Egotrip

A népszámlálás komoly dolog. A közéleti beszéd többek között ugyanis különféle súlyú valószínűsítések és történetek összessége, amelynek fontos részét képezik "az emberek ilyenek meg olyanok" jellegű megállapítások. A népszámlálás a társadalom leírásának kitüntetett jelentőségű formája: vonatkoztatási pont és értelmezési keret a társadalom állapotáról, illetve a közös tennivalók irányáról szóló vitákban. Nem véletlen, hogy törvény rendelkezik megtartásáról, amely pénzbüntetés terhe mellett kötelezi az állampolgárt a válaszadásra. Egy adatbázis sosem számok holt halmaza, hanem - a kérdések megválogatása révén - érdekeket, meghatározott értékeket megjelenítő elbeszélés, amely egyeseknek kedvez, másokat pedig hátrányba hoz.

Mindegy volt, hogy pontosan mit, Bélának lépnie kellett, hogy tűnjék föl: itt van ő is, valami nagyot és merészet kellett lépnie, azért nem akkorát és olyat, hogy visszacsinálni ne lehessen, de valahogyan észre kellett vetetnie magát, nem lehet őt még leírni. Szerepe van, bármi legyen is az.

Ezúton kérem a nyelvészetben jártas olvasókat (és különösen e hasábok tudós szerzőit, Kálmán C. és Nádasdy tanár urakat) arra, hogy sürgősen alkossanak egy használható kifejezést a most elkezdődött évtizedre. A minap egy szakmai vitán belém rekedt a gondolat. Hiába kezdtem magabiztosan hozzá eszmefuttatásomhoz arról, miért nem lehet az EU-ba a hetvenes-nyolcvanas években belépett országok tapasztalatait kivetíteni a, a..., amikor elakadt a hangom, dadogni kezdtem, hogy izé, minek is nevezzem a mostani éveket. Nullás évek, javasolta valaki, jó, mondtam, szóval a nullás években csatlakozó országokra. Az incidens mégis megtörte eszmefuttatásom lendületes ívét, a nyelvi kifejezés hiánya gondolataimat is elbizonytalanította.

A tévében volt egy műsor arról, hogy helyes-e, ha iskolákban felvilágosítást tartanak a gyerekeknek a homoszexualitásról. A műsorban a felvilágosítás szervezői rendszeresen a "meleg" kifejezést használták, míg a kívülálló megszólalók "homoszexuálist" mondtak. Érthető a melegek idegenkedése ez utóbbi szótól, hiszen rideg és tudományos, mint a hímvessző vagy a paraj. A "meleg" semleges, bár kissé politikailag korrekt szagú, mint a "roma" meg a "siket". Volna ennek a dolognak rendes magyar neve: "buzi" - de hát az meg túl sértő ahhoz, hogy a tévében használni lehessen, azaz nyelvészeti értelemben tabu-szó.

Álltam a kádban, mint egy pingvin, a pingvinek is mindig meztelenül állnak. Nyúltam a szappanért, "és akkor éppen hogy csak", ebben a precíziós törzsi mozdulatban, amely sokat látott felső testem 2,3 fokos megdöntésével, mintegy derékban értelmezett fejbiccentéssel, ott, minden kétséget kizáróan mozdulatlanná váltam. Direkt nem azt mondom, hogy megmerevedtem, mert még bezavar a pingvin a képe. Mozdulatlanná váltam. Kezemben a zuhanyrózsa fekete nyaka, lábkörmökön szörföző vízsugár, és ott, a derék táján valami nagy-nagy emberi fájdalom, amiért érdemes volt eddig élni.

Mintegy harminc év rövid távú edzés után végre úgy éreztem, hogy készen állok a nagy feladatra, meg tudom csinálni a konyak egyes maratont.

A Fidesz - MPP szellemi élcsapata, kiváltképp a jogértelmezésben és jogalkotásban, valamint a könyvelésben jártas egyedei napról napra jobban lenyűgöznek kreativitásukkal. Ijedten észlelem, amint a kezdeti bosszankodást lassan a csodálat váltja föl bennem.

