjelzőt, majd komfortos mozdulatokkal bevackolta magát egy fa tövébe. És szőrén-szálán el is aludt.
Ébredése finom volt, mint egy kontinentális reggeli: a szomszédja rázta a vállát, a nap már feldobta magát a horizonton. Józsi bácsi összerezzent, hogy akkor most el kell számolni a májjal, de a kapásjelző ugyanúgy állt, ahogy valószínűleg este hagyta. Nincs kapás, kérdezte békülékenyen a szomszéd, ettől Józsi bácsiban is húsz százalékkal több lett a derű. Nincs, a fene ette vóna meg, itt ülök meg virrasztok egész éjjel, oszt nem képesek a násztáncba egy kis vacsorát belevinni, mondta Józsi bácsi. Márpedig annak komoly oka lehet, mondta a szomszéd. Ugyan, micsoda, kérdezte az öreg. Biztos nem jól horgászik rá, mondta a szomszéd. Hagyjon már, az anyatejjel szívtam magamba a harcsahorgászatot, mondta Józsi bácsi. Az lehet, mondta a szomszéd, de annak, hogy most nem fogott, nyomós oka lehet.
Az öreg megunta a birizgálást, és ráförmedt: Na, ha olyan okos, akkor nyögje ki, ne áruljunk zsákbamacskát, és ne forszírozzon hiába. Hát az a baj, Józsi bátyám, mondta a szomszéd, hogy a harcsák nem tudnak fára mászni. ", mamám (anyatej), a fenébe, gondolta az öreg, és szemét azonnal a túlpart felé vetette, ahol csakhamar észre- vette az esti lendületes dobás eredményét. Úgy meghajította a májat, hogy az átszállt a másik oldalra, és ott szépen fönnakadt egy vékonyka ágon. Csak az irányzékkal volt baj, a csali nagyon jó, mondta beismerőleg az öreg, amit mi sem bizonyított jobban, mint hogy a falu összes kóbor macskája ott toporzékolt a fán, de nem érték el ugrással sem, úgyhogy csak keringtek, szálltak a magasban (Józsi bácsi).
