Litertej, kilókenyér
Borsodban egy ittas mezõnagymihályi lakos fagyott meg egy sörözõ udvarán.
Akkor megyek a boltba, már indult is, nem mész te sehová, van itthon minden, visszafordult az ajtóból, de tej meg kenyér nincs, na erre kapott megint, tej, minek az neked, a kocsmába mész, tudom, felesége a kapuig kísérte, õ már szinte futott, ne menekülj, úgyse menekülsz, a betonlapokon már megint csillogott a hó, az elõbb takarította el, nincs is tej meg kenyér, három napja nem jött a kocsi, kiabálták utána, mit ordít ez itt, még jó, hogy senki sincs az utcán, amikor a kanyarban visszafordult, felesége a kapuban állt, alig látták egymást a sûrû hóesésben.
Dehogynem, gondolta. Dehogyis nincs. Tejnek, kenyérnek lenni kell, Zsolti rakott el neki biztos, féltartós, tartós, nem baj. A havazás végéig kitart, ítéletnapig. Mire megjön az elsõ hóeke, a kenyérszállító, a miskolci busz. A fõutca járható, Akácos út, a polgármester napjában többször végigmegy rajta zetorral, már látja is, a zetort, akkor az Anti is ott van. A vegyesboltban, ami attól vegyes, hogy vegyespálinkát is lehet kapni, csapolt borsodit, fröccsöt. Bolt és kocsma, Isten áldása, ebben az idõben. Biciklik most nincsenek az udvaron, gyalog jöttek, csak az Anti zetorral. Belép, mindenki itt van, már azt hittük, nem jössz, pedig tettem el neked tejet és kenyeret, télire, nevetés, gondoltam én, gondolja, metszõ melegség járja át, már megint a szíve, pedig még le se hajtotta a szokásost, gönciszilva, már kapja is mellé a borsodit.
A téma persze az idõjárás, öt napja elvágva a külvilágtól, mi az, hogy külvilág, hát más világ is van, a belvilág, ami benned van, hiszen én a külvilágban vagyok, csak szeretnél, négyméteres a hó, be vagyunk zárva a falu belvilágába, hiába, okos ember az Anti, nem véletlen polgármester kilencedik éve. Necsináljátok már ezt a filozófiát, az udvarokon öregasszonyok fagynak meg, Anti fölnéz, ebben a faluban még nem fagyott meg senki, nem is fog, csend, amíg van a pálinkából, nevetés. Én már a budiba se megyek ki, Bajusz is megszólal, merthogy be van vezetve a vécé, röhögés. Nálunk a tyúkok benn vannak a konyhában, Anyám tyúkja, a disznó meg a tisztaszobában, mi?! Én néhány tyúkot beengednék az ágyamba is, Zsolti alig gyõzi sörrel, pálinkával, fergeteges jókedv. Hó, fergeteg. Magunk között vagyunk, ahol a sárga busz se jár. Még szép, hogy eljött, közéjük, a szokott idõben, bár ez az idõ szokatlan, megszokjuk ezt is. Essen bár hetekig a hó, nem mozdulunk ki a házból, a kocsmából. Most voltak a disznóölések, hurkakolbász van, esszük kenyér nélkül. Igaz is, a kenyeret ne felejtsem, meg a tejet, add csak ide, Zsolti, még nem megyek, de még itthagyom. És álldogál, bal kezében a szatyor, a másikkal felespoharat, korsót emelget. Sûrûn, ahogy a hó hull.
Kapcsold be a tévét, mi van, már kezdõdik? Az elsõ csók megy, korai még a délután, utána Gazdagok és szépek, majd Esmeralda, beesteledett. Barátok közt, veletek lenni, nézzük inkább a híradót, minek, bennünket úgyse mutatnak, be se mondanak. Ahogy itt ülsz az ital fogságában, téged aztán mutogatni kéne, tetszésindex a köbön, mit szórakoznak ezek, gondolja, és megmakacsolja magát. Hogy õ az eurósportot akarja nézni, az óriásmûlesiklást. Otthon is azt szokta, egész délelõtt, délután. Az a kurvasok hó, a tévében is, vigasztalja. Menjél már a lesiklásoddal, eriggy ki, és kerülgesd a kapukat. Van elég a faluban. Ezek itt rajta röhögnek. Megyek is, le vagytok szarva, a filmet már otthon nézem. Nehogy már megsértõdjél. Én nem, de mennem kell. Ugyan hová? Hugyozni, marhák. És már nem jövök vissza. El van takarítva az út a vécéig, Zsolti aggódik, nehogy nekem a kertbe pisálj. Kert, nahiszen. Kerthelyiség, tavasz, nyár, napernyõ, fittyfene. Szellõ a pecsétes abroszon. Árnyékok támasztva a falhoz. Én meg csak sétálok a tûzõ napon. Ha egy kerthelyiség lenne elnevezve rólam, egyszer! Istenem, ez az a kert. Maga az éden. Megérkeztem, itt lefekszem. Végsõ tudásom fája alá. Jöjjön el a te mennyországod. A vécéig nem jutok el, nem is akarok. Szurkos fal, maga a pokol. Elvágódom, a külvilágtól. Számomra megszûnik. Belvilág, vackolódom magamba. Nem fázom. Metszõ melegség jár át, már megint.
Arccal esett a hóba, temetésérõl a hóesés intézkedett. Reggelre, mikor kiásták, bal kezében a szatyor. Reggelre litertej, kilókenyér.
