Váradi Balázs: Csak semmi politika!

Sto gyélaty?

  • Váradi Balázs
  • 2013.01.19 11:12

Egotrip

Ez a sorozat, a Csak semmi politika! a szerző szándéka szerint a magyar szakpolitikák kórbonctani előadás-sorozataként fungál. Mint Rembrandt kalapos Tulp doktora, igyekszem fel- és bemutatni a hatalom gyakorlásának tanulságos rémségeit.

Ám ilyenkor, amikor bekopogtatnak Dickens múlt és eljövendő karácsonyai, amikor van egy kis idő eltűnődni azon, milyen világban fognak élni (leendő) gyerekeink, a szemlélődés, még ha tudós is, édeskevésnek tűnhet. Mi következik mindebből a hónapról hónapra elővezetett okosságból arra nézve, hogy mit csináljon az olvasó, ha kedve támad valamit csinálni? Mi a teendő, ha az ember változtatni akar a világ, az ország, a község sorsán?

Félre gátlás, félre kétely, megmondom, meg biz' én.

Ahhoz azért nem veszem a bátorságot, hogy ebben a szent szúrásban mindenkinek egyszerre eláruljam, melyik ideológia, melyik párt, melyik egyesület a tuti. Inkább az eszközökre koncentrálok: hogyan, milyen tevékenységek révén érdemes a laikusnak szabadidejében beszállnia a politikába, ha nem bír magával.

Először is azt higgyék el nekem, hogy a politikát az olyasfajta emberek is képesek kicsit errébb, kicsit arrább terelni, mint az életvezetés-szerűen politikával foglalkozni nem kívánó nyájas olvasó. A politikához nem kell abszolút hallás, gömbérzék vagy száznyolcvanas IQ. Aki ötszáz forintot és öt percet szán ilyen hetilapok ilyen cikkeinek az olvasgatására, az, ha akar, erejéhez mérten alakíthat a nemzet jövőjén is.

Ám először egy illúzióval kell leszámolni. Pár éve ugyanitt már megírtam: a négyévenkénti szavazással az ember gyakorlatilag nulla hatással van a közügyekre (Minden szavazat számít!, Magyar Narancs, 2008. november 27.). De még a tömegtüntetéseken való részvétellel is olyan picivel tudja csak odébb lökni az egy szem demonstráló a rendőrségi tízezer és a szervezők félmilliója között ingó számlálót, hogy az önmagában aligha éri meg a két-három órás ácsorgást, a Pestre vonatozást nem is számolva. Persze, járjon csak tüntetni és szavazni az olvasó, mert a tükörbe vagy majdan unokái szemébe akar majd nézni; mert sok lesz a régen látott ismerős, akiknek a társaságára és az elismerésére vágyik; mert addig sem kell vizsgára tanulni vagy teregetni - mert tüntetni és szavazni erkölcsi kötelesség, és mert tüntetni meg szavazni jó. De ne legyenek illúzióink: a világ ettől kicsit se változik.

Hanem mitől?

Először is juttassuk el a politikusokhoz azt, amit érzünk és amit gondolunk - e-mailben, levélben, még jobb, ha élőben. Mondjuk lakossági fórumon. Még inkább azt tárjuk eléjük, amit mi tudunk, ők meg nem. Ez se tuti, és az alkalmas csatornát se könnyű megtalálni, de igenis tud hatni; a politikus ugyanis burokban él. A Kossuth téren vagy a polgármesteri hivatalban dolgozik, ráadásul sokat, és ha nem ott múlatja az időt, akkor szalagot vág át, szónokol, pártján belül intrikál. A világról a többi politikustól hall, vagy számokból, statisztikákból értesül. Képviselővé válás előtti fakuló emlékei, esetleg anyósa köti össze a valósággal. Aki át tudja törni a politikus drága idejét védő falakat, és olyat tud mondani vagy mutatni neki, amit még nem látott, vagy még nem gondolt végig, az fordíthat egy csöppet a világon. Nagy reményeink persze ne legyenek: a legtöbb politikus, mint a legtöbb ember, inkább azt hallja meg a tömeg morajából, amit ő maga is gondol.

Másodszor. A nekünk fontos pártokat, mozgalmakat nemcsak egy iksszel lehet támogatni, hanem pénzzel és önkéntes munkával is. Persze válogassuk meg jól, mihez adjuk forintjainkat - de tény, hogy a tüntetéseken való puszta részvételnél jóval nagyobb segítség, ha minden harmadiknál hozzájárulunk a hangosítás költségeihez, vagy valamely apró szervezői feladatot vállalunk. Kis pártok, mozgalmak szűkében vannak a pénznek és az aktivistának. Egy rokonszenves népszavazási kezdeményezésük vagy egy szimpatikus jelöltjük kisegítése akár 5-10 órával, 10-20 ezer forinttal nagyobb hatást gyakorol a politikai folyamatra, mint a toporgás akár tíz tüntetésen.

