A magyaroknak. Én mindig a magyaroknak szurkolok. Kicsinyes ellenvetés volna, hogy nem is játszunk.
(Esterházy Péter válasza a "Kinek szurkolsz a vébén?" kérdésre)
Bocs. Már mindenki unja-utálja. A focit. Mert unni sikk, utálni illik. Ebben a Hajrámagyarokhajrámagyarországban. Nem nézni magyar focit, ez is egy program. Bár az igaz magyar emberek a Sliema Wanderers-Ferencvárost (1-1) nézték az Argentína-Svájc alatt, helyett. Aztán a Diósgyőr-Birkirkarát (2-1). Én nem. Vagyok magyar?!
Foglaljuk össze (én), címszavakban. Amikor még ott voltunk. Nem az elején kezdem, nyugi. Csak amire emlékszem.
Chilére (1962) nem. Hol voltam hatévesen? Miért nem hallgattam Szepesit? A szabadrúgáshoz Tichy készülődik, lő, góóóóóóól! Latisev nem adja meg! Latisev elv... sporttárs, bent volt! A hálótartó vasról jött vissza! Mindenki látta! Csak a bíró nem. Puskásé meg nem volt les, 54-ben, hagyjuk. 66, Anglia, ki ne tudná. Flóri kígyóz, Bene bead, Farkas kapásból. És ezt se adták meg. Aztán a szovjetek ellen Rákosi, ki más, lukat rúg az ötösön. Kiestünk, vége. Dehogy vége - 70, Mexikó. Délelőtt adják az éjszakai meccseket, tehát nem járok iskolába. Fogászaton vagyok, mondom anyámnak, amikor váratlanul hazajön. Pechemre két percre van az iskola, ahol tanít, és pechemre abba járok én is. Már keresett, s itt talált. És nincs rendelés?, kérdi, de az alibimet elfogadja, apámnak se mond meg, nézhetem a vébét, ahol a csehszlovák-brazilon, például, Pelé a félpályáról majdnem. Nem Viktoron múlott. 74-ben tragédia, nem jutunk ki. Edström, tudjuk. Sigfrid a felhőkben, fejel, és. (Ld. Spiró György: Apámmal a meccsen.) 78, Argentína. Nyitómeccs, a junta a díszpáholyban, konfettieső. Törő, Nyíl. Apámmal a konyhában, egyszer tán megírom, ittuk a fröccsöket, elfogyott a szifonpatron. 82, Spanyolország, Ceulemans, Cziernatinski. Ezek nem üdülőhelyek a Costa Brááván, tudja a magyar. 86, Mexikó, Irapuato, kész. Akkor még nem sejtettük (Mit nem sejtettem? Pelikán József), vége. Most már tényleg. MÚK?! Majd Újra Kezdjük?!
Nem, nem, soha.
Mondták volt, mostanság, társaságban, futballról, vébéről, mi másról fecsegve: Nem tudtam megszeretni egy csapatot sem. Válaszolt az illető is a "Kinek szurkolsz?" körkérdésre. Édes Néném! Édes Anyád! A futball, lett légyen az akár vébé, nem táncdalfesztivál, tehetségkutató, valóvilág! A futballban, akár a szerelemben, valahogy, magad se tudod, hogyan (vagy nagyon is, első látásra), avagy kialakul, rejtélyesen; megszeretsz valakit, egy csapatot; és szurkoló leszel, és egymáséi lesztek, te az övé, ő a tiéd, helló, Sherry. Eggyé váltok - MI, mondod; mi győztünk, minket vertek meg.
De ha ott sincs, kinek szurkol a magyar, a vébén?
Előre eldönti, slussz. Valakinek. Annyi anglomán, brazilmániás, ger-mán (bocs), frankofón, hispániel (bocsbocs) stb. van ebben az országban, nekik könnyű, nem is kell eldönteniük, kinek. De hova álljanak a magyar svájciak?! Svájc mellé, ha tudnak.
A sors(olás) eldöntötte helyettem; a vs.hu vébéjén Ecuadort kaptam.
Így lettem magyar (salasaca, szkíta) indián az amazóniai esőerdőkben.
Köszönet a szerencsének és Móricz Jánosnak, aki rám talált, és beszélgettünk. Apa, mondta, apa, feleltem. Aya, mondtam, anya, mondta. És egyszerre mondtuk: nap! Labda?, kérdezte, mosolyogva válaszoltam és mutattam, pelota. És passzolgattunk.
