Számolás és számítás
A népszámlálás komoly dolog. A közéleti beszéd többek között ugyanis különféle súlyú valószínűsítések és történetek összessége, amelynek fontos részét képezik "az emberek ilyenek meg olyanok" jellegű megállapítások. A népszámlálás a társadalom leírásának kitüntetett jelentőségű formája: vonatkoztatási pont és értelmezési keret a társadalom állapotáról, illetve a közös tennivalók irányáról szóló vitákban. Nem véletlen, hogy törvény rendelkezik megtartásáról, amely pénzbüntetés terhe mellett kötelezi az állampolgárt a válaszadásra. Egy adatbázis sosem számok holt halmaza, hanem - a kérdések megválogatása révén - érdekeket, meghatározott értékeket megjelenítő elbeszélés, amely egyeseknek kedvez, másokat pedig hátrányba hoz.
A jelenleg is zajló népszámlálás 24. kérdése látszólag ártatlanul fordul az állampolgárhoz: "Vallása, hitfelekezete?" Aki ezt a kérdést átugorja, az nyilatkozhat úgy, miszerint nem tartozik egyházhoz, felekezethez, vagy pedig nem kíván válaszolni. Zavarba ejtő ez a kérdés, ugyanis a nem különösebben hívő, de megkeresztelt (stb.) állampolgárok nem tudnak anélkül válaszolni e kérdésre, hogy ne lódítanának egy kicsit. (Az említett csoportba tartozó állampolgárok kutatások szerint a magyar társadalom számottevő részét alkotják -apropó, milyen jó is lenne egy alapos népszámlálás, amely ezt pontosan kiderítené. Talán majd a következő.) Ugyanis, ha például erre a kérdésre azt válaszolom, hogy evangélikus, akkor azt állítom, hogy vallásos vagyok, ami nem igaz. Ha nem válaszolok, akkor választhatok aközött, hogy megtagadok vagy titokban tartok olyan dolgokat, amelyeket minden bizonnyal büszkén fogok majd az unokáimnak mesélni. Hogy például azért szoktuk Laci barátommal mórikálva mondogatni, hogy bozse moj, bozse moj, mert annak idején így láttuk a rákoskeresztúri öregasszonyoktól. Vagy hogy nagyapám számára az a három tény, hogy német nemzetiségűként nem volt hajlandó 1945 után Németországba költözni, aztán hogy 1956 után becsukták, és hogy a helyi egyházközség presbitere volt, ugyanannak a történetnek három leírása, mely történet értelemszerűen az én történetem is, amely mindenekelőtt azt mondja el, hogy mit tesz nekem magyarnak lenni. Az egyházzal és a hittel kapcsolatos családi tradíciók hit nélkül is fontos szerepet tölthetnek be a mindennapi kultúrában.
Már önmagában is rendkívül káros és méltánytalan, ha arra kényszerít az állam, hogy ne mondjak igazat. Az viszont még ennél is rosszabb, hogy akkor kell az állampolgárság fontos kulturális elemeivel kapcsolatban füllenteni, lódítani vagy titkolózni, amikor éppen az állam kérdez erről. Márpedig a hívés és a nem hívés számos árnyalatát egy igennel vagy nemmel eldönteni kívánó állítássá redukáló, meghökkentően pongyola kérdés erre kényszerít. Tekintettel arra, hogy a szociológia viszonylag kialakult módszertannal tudja a lakosság felekezeti, hitéleti jellemzőit feltárni, ezért természetesen meg sem fordul a fejemben, hogy a Központi Statisztikai Hivatal szakemberei nézték volna el ezt a kérdést. A lakosság hívőkre, ateistákra és titkolózókra való felosztása nem szakmai hiba, hanem politikai állásfoglalás, amiben, őszintén szólva, túl sok újdonságot nem találok. Csak kár, hogy a kormány atyáskodó, az istenadta népet mindenáron megnevelni akaró lendületének ezúttal a népszámlálás hitele látja kárát.
Nagyjából éppen itt tartottam, amikor (több ezer más XI. kerületi lakossal együtt) levelet kaptam Seregély István egri érsektől. Azt írja az érsek, hogy a népszámlálás során a kérdezőbiztos fel fogja tenni nekem a kérdést, hogy milyen vallású vagyok, majd így folytatja: "Több évtized után módja lesz megvallani a kereszteléssel elnyert egyháztagságát." Jól sejtettük tehát, másképp írjuk, másképp mondjuk. Az állampolgár megvallja "kereszteléssel elnyert egyháztagságát" (milyen egyszerű, hétköznapi fogalom is ez), amit az állam megvallott vallásosságnak fog számolni. Seregély érsek Máté evangélistát idézi levele végén: "Aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Mennyei Atyám előtt." Ha jól értem, ez azt jelenti, hogy az érsek szerint a (keresztény) állampolgár üdvözülése függvénye lehet annak, hogy miként nyilatkozik az államnak Jézusról. Az állami összeírás pedig örvendetesen szaporodó nyájról tud beszámolni, amit nem lehet kézlegyintéssel elintézni, elvégre a népszámlálás komoly dolog.