Harmadszor. A számunkra igazán fontos konkrét ügyben szervezkedjünk magunk is! Ehhez nem kell tömeg. Hadd ne soroljam el most mindazokat a nonprofit szervezeteket, amelyek a nagypolitikára is hatással bírnak; egyeztetéseken vesznek részt, beleszólnak a pályázatokba, törvénytervezeteket véleményeznek - miközben pár lelkes aktivistánál nincs mögöttük több. Lehet, hogy az ügy, amiért összefogunk, csak a legesleghelyibb szinten érvényes, országosan nem vezet sehova. Ilyenek például "az elismerten szükséges országos fejlesztés ne pont oda kerüljön, ahol én lakom" (angol nevük: NIMBY - not in my back yard!), vagy a "tudjuk, hogy a városban fogy a gyerek, ezért két iskolát be kell zárni, de egyik se az én gyerekemé legyen" jellegű szerveződések. De ezek akkor is becsatornázódnak a helyi érdekek országos szinten zajló nagy tusájába. És főleg: elérhetjük helyben, amit akarunk. Ez is politika, legalább annyira - van, aki szerint sokkal inkább -, mint ami a parlamentben zajlik. Nézzenek körbe a budapestiek, mekkora változást ért el a város szövetén egy tucat kerékpáros aktivista; és emlékezzünk arra is, hogy az asszonyverés-ellenes aktivizmus országos szinten is látványosabb pálfordulásra tudta kényszeríteni a Fideszt, mint az ellenzéki pártok koszorúja. Ráadásul ezek a konkrét, helyi ügyek túl is mutatnak önmagukon: a közeli park szemetének közös felszedése nemcsak jobb játszóhelyet teremt a gyerekeknek, de lehetőséget arra is, hogy másokkal beszéljünk, összefogjunk, beleszóljunk a város, az ország legfontosabb dolgaiba.

Végül pedig: lépjünk be a nekünk tetsző pártba. A tagdíjak alacsonyak. Nem kell velük száz százalékban egyetérteni; senki nem ért száz százalékban egyet a saját pártjával, maguk a párt vezető politikusai se. De addig, amíg a fő céljaikkal azonosulunk, ott a helyünk. Párton belül pont olyan jól lehet politikáról vitatkozni, mint a kocsmában vagy a családi asztal mellett, csak igazi tétje is van. Nemrég a fél ország rágta a körmét, közte az a négyszázezer, aki 2010-ben rájuk szavazott, vajon hogyan dönt az LMP kongresszusán a párt mindösszesen nyolcszáz tagját képviselő vagy száz küldött.

Félünk, hogy Kubatov-listára kerülünk, és kibabrálnak velünk? Ez csak nagyon keveseknél nem paranoid téveszme. Ciki a barátok előtt, hogy tagok vagyunk? Az eljövendő karácsonyok szelleme üzeni: mi az ország jövőjét igyekszünk alakítani - legyen nekik ciki, hogy nem azok.

És akármikor kiléphetünk.

Neked ajánljuk

A gyöngy

  • Halasi Zoltán

A király elküldi fiát messze földre, hozza el a kígyótól a kincset. Mielőtt a fiú útnak indul, meg kell válnia ruhájától. Megérkezik, elvegyül az ottaniak között. Ételüktől azonban mintegy álomba merül, megfeledkezik királyfi voltáról, küldetéséről. Apja levele téríti magához. Megigézi a kígyót, megszerzi a kincset. Hazatér, megdicsőül.

Máshogy mutatja ki

  • SzSz

„Az utolsó túlélő halálával Auschwitzot beveszi a kirakatból a történelem. Lomtárba kerül, ott porosodik majd a sötétben a tatárjárás és a waterlooi csata közt” – nyilatkozta Röhrig Géza egy interjúban a Saul fia diadalmenetének egyik állomásán –, a Born in Auschwitz egyszerre igazolja és cáfolja e kijelentést azzal, hogy bemutatja, hogyan hatja át a tragédia háromgenerációnyi család életét.

„A vérfürdő nem vonz”

A Star Trek-filmek Spockja jelenleg az AMC horrorsorozatában, a NOS4A2 második évadában adja a Charlie Manx nevezetű gonoszt, de élőben nincs benne semmi fenyegető. A Rhode Island-i forgatáson értük el.

„Gátlástalanul húzogatjuk ki egymás sorait”

  • Láng Dávid

Több mint ezer induló közül ők nyerték tavaly az Öröm a Zene tehetségkutató országos döntőjét, nem sokkal később pedig Lovasi András is kiválasztotta őket a raktárkoncertes gázsiját szétosztó pályázaton. A duóval arról beszélgettünk, mivel győzhették meg a zsűrit, milyen köztük a dalszerzői dinamika, és terveznek-e teljes zenekarrá bővülni.

Ülő ováció

  • Nagy István

Nyolcvanegy éves korában elhunyt minden idők egyik legnagyobb hatású zenei producere, akinek a jelentősége egyedül talán George Martinéhoz fogható; mindketten a modern zenerögzítési technika úttörőinek, lényegében megteremtőinek számítanak.

A földön kívüli selyemszörny

  • Vida Virág

Amióta online térbe kényszerült a színház, új, alkalmazott műfaj jelent meg a művészetek palettáján, amelyet leginkább „előadás-közvetítésnek” lehetne nevezni, és abban különbözik a korábbi színházi közvetítésektől, hogy eddig soha nem látott nyomatékot kap benne az operatőri munka.

Megtalálva

  • Dékei Kriszta

A művészet történetében komoly hagyománya van a nagy elődök másolásának, a témák és a stílusok újradolgozásának.