Örültem, hogy nem Brazíliát "kaptam" (pedig akkor hol volt még az 1-7!). Sem a németeket, sem az argentinokat, hollandokat. Akik a végjátékban is. Ki emlékszik most Domínguezre, Arroyóra, Enner Valenciára? Senki. Pedig utóbbi három gólt rúgott. És ki nézte rajtam kívül a Honduras-Ecuadort éjfélkor? És sajnáltam, hogy kiestek, és örültem, hogy eztán nem kell írnom róluk hajnalban. A Németország-Ecuador döntőről.
Öcsémmel, nyáron, Balmazújvároson, amikor éppen nem fociztunk a helyi erőkkel, mezítláb, a szíken, unatkoztunk. Este jött (hömpölygött, lassúdan) haza a csorda. Kimentünk az utca elejére, és kinéztünk egy-egy tehenet, magunknak. Ez a tiéd, ez az enyém. A kiszemelt tehén. Sok szempont nem volt; a túl kövérek nem jöhettek szóba, a tejhordók sem; földig ért a tőgyük, alig bírták cipelni. Versenyeztünk, melyikünk tehene ér előbb a célba. A cél nagymama háza után volt; hamuból, salakból, törmelékből épült átjáró, töltés; az őszi-tavaszi nagy sár ellen "építették", ezen lehetett átjutni az utca egyik oldaláról a másikra. Nyárra is megmaradt, és most mint célvonal működött. Kísértük a tehenünket (nagymának akkor már nem volt); biztatni lehetett, de hozzáérni nem. Hozzáérni nem ért. Menjél már! Netene! Ilyeneket kiabáltunk, meg hogy Hajrá, tehén! Az utca kint állt, mindenki várta a maga tehenét, és csóválták a fejüket, mit csinálnak (már megint) a Bori unokái, ezek a városi gyirikik. Ha egy tehén korábban befordult egy kapun, az pech volt. Ha pár méterrel a cél előtt nekiállt eszegetni az út menti akácból, az dühítő. Örültem, ha a tehenem jól hajrázott (Gyere, gyere!), káromkodtam (magamban, az utca kint állt a kapuban vagy ült a lócán), ha lemaradt. Nevet is adtunk a tehénnek, az enyém Mecser Lajos volt. (Akitől most kérek bocsánatot.) Ezért (mert a nagy magyar hosszútávfutó feketében, a Salgótarjáni Bányász - Stécé - színeiben futott) mindig fekete tehenet választottam. (Amíg tudtam futni, én is Mecser Lajos voltam.) Ez a tehénverseny volt nekünk nyaranta a Forma-1, a Tour de France.
És huszonnyolc nyár óta ez nekünk a vébé.
Huszonnyolc évem elszelelt, és nem jutottunk ki.
Huszonnyolc éve itt van nekünk a sáros, salakkal, törmelékkel feltöltött balmazújvárosi utca.
Hogy legalább a túlsó oldalra átérjünk.
Balmazújvárosi magyarok! A kép persze költői. A faluból azóta város lett, a sárból aszfalt, és a szíken, ahol mezítláb fociztunk, már épül az új stadion.
Hajrá, Magyarország, hajrá, brazilok!
Néztem a brazil-németet, és 0-6-nál eszembe jutott (kinek nem e hazában?), ez lesz a brazilok Irapuatója. Aztán 1-7-nél, hogy nem, a brazilok Budapestje lesz (magyar-jugoszláv, 1997). Vagy Amszterdamja (holland-magyar, 8-1, 2013)? Az 1-9 még nincs meg. De jönnek a gibraltárok, jönnek a gibraltárok!
A brazil-német legszebb pillanata az volt, és végre jó volt magyarnak lenni, amikor a (magyar!) kommentátor azt mondta, mi tartjuk a vébégólrekordot (10-1, Magyarország-Salvador, 1982). MÍÍÍ VA GYUNKA LEG JOB BAK!
Hatvankettő már nem leszek / a kurva isten bassza meg! Írta K. Dezső.
Csakazértis leszek. 2018-ban Oroszországban rendezik a vébét.
Találkozunk a képernyő előtt, és nézzük, kinek a tehene ér célba.
