Magánvalóság
A kultúrtahó, aki vagyok, nem járok moziba, amúgy máshova sem igen járok, mert miért pont oda mennék, mikor amott sem voltam. És akkor meg miért éppen moziba. És ha moziba, akkor meg mit nézzek meg, és miért nem azt, hanem amazt, vagy azt se. És minek. Mást is lehet csinálni, vagy nem lehet, és akkor sem lesz semmi. Attól sem olyan nagyon jó ennek a világnak, s benne nekem, ha én moziba járok. Így aztán semmit nem láttam igen-igen régen, vagy ha mégis, akkor az véletlen. Majd egyszer, ha majd eljárok mindenhová, akkor abban benne lesznek a mozik is, és minden eddig elmulasztott film, szépen, sorban, egymás után, jól meggondolva, szisztematikusan. Ha ugyan.
Nem is bír ezért olyan nagyon felizgatni sem a filmszemle, sem az a sok remek film, amelyeket úgysem fogok megnézni (mert miért éppen azokat). Most akkor ebbõl is kimaradtam, nem nagy ügy, soha nem voltam filmszemlén, de még premieren sem (nemhogy premier elõtti vetítésen), amikor még el-elmentem moziba, rendszeresen a mûsorról történõ végleges levétel elõtti utolsó napokban néztem meg, amit olyan igazán akartam. Jól elvagyunk így egymással, én meg a filmmûvészet.
De nevelni, azt azért nem hagyom magam.
Tanítson, neveljen, szórakoztasson a film, de a filmszemle zsûrijét legfeljebb a legutóbbi miatt tartjuk.
Van ugye az az elképesztõen független politológus, minden magára valamit adó tévévita állandó meghívottja, a haza egyik bölcse, név szerint Schlett István, akire hihetetlen függetlensége mellett (és miatt) mindig is az volt a jellemzõ (régóta figyelem õt, amióta csak a semmibõl elõbukkant), hogy igen hosszú és igen semmitmondó fejtegetésekbe volt hajlamos bonyolódni. Hogy nemigen lehetett tudni, kivel ért egyet, és kivel nem, illetve azt sejtette, hogy õ voltaképpen mindenkivel egyetért, mert annyira független õ. Bölcs és mosolygós monológjai magának az unalomnak az ideáját hozták tapintható közelségbe az álmélkodó nézõkhöz, nem csekélység: a legizzóbb, legvitriolosabb összecsapások zuhantak egyetlen közbeszólása nyomán az érdektelenség hideg mocsarába, a véleménytelenség és az oldalazgatás nagyágyúja vala õ. Most pedig a filmszemle zsûrielnöke lett, méltán, hiszen ki más is ülhetne ott, mint egy páratlanul független (ámde kiváló mûveltségû) politológus.
És ez a derék férfiú, szürkeségnek tüköre, odanyilatkozott volt, hogy a bírálóbizottság erkölcsi (sõt mi több:) etikai követelményeinek film e szemlén meg nem felelt, nem csoda hát, ha fõdíj kiosztására nem került. A filmek tehát, vélhetnénk, pedofíliára és édesanyánk hidegvérû legyilkolására biztattak, az államkincstár megkárosításához és társadalombiztosítási trükkökhöz adtak tanácsokat, esetleg lándzsát törtek a poligám párkapcsolatok mellett, és ezzel párhuzamosan az állatvédelmi törvény kijátszására bujtogattak. Pedig nem egészen ez történt, hanem csak annyi, hogy "nem hívták fel eléggé a figyelmet az emberi szépségre és humánumra", nyilatkozta Schlett, továbbá "az alkotóknak igenis alternatívákat kell állítaniuk a széthullottsággal, az értéktelenséggel és az immoralitással szemben".
Feleim és egészeim, most egész komolyan, ilyen dumát azért már vagy tizenöt éve nem hallottam.
Ez annyit jelent, hogy a mûalkotásnak elõremutatónak, erkölcsi értékeket felmutatónak, az emberi (!) humánumra nevelõnek kell lennie, máskülönben nagy szívás van, oda az erkölcsi etika, szart sem ér az egész. Mondja ezt a kultúra felelõs megítélésére (valakik által) felkent zsüror. Aki nem ilyen filmet csinál, az etikailag, pfuj, pfuj, makulás, ejnye és bejnye. Az erkölcsök hû õre pedig, a filmszemle zsûrije, ilyen filmeknek díjat nem és nem adhat.
Nem szívesen komenistáznék, de azért néhai Király, Pándi és Tóth Dezsõ elvtársak is megnyalnák azt a szép szájuk szélit.
Mint megrögzött mozikerülõt nemigen érdekel, hogy jók-e a szóban forgó filmek, avagy pocsékok. Tökmindegy. Az van, hogy most megint valaki elkezd etikázni, jön a mûvészetre és a nézõkre vonatkozó erkölcsi parancsolatokkal. Szavaiban egyszerre bujkál a szocreál és a keresztény-nemzeti kurzus. Nem mondom én, hogy Schlett a kormány embere volna, részben, mert fogalmam sincs, részben pedig, mert õ fantasztikusan független. De azért úgy sejtem, orra azért van: tudja, hogy általában minden hatalmon lévõ szereti, ha a mûvészek az élet szépségéért lelkendeznek, s ráadásul a nép is ki van oktatva etikából. Legyenek pozitív gondolataink.
Hát akkor dafke nem.
