Para

Kovács Imre: Én

  • 2000. október 26.

Egotrip

Amióta itt látom Juhász Géza képét a szomszédos hasábokon, egyre erősebb bennem az elhatározás, hogy lefogyjak végre, véget vetve ezzel az állandósult fulladási rohamoknak a második emelet közelében, arról nem is beszélve, hogy a múltkor a hentes asszisztense (alhentes?) segítőkészen megjegyezte, hogy szívesen hoz egy széket, amennyiben rosszul vagyok, pedig csak szokásom szerint izzadtam, akár egy ló, de egyébként kiválóan éreztem magam, leszámítva azt az apró körülményt, hogy aritmiás rohamom volt, és attól rettegtem, hogy egy másfél méter magas, meghatározhatatlan állagú csütörtök üldöz.
Amióta itt látom Juhász Géza képét a szomszédos hasábokon, egyre erősebb bennem az elhatározás, hogy lefogyjak végre, véget vetve ezzel az állandósult fulladási rohamoknak a második emelet közelében, arról nem is beszélve, hogy a múltkor a hentes asszisztense (alhentes?) segítőkészen megjegyezte, hogy szívesen hoz egy széket, amennyiben rosszul vagyok, pedig csak szokásom szerint izzadtam, akár egy ló, de egyébként kiválóan éreztem magam, leszámítva azt az apró körülményt, hogy aritmiás rohamom volt, és attól rettegtem, hogy egy másfél méter magas, meghatározhatatlan állagú csütörtök üldöz.

Az elhatározás tehát végleges, az előkészületek megkezdődnek.

Első lépésben zacskós leveseket veszek, rengeteg száraztésztát, két karton ásványvizet, majd a Spektrum tévétől beszerzem Keith Floyd összes filmjét, a Floyd Afrikában és a Fieszta a fjordokon című sorozatokat. Második fázisban átnézem a hűtőt, nem lapul-e valahol zsír, hús, ömlesztett sajt vagy Wellington-bélszín, és ha igen, gondosan kiteszem az erkélyre a madaraknak. A harmadik dolog a polcon sorakozó sörösüvegek kiürítése, mely akképp zajlik, hogy kinyitom őket, beléjük szagolok, majd beleöntöm tartalmukat a mosogatóba.

Ezután másfél-kétórás magányos sírás következik.

Minden készen, leülök a tévé elé, miután még gondosan kiszórom zsebemből a távrendeléssel mozgósítható gyorsételek telefonszámait, és beteszem a lejátszóba a Floyd Afrikában első részét. A főhős ebben a részben Dél-Afrikába látogat, ahol három tételben szinte minden szőrös, tollas, illetve pikkelyes dolgot elkészít, ami az országban található. És ez még csak az első fél óra. A második rész közepénél eljutok odáig, hogy megmelegítem az ünnepi májgaluskalevest és megkóstolom. Nos, az ünnepi májgaluskaleves (házatlancsiga-tésztával) egészen olyan, mintha egy végtelenül bonyolult, ám költséges olajszőkítési folyamat melléktermékeként jött volna létre, de nem akarták belefolyatni a Dunába (jó, bocs, Tiszába), mert a környezetszennyezési bírság elvitte volna a hasznot, ezért felajánlották egy élelmes vállalkozónak.

Már az összetevők elképzelésétől is fogyok húsz dekát, és ez még csak az eleje, mert következik a grépfrútízesítésű Deit, ami kellemes csalódás. Estére megiszom belőle négy litert, miközben néha ránézek az ünnepi májgaluskaleves (házatlancsiga-tésztával) zacskójára. Ezzel nagyjából és egészében eltelik az első nap, Kedves Naplóm, ígérem, a többiről is beszámolok.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.