A tudomány oltárai, 1992-2000
1992-93 telén én még az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának hallgatója voltam. Akkor még buzi is voltam, s a Homoszexuális Főiskolások és Egyetemisták Baráti Körének (HFEBK) plakátjaival aktivistáskodtam. Még nem ifjúfasiszták lakták a Szolidaritás Szakszervezetnek a Forgách utca 18. alatti helyiségét, hanem a Budapesti Anarchista Csoport, a Feminista Hálózat, az Antifasiszta Akció - és a HFEBK.
Nos, ebben a történelmi korban - melyben még a közoktatási minisztert is Andrásfalvy Bertalannak hívták - valakik utasították a kar összes portását és takarítóját, hogy a hirdetőtáblák felé jártukban munkaköri kötelességként ugyan tépkedjék már le a HFEBK plakátjait. Az utasítás valószínűleg arra is kiterjedt, hogy az említett alkalmazottak sűrűn cirkáljanak a buziplakátok veszélyének kitett faliújságok táján; módom volt ugyanis tapasztalni, hogy a legfrekventáltabb helyeken tíz percen belül eltűntek a plakátjaink, pedig az idő előrehaladtával egyre jobb fajta ragasztót áldoztam rájuk. Mi több, a legszemfülesebb portások már akkor előjöttek fülkéjükből barna köpenyük délceg kiállásával óvni ellenem az egyetem nyugalmát és méltóságát, mihelyt meglátták, hogy az épületbe érkeztem, s az előcsarnok faliújságjánál megálltam. A munka e veteránjai a prevenció reményében kulcscsomójukat csörgették a hátam mögött, rezgő kezű szoborként nézve végig, míg fölragasztottam a HFEBK összejöveteleinek helyét és idejét közreadó A4-es fénymásolatot. Amikor viszont már a lépcsőket róttam a termek felé, a kulcscsomó a zsebbe került, és a szorgos portáskéz rángatózás helyett tépett, kapart, vakart.
Csakhogy az ELTE labirintusában sok hirdetőtábla volt, és nem állott mindegyik mellett őrszem. Nyilván bosszantotta a portásokat, hogy munkaköri kötelességüket a Füles újság olvasásán túl a faliújságokat érintő járőrözésre is kiterjesztették - anélkül, hogy a matematikusokat is hadrendbe állították volna, ugyan állapítanák meg számukra az összes plakátolóhelyet összekötő legrövidebb útvonalat.
Egy eldugott helyen aztán tetten értek. Jött egy rendésszel megerősített portás, és beleszóltak az akkor már szőnyegragasztós bíbelődésembe. Álljak le, kár is föltenni. Aztán miért ne tenném föl? Mert úgyis eltüntetik. Hát ne szedjék le, és akkor mindannyiónknak könnyebb. A surranós rendész ekkor megrugdosást emlegetett, az européer portás viszont a főgondnokra utalt, ővele beszéljek. Három perccel később a főgondnok viszont nyílegyenesen a dékánhoz küldött.
Fogadóórát kértem hát a kar vezetőjétől, megkérdezni, hogy a csudába is van ez. Az időpont-egyeztetés alkalmával a dékáni iroda vezetője megfontolásra ajánlotta számomra a tényt, hogy a karon tanárképzés is folyik, s ha én ezt a hogyishívjamságot terjesztem a tanárjelöltek közt, épp hivatásukra teszem őket alkalmatlanná. Otthon mindenki szabad polgár, még az is rendjén való, hogy társaságokba tömörülünk, emberi jogunk stb. Csak ne vigyük ki magánéletünket az egyetem hirdetőtáblájára - kérlelt az irodavezető. Hogy a HFEBK nyilvánosan működő szerveződés, amelyben nem intim rejtelmeinket, hanem a melegeken lecsapódó társadalmi problémákat vitatjuk meg, vagy hogy a rendezvények és előadások hirdetését ne tévesszék össze a pornográfiával - efféle érvekkel nem jutottam semmire.