Nem bíró ő, kikéri magának - játékvezető. Sporttárs. Társ a játékban, nélkülözhetetlen, illetve. A Budafokot egyszer tudtuk legyőzni, hála a bírónak, ki nem jött el. Az ellenfél edzője vezette le a meccset, beleegyeztünk, miért ne. Ítélt a javunkra egy tizenegyest, megadta lesgólunkat, érvénytelenítette csapata szabályos gólját. Sajátos pedagógiai cél lebeghetett szeme előtt, attól nem látott. És meg se verték.

E sorok írója immár vagy nyolc évvel ezelőtt bátran kiállt amellett, éppen ezeken a hasábokon, hogy legfőbb ideje beterjeszteni parlamentünk elé az állatkerti törvényt, hogy nemzetünk ezen kincsei, különösen pedig a főváros ékköve, ne válhassanak áldatlan politikai csatározások martalékává, hogy végre szabályozva legyen társadalmi életünk ezen területe is.

Nagyon nehéz elhinni, hogy a nyelv mennyire nem logikus. Egyrészt a saját kategóriáit rendre fölrúgja, például szív-szívnek, ha főnév, de szív-szívnak, ha ige. Az utóbbi megsérti a magánhangzó-harmónia elvét, mert magas magánhangzójú tőhöz (szív) mély hangú rag illeszkedik. (Illetve nem illeszkedik.) No jó, mondhatnánk, ez egyszerű rendhagyóság, semmi sem tökéletes, a február is kilóg, csak huszonnyolc napos, pedig minden hónap harminc vagy harmincegy. A rendhagyóság a rendszer fricskája, mely nem kérdőjelezi meg magát a rendszert.

Először még nagyon tetszett, amikor Einstein azzal érvelt bizonyos határozatlansági tényező ellen, de egyáltalán, maga az érvelés, szóljon az bármi ellen: hogy tudniillik Isten nem kockajátékos. Ennek megvolt a maga húzása a nyelv felé, ami azt éreztette legott, hogy vannak mondatok, amik a világegyetemmel egyenrangú beszólások bírnak lenni. De ahogy egyszersmind bebizonyosodott, hogy Isten mégiscsak kockajátékos (működik a fizikában a határozatlansági elv), sőt a lovira is jár, hát éppen ez, hogy ez a kijelentés az összes szép bölcsességével alkotóelemeire bomlott szét, nagyon-nagyon furcsa alapérzésem támadt a bölcsességek iránt. Aztán pedig, ha már adatik, próbáltam lekövetni az Isten nem kockajátékos bomlását nálam.

1992-93 telén én még az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának hallgatója voltam. Akkor még buzi is voltam, s a Homoszexuális Főiskolások és Egyetemisták Baráti Körének (HFEBK) plakátjaival aktivistáskodtam. Még nem ifjúfasiszták lakták a Szolidaritás Szakszervezetnek a Forgách utca 18. alatti helyiségét, hanem a Budapesti Anarchista Csoport, a Feminista Hálózat, az Antifasiszta Akció - és a HFEBK.

Fura egy nép vagyunk. Díjazzuk azt az embert, aki drákói szigorúságú rendszerváltó programjával az utcára lökött minket, engedve csődbe menni akolmeleg munkahelyünket, miközben lepfújoljuk azt, aki az egyensúly helyreállítása miatt húzta szorosabbra nadrágszíjunkat. Aki meg semmi fájdalmat nem okozott, arra nem is emlékszünk igazán.

Hallom, lefogytál. Olvasom, nem iszol. Hiába vittem be hát az unikális kisgömböcöt a szerk.-be, te már seholse, fogytál, éppen. A Fehér úton, majd végig, a metrón, én ökör, lassacskán berúgtam, egyedül kortyolgatván. Milyen jó lenne, ha, gondoltam. Ülnénk a Szép utcában, előttünk pár kupica érdi rettenetes. Nem is. A Nyugatiban, a ceglédi váróban, te, Szily meg én, három király, várnánk Kereszturyt - én Unicumot, Szily tequilát, te kis dobozos alkoholmentes Holstent. A ceglédi váróban nem is adnak, nem is csinálnánk, semmit. Várnánk, míg befut a Hajdú Intercity, s vele a debreceni személy.