Szláv regény
Béla lépett.
Mindegy volt, hogy pontosan mit, Bélának lépnie kellett, hogy tűnjék föl: itt van ő is, valami nagyot és merészet kellett lépnie, azért nem akkorát és olyat, hogy visszacsinálni ne lehessen, de valahogyan észre kellett vetetnie magát, nem lehet őt még leírni. Szerepe van, bármi legyen is az.
Aztán hogy ebből mi lesz, mindebből mi következik, végzetes vagy felemelő történik-e a mi Bélánkkal, az mindegy is. Béla belülről érezte, hogy nem elég, hogy tenni, tenni kell, ölni vagy ölelni, önkifejezni. Béla tettei nem az egyértelmű indítékok és a kikövetkeztethető eredmény jegyében fogannak: az ember, végtére is, nem redukálható racionális-kauzális cselekvéssorokra.
Béla helyett egyébként lehetne szó Lajosról, Gézáról vagy Terikéről is, úgy tessék őket elképzelni, hogy ülnek az olasz stílbútorokkal ízlésesen berendezett párthelyiségben, csillog a frissen lakkozott lambéria, sajátosan keveredik a dezodorok és a cigaretta kissé állott illata, megoldott nyakkendők, gyűröttes kiskosztümök, halk mobilcsörrenések, papírzizegés, ők pedig néznek egymásra, olyikuk szeme vöröslik a kialvatlanságtól s talán mástól is, hallgatnak. Egyikük azután megszólal: "Megmondom én teneked őszintén, Lajos, úgy, ahogyan van. Én nagyon szeretlek téged, ezért folyton visszatérő álmom, hogy hasba szúrlak, meg ne haragudjál. Én téged meg foglak kínozni." Megszólal akkor Lajos: "Köszönöm. Köszönöm, Jenő, az őszinteségedet. Te nekem soha nem hazudsz. Nekem csak a te könnyed kell. A többiek pedig hadd büntessenek meg, tapossanak el, mind, mind, egyetlen kivétel nélkül. Mert én nem szeretek senkit. Hallod, sen-kit! Ellenkezőleg: mindenkit gyűlölök!" De erre már Gizike sem tudja visszafojtani indulatait: "Aljas vagyok, aljas, aljas! Ugye velem vagytok? Ugye megbocsátotok, és szerettek engem? Még ma éjjel, érzem, valamelyikőtöket fel fogom áldozni. Szenvedek, de meg kell tennem. Akit a legjobban szeretek közületek." Ekkor lép be az ajtón Csaba, bűzlik a pálinkától, és támolyog a hátára vetett hatalmas, véres batyu súlya alatt: "Restellem, testvérek... Restellem, de eszemet vesztettem. ´t szerettem a legjobban, szenvedélyesen, bolondul... Hátba kellett döfnöm, verjetek agyon!"
És így tovább.
A történet, amelyet mostanában naponta olvasunk, nem értelmezhető a klasszikus (nyugati) realizmus felől, felejtsük el Walter Scott, Jane Austen, Balzac vagy akár Tolsztoj körüljárható, kiismerhető jellemeit, áttekinthető cselekményvezetését, az okozatiság és a motiváltság fogalmait. Bizony, itt Fjodor Mihajlovics legszebb, opálosan ragyogó lapjai jutnak az eszünkbe, a cselekedetek sokértelműsége, a döntések váratlansága, a legmagasabb hőfokon izzó szeretet és gyűlölet egymásbacsapása, az önutálat és a korlátlan megbocsátás. Aki az egészet úgy értelmezi, hogy Viktor irányít mindent a háttérből, az nemcsak jelentősen leegyszerűsíti a bonyolult történetet, hanem minden bizonnyal el is véti a lényeget: Viktor legföljebb a nyegle és számító fiatalember lehet, aki felfuvalkodottságában, hitetlen gőgjében azt hiszi, hogy hatással van a történésekre. ´ képviseli az érdekek és hideg megfontolások nyugatias világát az érzelmek kavargásának, a velőig ható hitnek, elhivatottságnak és bűnnek ebben a mély, szláv örvénylésében. Igen, ez az egyébként ízig-vérig magyar regény nagyon is szláv, hiszen magyar, oláh, szláv bánat mindigre egy bánat marad. Viktor a maga nyugatias (klasszikus realista) módján úgy gondolja, hogy mindezt érti, a tetteket levezethetőnek gondolja a cselekvés racionális szabályaiból, s így éppen a történet naiv, szimplifikáló olvasatát tükrözi: őt követik azok az értelmezők (publicisták, elemzők), akik naponta új és plauzibilisnek tetsző interpretációkkal állnak elő. Találgatások, ostoba teóriák, tévutak. Nem így kell ezt szemlélni.
Hanem húzzunk magunk elé egy nagy tányér uborkát, jól töltsük tele a poharat vodkával, és rajta. Figyeljük ezt a zűrzavaros, szenvedélyes, izzó történetet, próbáljunk belehelyezkedni szereplőinek sorsába, merüljünk mélyre zavaros gondolataikban, közben meg a poharat jó sokszor fenékig - és sírjunk vagy röhögjünk, vagy egyszerre mindkettőt, amúgy szlávosan.