A dékán, Kiss Ádám nem fogadott a saját fogadóóráján. Helyettese, Klinghammer István azonban másfél órát is rászánt a megbeszélésre, ahova egy bölcsészhallgatóval együtt mentünk. Elismerte kitartásunkat és megdöbbentően erős ragasztónkat, majd nyájasan elmesélte, hogy bizony ő sem rest, ha meglát egy plakátot, maga esik neki körömmel, kulccsal, bicskával. Nem rohan portásért vagy takarítóért, hanem osztozik velük a munka nehezében. Ilyen a szolidáris főnök.
S bár itt a TTK-n úgy hallotta, a szex funkciójának a fajfenntartást tartják, nemcsak beosztottjaival szolidáris, hanem velünk is. A homoszexualitás ugyanis magánügy, amit manapság még el is fogadunk, és a dékánhelyettes barátilag sajnál engem, hogy ennyit fáradozom a TTK-n a HFEBK összejöveteleinek helyét és idejét puszta tényként közlő plakátokkal. Kár bármelyik egyetemre is, kár a papírért, kár a kitűnő ragasztóért, de legfőképp a kedves kolléga idejéért - tudtuk meg. Ami pedig a jogainkat illeti, a dékánhelyettes az iménti toleran-ciáért cserébe arra kért, "toleráljuk vissza" az egyetem szellemét, hogy tudniillik a plakátunk nem való oda. A kar vezetése ugyanis úgy ítélte, a hirdetményünk megtépázza az egyetem nyugalmát és méltóságát, mivel erős érzelmeket vált ki az oktatók és hallgatók java részéből. Márpedig gondoskodniuk kell arról, hogy az univerzitás polgárai zavartalanul folytathassák alkotó tevékenységüket; a lelkeket felkorbácsoló plakátnak így nincs helye a tudomány templomában.
H
Az esetről, noha nem volt titok, egyedül a Mások tudósított azonos című cikkében. Mi történt azóta?
1. Mivel a hivatalos figyelmeztetés szerint a szex nem való az egyetemre, a plakát újabb kiadásairól elhagytam a "szex" szót. A portások azonban a "Homo uális" Főiskolások és Egyetemisták Baráti Körének plakátait is letépték. Válaszul az A4-esek helyett negyedtenyérnyi, mütyürke matricákra tértem át. Ezt ráadásul mások is szívesen terjesztették, mert feltűnés nélkül lehetett kiragasztani bárhol.
2. 1993 júniusában kitettek az ELTE kollégiumából, persze tökéletesen indifferens, tökéletesen támadhatatlan és tökéletesen átlátszó indokkal. A végrehajtók szaktárs egyetemisták voltak.
3. Budapesten nincs egyetlen kifejezetten egyetemista meleg vagy leszbikus társaság sem. Az 1993 őszétől 1995-ig az ELTE Szociológia Intézetében működött Egyetemi Meleg Kör funkcióit ma hozzávetőleg a Flamingó Kör tölti be. Nem valamelyik egyetemen, hanem az SZDSZ egyik helyiségében. Ez a legnagyobb az apró és nyilvánosságra nem hozott gesztusok közül, mellyel a párt titokban be szeretné magát lopni a melegek szívébe. Gyűlésezzetek nyugodtan nálunk, csak beszélni ne kelljen rólatok.
4. Kiss Ádám jelenleg az Oktatási Minisztérium államtitkár-helyettese.
5. Klinghammer István pedig az ELTE rektora.
6. A 2000. november 8-án alakult szegedi Egyetemi Meleg Kör hirdetményei két óra alatt eltűnnek a faliújságokról. Hogy miért, nem tudni. A kör vezetői nem hivatásos forradalmárnak készülnek, hanem hivatásos tanárnak, méghozzá nem középiskolás fokon, hanem az egyetemen belül. Nem szólalnak föl, nem reklamálnak sem a választott, sem a spiritusz rektornál. Nem csalóka remény igazgatja őket. A József Attila Tudomány- egyetem tanszékeit belülről szagolva, nyilván pontosan érzékelik Horger Antal professzornak a névadóénál valóságosabb jelenlétét.
