Az elhatározás tehát végleges, az előkészületek megkezdődnek.
Első lépésben zacskós leveseket veszek, rengeteg száraztésztát, két karton ásványvizet, majd a Spektrum tévétől beszerzem Keith Floyd összes filmjét, a Floyd Afrikában és a Fieszta a fjordokon című sorozatokat. Második fázisban átnézem a hűtőt, nem lapul-e valahol zsír, hús, ömlesztett sajt vagy Wellington-bélszín, és ha igen, gondosan kiteszem az erkélyre a madaraknak. A harmadik dolog a polcon sorakozó sörösüvegek kiürítése, mely akképp zajlik, hogy kinyitom őket, beléjük szagolok, majd beleöntöm tartalmukat a mosogatóba.
Ezután másfél-kétórás magányos sírás következik.
Minden készen, leülök a tévé elé, miután még gondosan kiszórom zsebemből a távrendeléssel mozgósítható gyorsételek telefonszámait, és beteszem a lejátszóba a Floyd Afrikában első részét. A főhős ebben a részben Dél-Afrikába látogat, ahol három tételben szinte minden szőrös, tollas, illetve pikkelyes dolgot elkészít, ami az országban található. És ez még csak az első fél óra. A második rész közepénél eljutok odáig, hogy megmelegítem az ünnepi májgaluskalevest és megkóstolom. Nos, az ünnepi májgaluskaleves (házatlancsiga-tésztával) egészen olyan, mintha egy végtelenül bonyolult, ám költséges olajszőkítési folyamat melléktermékeként jött volna létre, de nem akarták belefolyatni a Dunába (jó, bocs, Tiszába), mert a környezetszennyezési bírság elvitte volna a hasznot, ezért felajánlották egy élelmes vállalkozónak.
Már az összetevők elképzelésétől is fogyok húsz dekát, és ez még csak az eleje, mert következik a grépfrútízesítésű Deit, ami kellemes csalódás. Estére megiszom belőle négy litert, miközben néha ránézek az ünnepi májgaluskaleves (házatlancsiga-tésztával) zacskójára. Ezzel nagyjából és egészében eltelik az első nap, Kedves Naplóm, ígérem, a többiről is beszámolok.
