Podmaniczky Szilárd: Déli verő (Acid tofu)

publikálva
2001/4. (01. 25.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Először még nagyon tetszett, amikor Einstein azzal érvelt bizonyos határozatlansági tényező ellen, de egyáltalán, maga az érvelés, szóljon az bármi ellen: hogy tudniillik Isten nem kockajátékos. Ennek megvolt a maga húzása a nyelv felé, ami azt éreztette legott, hogy vannak mondatok, amik a világegyetemmel egyenrangú beszólások bírnak lenni. De ahogy egyszersmind bebizonyosodott, hogy Isten mégiscsak kockajátékos (működik a fizikában a határozatlansági elv), sőt a lovira is jár, hát éppen ez, hogy ez a kijelentés az összes szép bölcsességével alkotóelemeire bomlott szét, nagyon-nagyon furcsa alapérzésem támadt a bölcsességek iránt. Aztán pedig, ha már adatik, próbáltam lekövetni az Isten nem kockajátékos bomlását nálam.

Acid tofu

Először még nagyon tetszett, amikor Einstein azzal érvelt bizonyos határozatlansági tényező ellen, de egyáltalán, maga az érvelés, szóljon az bármi ellen: hogy tudniillik Isten nem kockajátékos. Ennek megvolt a maga húzása a nyelv felé, ami azt éreztette legott, hogy vannak mondatok, amik a világegyetemmel egyenrangú beszólások bírnak lenni. De ahogy egyszersmind bebizonyosodott, hogy Isten mégiscsak kockajátékos (működik a fizikában a határozatlansági elv), sőt a lovira is jár, hát éppen ez, hogy ez a kijelentés az összes szép bölcsességével alkotóelemeire bomlott szét, nagyon-nagyon furcsa alapérzésem támadt a bölcsességek iránt. Aztán pedig, ha már adatik, próbáltam lekövetni az Isten nem kockajátékos bomlását nálam.

Kezdem mindjárt azzal, például, hogy mi van akkor, ha Isten kockás. Visszamegyünk egy kicsit az időben, és elképzeljük, amint Einstein ezzel a mondattal érvel egy tudományos konferencián az elméleti fizikusok agytrösztjeinek: Isten kockás! Majd elhangzik néhány felszólalás, amelyek megvizsgálják az Isten kockás állítás egyéb következményeit. Például, kizárhatjuk-e ezzel azt, hogy Isten csíkos vagy négyzetrácsos, vagy pöttyös. Itt egy pillanatra elbizonytalanodunk, mert mégiscsak az Istenről van szó, akinek ha külszíni takaróját forszírozzuk, bűntudat vesz rajtunk erőt, szánkhoz kapunk, mintha ízléstelenséget akarnánk jóvá tenni, pedig csak mocorgunk a paradigmában, hogy amiről beszélünk, eleve feltesszük létezését, s ha tagadni szándékoznánk, szint- úgy, és hogy már ne vörösödjünk bele, szélvészgyorsan más paradigmába pakoljuk át magunkat, amely nem kíván a létezések gyanánt nyelvi gyakorlatot paralel állítani. De minden hiába, gondolkodásunk gyökerei a bűntudatból szívták magukba az anyatejet, s már látjuk előre, amint Isten a benzinkútnál átmágnesezi a bankkártyánkat, és azt sem tekintjük lehetetlennek, hogy már a postán van az a levél, amelyben azt kérik tőlünk, hogy egyéb financiális problémák miatt nekünk, saját kezűleg kell megépíteni az összes magyarországi autópálya 75 százalékát, de még előtte feltétlenül számítanak nevezésünkre a Grespik László-hasonmásversenyen. Így aztán mindig, minden mondatban ott van az a kis rossz érzésünk, hogy alapvetően mindig, minden pillanatban magunk ellen dolgozunk, és képtelenek vagyunk olyan mondatra, ami meghozhatná szabadulásunkat, ha értve vagyok.

Isten felületének leírása tehát csupán kamaszos dac gondolkodásunk vert helyzetében. Azt gondoljuk váltig, hogy a személyiség megtartásának egyedüli módja ez a dac (vasutasoknál például: MÁV DAC), s dackorszakunk a halálunk ellehetetlenítésével egészen a sírunkig elkísér.

De ha Isten nem kockajátékos, vagyis a véletlennek nem ad teret, akkor viszont azt érezzük, hogy van itt egy nagyon magabízó nevelőtanár, aki úgy betartatja velünk a házirendet, hogy - ha kell - tölcsért csinál a fejünkből. És mind- ennek tetejébe még szellemi lény is, önnön térfogatát a halálunkban támadt űrrel fejezi ki. És aki ezt nem bírja fölfogni, nem adja át teljes személyiségét ezen mézédes korlátoknak, annak feltételezhetően a korlátok áttörésekor szálka megy a seggébe, és egész életében azt kiabálhatja, hogy jaj, de hülye, jaj, de hülye vagyok.

Mindeközben persze izomból fejlődik a tudomány, de csak mint mondat, és ez a mondat most már azt mondja, hogy igen, Isten mégiscsak kockajátékos. Csupán az a kérdés, hogy ez a kijelentés valóban tagadása-e az ellentettjének. Úgy véljük, nem. Mert sem az egyik, sem a másik nem megnyugtató a számunkra. Isten hasonlatokkal történő leírása egyáltalán nem megnyugtató a számunkra. Sőt a leírása, mi több, az elképzelése nem megnyugtató. Most akkor szeretnénk egy olyan mondatot mondani, ami megnyugtató. Gondolkodunk, gondolkodunk. Nem tudunk ilyet mondani. Vagyis a nyelv ugyanazon szintű létbizonytalanság, mint akár amilyen az Isten létbiztossága, nekünk létbizonytalansága.

És itt kezdünk a végére érni, mert mint amott érzésben feltettük, hogy lekövetjük Einstein szövegének lebomlását az agyszint alá, azt találtuk, hogy bármely szándékolt vagy szándékolatlan lebomlasztás valami kőkemény magba ütközik, mint Maci Laci a szénmagos hógolyóba.

Nem vagyunk tehát kisegítve se azzal, ha Isten skandináv lottózik, se azzal, ha már előre tudja az eredményt. Egészen más alapon kéne játszani: csak ropog, csak ropog a csontom a fűmagon.

Utóbb még csak annyit, hogy Einstein neve olyan, mintha ügyetlenül ejtenénk ki az Isten vezetéknevet, mondjuk egy marék tofuval a nyelvgyök alatt.

publikálva
2001/4. (01. 25.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Narancs

Blog

még több cikk