Seres László: Dekóder

  • 1999. február 18.

Egotrip

Eljött az életmód ideje. Szaporodnak a férfiaknak szánt színes, fényezett macho lifestyle magazinok - bár ezekben legalább néha megcsendül valami értelem, a nõknek szánt szánalmas heti- és havilapok IQ-szintje továbbra sem haladja meg az azokból profitáló férfiak farokhosszát. Hogy azonban nemre, korra és médiaetikára való tekintet nélkül kollektíve mindenkit hülyének lehet nézni, arra vegyünk csupán egyetlen példát a széles lapkínálatból, egy "utazási és életmód magazint", azt is csak azért, mert jelentõs újságíró díszeleg a címlapján, és mert az újságírószakma egyéb neves tényezõi adják a nevüket hozzá.

Seres László

Dekóder

A fényes, elsõ osztályú magazin (mottó: "Könnyebb tojásrántottából tojást csinálni, mint egy helyben utazni"; igen szellemes) címlapjáról Frei Tamás tekint reánk, ami konkrétan nem kevesebbet jelent, mint hogy a magazinban A Dosszié, és aki mögötte van cím alatt kilencoldalas képes riportot olvashatunk a jelentõs médiaszemélyiségrõl, amint Isztambulban jár, kel és betekintést enged török éttermi szokásokba, szakmai mûhelytitkokba, a kalandos újságírói múlt lényegesebb állomásaiba, így abba, milyen is volt az, amikor Pakisztánban CNN-riporternek álcázva meg akart látogatni egy heroincsempészésért bebörtönzött magyar lányt.

"Tíz nap küzdelem után, mialatt lehazudtam a csillagokat az égrõl, odaléptem hozzá: kezét csókolom, a Magyar Televíziótól jöttem, magát akarom meginterjúvolni. (...) >>Engem? Engem nem lehet meginterjúvolni. Akkor meg kellett volna mosnom a hajam.A Dosszié, és aki mögötte van: az ember azt hinné, lehetetlen alulmúlni a pár hete leadott, exkluzív Császár Elõd-interjúnak álcázott kritikátlan apológiát, vagy mint legutóbb, hogy a prominenciát fenyegetõ belga tortadobálókról szóló videót a Frei-stáb önként, állampolgárilag mintegy, felajánlotta a magyar Köztársasági Õrezrednek, tanulmányozásra. Nem, mindig van olyan, hogy még mélyebb. Ha én, a sztárriporter tíz napot izmozok egy interjún, akkor nehogy má´ egy hisztis picsa miatt ne jöjjön össze az interjú, pláne ha történetesen õ az interjúalany, de ha tovább idegesít, még falra kenõdött tárgy is lehet belõle. Média szakosok, figyelem! A potenciális interjúalanynak való bemosás, a falra kenés kilátásba helyezése itt a tényfeltáró újságíró-riporter eszköztárának, szakmai fogásainak egyikeként manifesztálódik mintegy; ez utólag új fényben világít meg sok mindent, amit az elmúlt években magyar csatornákon volt szerencsénk látni.

Ilyen belbecs esetén egyébként ne menjünk el szó nélkül a magazin külcsínje mellett sem. Stílusát, információértékét és majonézálló, merített papírját tekintve az elsõ osztályú "utazási és életmód magazin" pontosan olyan, mint azok a komolyra vett, színes, kommersz repülõtársasági prospektusok, amelyeket jobb olvasnivaló híján a repülõgépen vesz kézbe az ember, ha tudni akarja, milyenek a whiskyárak a helyi Tax Free Shopban. A különbség csak az, hogy a Frei-riportot is tartalmazó magazin minden újságárusnál kapható. A színes prospektusokat meg úgy kell a hányászacskó mögül kibányászni.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.